A Netflix új westernsorozata szakasztott olyan, akár egy természetfilm a Discovery Channel-en, ám ezúttal nem oroszlánok marcangolnak hiénákat, hanem vadnyugati telepesek, őslakosok és mormonok gyilkolásszák egymást olyan természetességgel, mintha csak az orrukat fújnák ki.

Az amerikai társadalomban régóta kellemetlen emlékeket ébreszt a szeptember 11-i dátum. Korunk embere rögtön 9/11-re asszociál, ha szóba kerül e nemzeti gyász övezte időpont, pedig akár a 19. század derekáig – az amerikai polgárháború előestéjéig – is visszaforgathatnánk a történelemkönyvek lapjait. 1857. szeptember 11-én, az akkor még független területként létező Utah-ban került sor a hírhedt Mountain Meadows-i mészárlásra, melynek során a háborús paranoiában tobzódó mormonok és az általuk felbujtott indiánok legyilkoltak egy karavánnyi, Arkansasból Kaliforniába tartó telepest. A territóriumot uraló mormonok attól tartottak, hogy a jövevények a későbbiekben csatlakoznak majd a szövetségi kormányzathoz, s fegyvert ragadnak ellenük. Az egyház vezetői megpróbálták az indiánokra fogni a vérfürdőt, hiszen tudták jól: ha a kormány értesül gyalázatos tettükről, a szövetségi haderő elözönli Utah kies vidékét.

E megrendítő történelmi tény köré szerveződik A vadnyugat születése című minisorozat cselekménye. Mark L. Smith kreátor-forgatókönyvíró (A visszatérő) szériája monumentális freskó arról az éjsötét, mégis izgalmas korszakról, amikor Amerika még a felfedezésvágytól hajtott bevándorlók, telepesek, átkos sorsú őslakosok és feltörekvő egyházak multikulturális olvasztótégelye volt, s a jog és a civilizáció bontakozó, de még gyenge erőit rendre maga alá gyűrte a vadon törvénye. A furmányos szüzsé három különböző – egymást több ponton is keresztező – szálon fut. A fejvadászok elől menekülő Sara Holloway (Betty Gilpin) kisfiával és egy indiánok között nevelkedett fegyverforgatóval, Isaac Reeddel (Taylor Kitsch) együtt vág neki a vadonnak, hiszen leghőbb vágya, hogy gyermekét eljuttassa elhidegült férjéhez. Mindeközben tanúi lehetünk, hogyan próbálja meg felkutatni a Mountain Meadows-i forgatagban eltűnt feleségét Jacob Pratt (Dane DeHaan), a kétségbeesett mormon telepes. Az asszony, Abish (Saura Lightfoot-Leon) indián törzsek csapdájába esik, s bár eleinte szökni próbál, később mégis beilleszkedik sajátos társadalmukba.

Smith és a sorozatot direktorként jegyző Peter Berg (A túlélő) átfogó képet kívánnak rajzolni e zűrzavaros korszakról, ezért valós történelmi személyiségeket is beleszőnek a szilajul hömpölygő elbeszélésbe. Éles vonásokkal festik meg a Utah első kormányzójaként híressé vált Brigham Young (Kim Coates) alakját, aki „az ígéret földjét” kívánja megteremteni saját kis birodalmában, s mivel az egész territóriumot el akarja vágni a külvilágtól, elhatározza, hogy porig rombolja az átutazók legfontosabb menedékéül szolgáló Fort Bridgert. Csakhogy a vadon közepén árválkodó létesítmény névadója (Shea Whigham) makacs ellenállást tanúsít, s a két agyafúrt férfi végül elkeseredett csörtébe kezd.

Ez a cselekményszál is hűen illusztrálja, hogy Smith és Berg olykor meglehetős rugalmassággal kezelik a történelmi hűséget. Young és Bridger kapcsolata a valóságban sokkal összetettebb volt (kezdetben baráti kapcsolatot ápoltak, majd viszonyuk fokozatosan elmérgesedett), és bár Fort Bridger – a sorozatban látottakhoz hasonlóan – tényleg lángoka borult az 1850-es évek második felében, a tüzet nem Utah kormányzója okozta. E részleteket csupán azért emeltük ki, hogy szemléltessük: A vadnyugat születése – eredeti és magyar címével is ellentétben – nem a korszak tényhű krónikája, hanem a történelmet hol önkényesen, hol puszta dramaturgiai kényszerűségből újraszínező, vérrel és sárral pettyezett vadnyugati mese, mely még az egyes társadalmi és kulturális csoportok vetélkedését sem szemléli hideg objektivitással. Szembetűnő például, mennyire idealisztikus a különböző őslakos törzsek rajzolata, míg a fehér emberek – kivált a mormonok – sokszor kapzsi, vérszomjas és alantas ösztönöktől vezérelt figurákként jelennek meg.

Ez persze önmagában még nem is volna probléma, hiszen a hetvenes évek óta megszámlálhatatlanul sok westernfilm próbálta már aranyfüstbe burkolni az indiánokat (rámutatva a fehérek – az esetek többségében nagyon is valós – ocsmányságaira), csakhogy a sorozat szokatlanul nyers, realisztikus módon kívánja bemutatni a korabeli vadnyugati viszonyokat, ebbe a koncepcióba pedig nehezen illeszthető be az ilyesfajta – zavaróan egyoldalú – történelemszemlélet.  

Egyvalami viszont tagadhatatlan: A vadnyugat születése az erőszakábrázolás terén nem köt semmiféle kompromisszumot. Smith szériája szakasztott olyan, akár egy természetfilm a Discovery Channel-en, ám ezúttal nem oroszlánok marcangolnak hiénákat, hanem Utah őslakosai, telepesei és mormonjai gyilkolásszák egymást olyan természetességgel, mintha csak az orrukat fújnák ki. A sorozat igazi fűszere a figurák mindennapjait vastagon belengő egzisztenciális fenyegetettség: ebben a farkastörvények uralta világban mindenki olcsón méri az emberéletet, a fő- és mellékszereplők bármikor a pisztoly olajos csöve elé, vagy egy gyilkos nyílzápor közepébe tévedhetnek, halálukat pedig Scorsese gengszterfilmjeit megszégyenítő szenvtelenség kíséri. (Na jó, annyit azért elárulhatunk, hogy a forgatókönyvíró megkíméli – és egészen a fináléig elnavigálja – a protagonisták zömét.)

Mindez pedig már csak azért is örvendetes, mert a nagyközönségnek úgy kellett már egy illúziómentes, földhözragadt, de mégis stílusos westernfilm, akár egy falat kenyér. Kevin Costner 2024-ben bemutatott vadnyugati eposza, a Horizont minden szempontból csillagászati méretű fiaskónak bizonyult: a nagyívűnek szánt korrajz hervatag színekbe fordult, a fragmentált, üresjáratokkal terhelt cselekmény vakvágányra futott, s a színész-rendező még a hangulatteremtés terén sem csillogtatta meg korábban jogosan méltatott erényeit. Sőt, megkockáztathatjuk: a nézőnek eddig is a kisképernyő felé kellett fordulnia, ha igényes westernre áhítozott (gondoljunk csak a szintén Costner nevével fémjelzett – igaz, modern közegben játszódó – Yellowstone-ra és spin-off szériáira), hiszen a vadnyugati mozi hosszú évek óta nem képes visszahódítani a nagyvásznat. És nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben fordulna a kocka.

Ugyanakkor A vadnyugat születésének ritmusa sem teljesen egyenletes. A szüzsé akadozva indul, s olykor-olykor a későbbiek folyamán is hajlamos leülni, Smith pedig – bár  leleményesen gabalyítja össze a Mountain Meadows-i eseményeket keresztülszövő szálakat – nem minden cselekménymozzanatra helyez kellő hangsúlyt (a Jacob körüli vezérszál idővel mérhetetlenül elvékonyodik, Young és Bridger konfliktusa pedig talán túlságosan későn izzik be).

A karakterrajzok viszont elsőrangúak, s ezt főként Sara Holloway ezerárnyalatú figurája bizonyítja. Betty Gilpin mesteri alakításában egy valódi ősanya lép elénk, aki anyatigrisként védelmezi a fiát, ezer veszéllyel dacol, higgadtan palástolja az érzelmeit, de a vadon kegyetlensége sokszor megtöri az állhatatosságát. Gondoskodásával otthont teremt „alkalmi családja” (fia, Isaac és a csapathoz negyedikként csatlakozó indiánlány, Két Hold) számára, de a lelke konyakillatú: sosem lehet tudni, mi is lesz a következő lépése, és ez teszi igazán ellenállhatatlanná. Mellette kissé eltörpül a Taylor Kitsch által alakított magányos férfihős, hiszen pontosan azokat a tulajdonságokat elegyíti magában, amit egy kultúrák közötti homályzónában rekedt „vadembertől” elvárnánk: mogorva, karcos lelkű és szófukar, de kitűnő kalauz – rendíthetetlen magabiztossággal vezeti védenceit az egyre viszolyogtatóbbnak tűnő úti cél felé –, és végül persze az is kiderül, hogy marcona külseje érző szívet leplez. Smith sokkal finomabb ecsetvonásokkal festi meg a többi központi szereplőt: Jacob Pratt – bár kissé kevés játékidőt kap – különös színeváltozáson megy keresztül, kálváriája pedig húsbavágó tragédiába torkollik; a mormon milíciát vezető James Wolsey (Joe Tippett) egyszerre visszataszító és szánalomra méltó antagonista; a már említett Bridger pedig sztoikus nyugalmának és már-már Humphrey Bogartot idéző cinizmusának köszönhetően nő hozzá a szívünkhöz.

Óriási kár, hogy az alkotók a fináléban engednek a pátosz csábításának. Sara és Isaac közös utazása nem várt módon giccsbe fullad, és egy önfeláldozásról szóló, émelyítően papírízű tanmesévé silányul, de legalább ennyire bosszantó, hogy Bridger és Young cselekményszála elvarratlan marad. A vadnyugat születése összességében mégis emlékezetes sorozat. Erőszakábrázolása annak ellenére üdítő, hogy a Kék katonán (Soldier Blue, 1970) vagy a Csontok és skalpokon (2015) edződött néző valószínűleg nem kap szívszélhűdést a belezős-csonkolós harci szekvenciák közepette; környezetrajza és hangulatteremtése kiváló, színészi alakításai pedig olykor egyenesen káprázatosak. Nem lett belőle mestermű, de a kortárs westernek átlagos színvonalát messze felülüti. A zsáner elkötelezett rajongóinak a mai ínséges időkben ezt is illik megbecsülniük.