Kritika | Aaron Sorkin: The Trial of the Chicago 7 / A chicagói 7-ek tárgyalása Kritika | Aaron Sorkin: The Trial of the Chicago 7 / A chicagói 7-ek tárgyalása

Popcorn helyett jogi szakkönyv

Aaron Sorkin: The Trial of the Chicago 7 / A chicagói 7-ek tárgyalása

ÉRTÉKELD A FILMET!
A chicagói 7-ek tárgyalása
Aaron Sorkin
2020
A chicagói 7-ek tárgyalása

A chicagói 7-ek tárgyalása

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Sorkin ezennel „hivatalosan” is belépést nyert az amerikai író-rendezők pantheonjába. A chicagói 7-ek tárgyalása jó eséllyel a következő díjszezon éllovasa lesz óramű-pontossággal működő forgatókönyve és süvítő relevanciája miatt, ami a történelem keserű önismétlésére hívja fel a figyelmet.

A hatvanas évek Amerikája egy olyan meghatározó olvasztótégelye volt a különböző társadalmi, kulturális és politikai változásoknak és eseményeknek, hogy még ma is beleszédülünk. A polgárjogi mozgalom, azaz a rasszizmus eltörléséért vívott harc és a feminizmus ébredésének évtizede ez, ahol halhatatlan nevek ellen követnek el végzetes merényleteket. Virágba borul a hippikorszak, a pszichedelikus drog, a pszichedelikus rock és elkezdődik Hollywood reneszánsza is. Mindeközben az Államok egy távoli országba hurcolják az „amerikai demokrácia értékeit”, ami a békés „látszatcél” ellenére napalm képében zuhan Vietnámra, a hidegháború szembenálló nagyhatalmainak tragikus játszóterére. A vietnámi háború rengeteg fiatal, nagybetűs életüket éppen elkezdő férfit vitt el és nagyjából két opciót kínált. A katonák soha többé nem kerültek haza, vagy poszttraumatikus stresszben szenvedő, megnyomorított veteránokként tértek vissza. A háborúnak nem látszott a vége világosan, sőt: az értelme sem.

Erre eszmélt rá az amerikai társadalom egy meglehetősen heterogén összetételű rétege: többek között a flower power hívei, családapák és világmegváltásért harcoló egyetemista diákok tüntettek együtt a vietnámi háború ellen. 1968 augusztusában, Chicagóban, a Demokrata Párt elnökjelölő kongresszusának apropóján szerveztek tüntetéseket, amely a rendőrség és a civil lakosság erőszakos összecsapásában csúcsosodott ki. 1969-ben a Johnson-adminisztrációt felváltotta a Nixoné és elindult egy politikai indíttatású „kirakatper”, amely a tüntetés szervezőin próbált példát statuálni. A vád szerint a tüntetés vezetői államhatárokat átlépve „összeesküvő” ideákat szállítottak Illinois-ba, felbujtották a tüntetőket és voltaképpen miattuk torkolltak agresszióba az augusztusi események. Ők voltak a „chicagói hetek”, akiknek történetét Sorkin a vászonra vitte.

A film alapötlete és forgatókönyve lényegében már 2007-ben készen állt (Spielberget téve a rendezői székbe), késése révén pedig megdöbbentő időzítéssel került a Netflix kínálatába. A Black Lives Matter mozgalom, az egyre szélsőségesebb polarizáció és a rendőrségi brutalitás „éve” keserű párhuzamokat mutat Sorkin történelmi-tárgyalótermi filmjével. Óriási színészgárda, matematikai pontossággal beékelt szünetek és betonerős replikák tesznek adrenalindússá egy olyan történetet, ami javarészt ki sem mozdul a tárgyalóteremből.

A chicagói hetek között ott volt Tom Hayden (Eddie Redmayne) és Rennie Davis (Alex Sharp) az SDS diákszervezettől, Abbie Hoffman (Sacha Baron Cohen) és Jerry Rubin (Jeremy Strong) a Yippie-k részéről és David Dellinger (John Carroll Lynch), a MOBE pacifistája. Sorkin leginkább nekik adja a játékidőt, bár még van két delikvens, Lee Weiner (Noah Robbins) és John Froines (Daniel Flaherty), akiket végül felmentettek. Tovább bonyolítja a helyzetet egy „nyolcadik utas”, Bobby Seale (Yahya Abdul-Mateen II), a Black Panther vezetője, akinek nem volt sok köze a tüntetéshez, mégis belekeverték az ügybe –  nem kell sokat találgatni, hogy rájöjjünk, miért. A „heteket” védő William Kunstler (Mark Rylance kiváló alakításában) és a morális pengeélen táncoló ügyész, Richard Schultz (Joseph Gordon-Levitt) párbajait pedig Julius Hoffman bíró (Frank Langella) vezényeli pultalatti részrehajlás érzetét keltve.

A chicagói 7-ek tárgyalása beszédközpontúsága és domináns „mozdulatlansága” dacára egy rendkívül sűrű, agypörgető filmélmény, ami mellé nem popcornt, hanem inkább jogi szakkönyvet kellene osztogatni. A narratíva olykor azért kitalál a tágyalóteremből, hőseink szállására, a színfalak mögé visz, vagy retrospektív jelenetekkel illusztrál tanúvallomásokat. Sorkintól ez a tárgyalótermi alműfaj egyáltalán nem áll távol (lásd: Egy becsületbeli ügy / A Few Good Men, vagy akár a Social Network – A közösségi háló), a chicagói történet ráadásul odáig megy, hogy még némi humort is képes belecsempészni a szárazabb, bürokratikusabb mondatok közé. A rendező nem újít műfajt, helyette arra törekszik, hogy műfaján belül kikezdhetetlen darabbá váljék. A forgatókönyv eszméletlen háttérmunkát sejttet, feliratok és archív felvételek vegyülnek a fikció „tökéletes másolatával”. Sorkin nem becsüli alá nézőjét, nem magyarázza el az ügyet kisiskolás szinten és a szó legszorosabb értelmében főszereplővé teszi a pert. Karakterei ideák hús-vér képviselőiként jelennek meg, így hangsúlyosan az értelmi, semmint az érzelmi oldalaikat láthatjuk.

Épp emiatt a film veszít realista ábrázolásmódjából: a hibátlanul vezényelt vonósnégyesek mintájára megkomponált párbeszédek és monológok néhol színpadiassá teszik a filmet, így Sorkin Broadway-háttere is letagadhatatlanná válik. Tehát A chicagói 7-ek tárgyalását ironikusan a makulátlansága teszi sebezhetővé, kissé életidegenné. Persze erről az ábrázolt adminisztratív közeg is tehet, ami nem a hétköznapi valóság beemeléséről híres. És ez a miliő a statikus, beszélő fejeket váltogató képi világra is rányomja a bélyegét.

Vakfoltjai mögött is érződik, hogy A chicagói 7-ek tárgyalása a lehető legtöbbet megtett azért, hogy méltó tükre legyen az általa megfilmesített történelmi eseményeknek. Nemes egyszerűséggel azt is mondhatnánk, hogy Sorkin filmjében civilek állnak szemben állami szervekkel, és egyértelmű a rendező állásfoglalása: lényegében az amerikai társadalomnak nyújt történelemórát a demokrácia válságáról. Mindeközben a film aktuálpolitikai olvasata vészjelzőként mutat rá arra, hogy a két korszak összehasonlítása mennyi fájdalmas egyezést rejthet magában.   

2021-es Oscar-jelöltek című dossziénkból:

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
A chicagói 7-ek tárgyalása

A chicagói 7-ek tárgyalása

Színes filmdráma, történelmi, thriller, 129 perc, 2020

Rendező:
Szereplők: , , , , , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Szavazó

Melyik a kedvenc életrajzi filmed a közelmúltból?

Friss film és sorozat

  • A szomorúság háromszöge

    Színes filmdráma, 147 perc, 2021

    Rendező: Ruben Östlund

  • Fekete Párduc 2

    Színes fantasy, képregényfilm, 161 perc, 2022

    Rendező: Ryan Coogler

  • Azt mondta

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2022

    Rendező: Maria Schrader

  • A döntés

    Színes dokumentumfilm, 79 perc, 2022

    Rendező: Vízkelety Márton, Ugrin Julianna