Zeck Julianna

Írásai a Filmtetten (5)

Amikor visszatér a lelked – Beszélgetés Lakos Nóra filmrendezővel

2025. január 30.

Első nagyjátékfilmje, a Hab című romantikus vígjáték után most egy igazi családi filmmel, a Véletlenül írtam egy könyvet-tel jelentkezett Lakos Nóra. Ennek kapcsán beszélgettünk az improvizáció és az írás fontosságáról, és arról, hogy mi van akkor, amikor már olyan fáradt vagy, hogy kilépsz a testedből.

„Nem hiszem, hogy van bármi érdekesebb a filmkészítésnél” – Beszélgetés Cibulya Nikollal, a Holnap meghalok rendezőjével

2024. november 26.

Cibulya Nikol 2013-ban végzett az ELTE filmszakos hallgatójaként, majd olyan sorozatokban dolgozott, mint például a Barátok közt, a Dr. Balaton és a 200 első randi. 2018-ban forgatta első rövidfilmjét, az Irinyit, majd következett a Láz és a Mária Terézia szül. A Holnap meghalok az első nagyjátékfilmje, amely különdíjat nyert a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon, és amelyet Nikol elsőként „feminista horrorként” határozott meg. A nők helyzetéről, a transzgenerációs traumákról, a filmrendezőségről és a női barátságokról is szó esett.

Friss film és sorozat

erdélyi filmtár

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Szavazó

Mi a kedvenc kánikulai filmed?

Friss film és sorozat