Thriller

Titkos nagyböjt – Jessica Hausner: Club Zero

2023. november 5. – írta

Jessica Hausner „rendellenes táplálkozással kapcsolatos felkavaró képeket” ígér új filmjét indító figyelmeztetésében, aminek legalább annyi előnye biztosan van – ha ezután sokáig hiába is keressük a megrázó jeleneteket –, hogy a figyelmet a vizuális fogalmazás felé irányítja, amit aztán ízlelgethetünk. 

Sötétség délben – Interjú Tóth Barnabással a Mesterjátszmáról

2023. november 4. – írta

Túl egy cinefestes ősbemutatón, mozipremierje előtt áll Tóth Barnabás harmadik egészestés alkotása, a Mesterjátszma. Az ’56-os forradalom végnapjaiban játszódó thriller rendezőjével beszélgettünk irodalmi alapról és sakkról, korhűségről és forgatási csalásokról. Mivel nehéz a Mesterjátszmáról spoilermentesen beszélni, az alábbi szöveg túl sokat eláruló részleteit filmtettes szokás szerint fehér betűvel szedtük – ezeket érdemes a film megnézése után, kurzorral kijelölve elolvasni.

Szörnybiznisz – Oskar Mellander: Canceled / A ház, ahol a gonosz lakik

2023. november 1. – írta

A magyar forgalmazók nem bíztak sokat a véletlenre, amikor az eredetileg Canceled című svéd horrort a cselekményt pár szóban összefoglaló A ház, ahol a gonosz lakik-ra fordították – igaz, Oskar Mellandernek nem csak emiatt fájhat a feje: az ötlettől a bemutatóig mindössze tíz hónap alatt elkészült filmjét még a nagy horrorklasszikusokból átemelt stíluselemek sem tudják megmenteni.

Magyarország jön utánunk – Tóth Barnabás: Mesterjátszma

2023. október 25. – írta

Tóth Barnabás az Akik maradtak után maradt a történelmi (fél)fikciónál, és Stefan Zweig elbeszélését kiindulópontnak használva olyan filmmel jelentkezett, amelyet akár Köbli Norbert is írhatott volna 2010-es évek közepén. A Mesterjátszma működőképes műfaji gépezet, ám túl sokat akar beleszuszakolni a szűk másfél órás játékidejébe.

A megrendült bizonyosság – Grant Singer: Reptile / Hidegvér

2023. október 19. – írta

Hová tűntek a mozikból a klasszikus tapintású, mégsem poros, kíméletlen, ámde nem öncélú detektívthrillerek? Lehetetlen megjósolni, meddig tart a műfaj tengerentúli uborkaszezonja, a hiány mindenesetre egyre mohóbb vágyat érlel bennünk. Grant Singer rendezői bemutatkozása pedig csak részben képes megfelelni az elvárásainknak.

Szűrő
Rovatok
Cikksorozatok
Filmműfajok
Tematikák

Friss film és sorozat

  • Jeanne du Barry - A szerető

    Színes életrajzi, történelmi, 113 perc, 2023

    Rendező: Maïwenn Le Besco

  • Hidegvér

    Színes bűnügyi, thriller, 134 perc, 2023

    Rendező: Grant Singer

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • MMXX

    Színes filmdráma, vígjáték, 160 perc, 2023

    Rendező: Cristi Puiu

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

  • Repülés kezdőknek

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Jeanne du Barry - A szerető

    Színes életrajzi, történelmi, 113 perc, 2023

    Rendező: Maïwenn Le Besco

  • Hidegvér

    Színes bűnügyi, thriller, 134 perc, 2023

    Rendező: Grant Singer

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • MMXX

    Színes filmdráma, vígjáték, 160 perc, 2023

    Rendező: Cristi Puiu

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

  • Repülés kezdőknek

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Hafsteinn Gunnar Sigurðsson