Kritika: A diplomata (Debora Cahn: The Diplomat, Netflix) Kritika: A diplomata (Debora Cahn: The Diplomat, Netflix)

A külső-belső ellenségek

Debora Cahn: The Diplomat / A diplomata

ÉRTÉKELD A FILMET!
A diplomata
Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates
2023

A Filmtett szerint: 7 10 1

7

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

A nemzetközi politika káoszában igazi felüdülés A diplomata eddigi két évada, amely egyrészt relatíve hitelesen reflektál a globális valóságra, másrészt szórakoztatóan túlozza el azt.

A diplomata azt az űrt tölti be, amit az utóbbi évek sikeres politikai- és kémthrillerjei – a Kártyavár és a Foglalkozásuk: amerikai, no meg a Homeland – hagytak maguk után. Utóbbi utolsó két évadát (no meg az 1999-es Az elnök embereit / The West Wing) az a Deborah Cahn jegyezte vezető íróként, aki ezúttal showrunneré avanzsált.

Akárcsak a Homeland Carrie-jének, úgy A diplomata főhősnőjének, Kate-nek (Keri Russell) is egyszerre szakad minden a nyakába. Habár régóta tölt be nagyköveti szerepeket, olyan helyeken teszi, ahol terepen, háborús zónákban kell helyt állnia. Miután furcsa körülmények között az egyik brit hadihajót felrobbantják Irán partjainál, az Amerikai Egyesült Államok elnöke azonnal kinevezi brit nagykövetté, hogy kezelje a krízistm, ám nemcsak a túlzottan előkelő követségi rezidencia idegen neki, hanem a nagypolitikai mechanizmusok is. Nem úgy férjének, Halnek (Rufus Sewell), aki szintén karrierdiplomata, de pár fokkal sikeresebb és ambíciózusabb, illetve nagyon magas körökben is otthonosan mozog. Kettejük dinamikája a sorozat legizgalmasabb viszonya, Kate ugyanis válni akar, de férje nem. Az új pozíció kényszere azonban Hal malmára hajtja a vizet: a munka presztízse nem engedi hogy felbontsák házasságukat, ami még problémásabbá válik, amikor kiderül, hogy ha Kate sikeresen menedzseli a krízist, nagy eséllyel pályázahat az USA alelnöki székére – de nehezen tudna helyt állni férje rutinossága, kapcsolatai és ravaszkodásai nélkül.

Cahn A diplomatában egyesíti a Az elnök embereit és a Homelandet, avagy az irodai, illetve magánéleti intrikákat és afférokat a nyomozós, kémsztorikat is felvonulató thrillerrel. Kate és az őt segítő követségi tisztek, illetve a helyi CIA-dolgozók számára hamar gyanús lesz a hajótámadást magyarázni próbáló felszínes narratíva: egyre valószínűbb, hogy belső ügyről van szó, mint külső támadásról. A spoiler veszélyét elkerülve maradjunk annyiban, hogy a sorozat nagyon ügyesen zsonglőrködik a nézővel: egyik biztosnak tűnő gyanúsítottat és annak motivációit szövik bele a történetbe a másik után, hogy aztán az egészet teljesen felülírják egy még elrugaszkodottabb összeesküvéssel. Hatásvadász, cliffhanger-csavarokról van szó, de a jól ismert, a szériában is elmagyarázott világpolitikai realitások kontextusában mind elképzelhetőek – és ettől nem kicsit hajmeresztőek is.

A diplomata nem szerénykedik az aktualitásra való kicsit sem burkolt utalásokkal: az orosz-ukrán háborúra, Mariupolra, az afganisztáni kivonulásra, az iraki háborúra is rendszeresen történnek utalások. Továbbá az orosz zsoldosvezérben nem nehéz felismerni a néhai Prigozsint, emellett az Amerikai Egyesült Államok elnöke egy aggastyán férfi (Michael McKean), vezérkari főnöke egy színesbőrű nő (Billie Appiah), a trágár és excentrikus brit miniszterelnök (Rory Kinnear) pedig egy Boris Johnson-variáció.

Egy ilyen, politikai polarizációval teli korszakban nem mellékes, hogy egy mainstream sorozat főszereplője pont egy diplomata, akinek a konfliktusok elsimítása a hivatása. Sőt, Netflix-szériáról van szó, tehát valamiféle „üzenet” szinte kötelező. De mindenféle túlzások ellenére a sorozat árnyalt ábrázolást kínál a diplomáciáról, a párbeszéd és a tárgyalás fontosságát hangsúlyozva a konfliktusok megoldásában. Habár A diplomata teljes erővel támogatja az atlantista politikai egységet és narratívát – mi mást is tehetne? –, mégis önkritikát gyakorol azzal, hogy túllép a Homeland és a 24 nézőpontján: az ellenséges cselszövők nem csak kívülről érkezhetnek. Az egy másik dolog, hogy később kiderül, hogy a cél mégiscsak szentesíti az eszközt, de legalább a gesztus fontos.

Ha valakit teljességgel hidegen hagyna a politikai-ideológiai máz, akkor a történet fordulatossága mellett a főszereplő Kate izgalmas, sokrétű figurájában találhatja meg az élvezeti faktort. Keri Russell már a Foglalkozásuk: amerikaiban is bebizonyította, hogy ő a „domestic thrillerek” tévés királynője, A diplomatában pedig újra bizonyítja ezt. S valószínleg fogja majd a harmadik szezonban is, amelyet már be is rendelt a Netflix.

Támogass egy kávé árával!
 

A Filmtett szerint:

7

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold