A Netflix sikersorozata, a Kamaszok elemi erővel hozta be a közbeszédbe az egymás mellett élő generációk, szülők és gyerekek közti kommunikáció kérdését.
Létezhet-e hazatérés annak, akinek a háború az otthonává vált? Az olasz rendező új filmjében a leleményes kalandor, mitológiai hős helyett megteremtette a tépelődő, önmarcangoló, háborús rémképekkel küszködő Odüsszeusz modern antihősfiguráját.
A Száz év magány Netflix-adaptációja különös alkímiai műveletet hajt végre: a mágikus realizmus alapművét pompás szappanoperává változtatja. És nem feltétlenül negatív értelemben, mert a végeredmény fénylik, mint a García Márquez-regény egyik fő motívumának tekinthető transzmutáció során előállítandó nemesfémek.
A Taylor Sheridan által megálmodott, öt évadot és (eddig) két előzményszériát is magába foglaló modern vadnyugati családtörténet egyszerre nagylélegzetű epikus mű és balladai sűrítettségű szerelmeslevél egy letűnőfélben lévő életformához, Amerika hőskorának illúziótlan, de szeretetteljes búcsúztatása.
Az olasz rendezőtől sosem állt távol a giccs, de talán a Parthenopéban kerül legközelebb hozzá – filmje mégis grandiózus tabló szépség és mulandóság, szerelem és halál viszonyáról, Nápoly mítoszi eredettörténetén keresztül.
Enyedi Ildikó különös hangulatú, a maga nemében egyedülálló filmjében a csoda szinte észrevétlenül, mondhatni titokban megy végbe – oly módon, hogy maga az alkotás válik mágiává.
A lassú leépülés árnyékában életének súlypontjait újragondolni kényszerülő, választásait és veszteségeit lajstromozó színésznő figurája igazi jutalomjáték Jessica Lange számára.
A québeci rendező új filmje szatirikus-vitriolos látlelet az eluralgó woke ideológiáról és érzelmes búcsú egy hanyatló kultúrától, ugyanakkor melankolikus számvetés, megbánásról és megbocsátásról, elmúlásról és reményről.
A québeci rendezőnő filmje rendhagyóan tálalt vámpírmitológiába csomagolja a felnövéstörténetet – némi iróniával, sok fekete humorral és még több empátiával.
Érzékeny és fontos témát érint A 75-ös terv: a demográfiai válság, az elöregedés, és ezzel összefüggésben a kései „kegyes halál” vaskos problémakörét. A japán rendezőnő azonban elkerüli a kultúrharcos témakezelés csapdáit – filmje elégikus tónusban járja körül az öregség, a magány és az elidegenedés egyéni és társadalmi implikációit.