A hollywoodi szalagmunka, köszöni szépen, jó egészségnek örvend. Ezt bizonyítja A melós is, amelyben Jason Statham egyszemélyes hadseregként végez minden rosszfiúval, a lőfegyverek mellett orbitális kliséket pufogtatva.
A katonai- és akciófilmek műfajának kismestere, David Ayer új filmmel bővítette az arzenált. A melós egy olyan forgatókönyv alapján készült, amelyet Chuck Dixon könyvéből, a legendás Rocky Balboát megtestesítő Sylvester Stallone hozzájárulásával írt. A főszereplő Levon Cade leszerelt katona és építőmunkás szerepére Jason Stathamet szerződtették, akiről köztudott, hogy a műfajon belül messze nem ez az első rodeója. Ezeket a tényeket szem előtt tartva egyértelműnek látszik, hogy egy ízig-vérig zsánertipikus akciófilmet kapunk, a kérdés csupán az marad, hogy a sokadik lövöldözős-verekedős montázzsal, két elpazarolt óra keserű ízével vagy egy jól koreografált harcjelenetekkel bőségesen ellátott moziélménnyel távozunk a filmszínházból.
A melós ügyesen indít, sok olyan szimbólumot felvillantva, amelyek később majd visszatérnek a történetben. Ilyen a katonai bajtársiasság, az amerikai és angol zászló, többféle hadi jelvény – és sorolhatnánk. Úgy is tekinthetünk az animált jelenetsorra, mint Levon, az egykori Brit Királyi Haditengerészeti kommandós előéletének összesítésére. Hamarosan kiderül, hogy a férfi a kocsijában él, kislányát (akit Isla Gie testesít meg) a felesége apja neveli. A volt katona az építőiparban helyezkedett el, ahol az alkalmazottaira barátként, munkáltatóira családként tekint. A melós család-filozófiája valahol az Elrabolva és a Halálos iramban-filmek Venn-diagramjában helyezhető el, de szerencsére nem annyira komikus, mint amilyenné Dominic Toretto és az internet népe tette. A karakter látszólag sajnálatra méltó, de nem szánalmas, felelősségteljes és szerethető, kedves és ártalmatlan, mint a ma született bárány, egészen addig, amíg szinte emberfeletti erővel és taktikai érzékkel péppé ver két (feltehetően) uzsorást, akik az egyik munkást használják bokszzsáknak.
Levon látszólag letette előző élete terheit, és új életet szeretne kezdeni, ám lelkiismerete nem hagyja. Főnöke (Michael Peña) lányát elrabolják, és miután az apák lelkiznek egy tartalmasat a Holdfény szonátára, az önkéntes verőlegény magánakcióba kezd méregdrága katonai felszereléseivel, ezzel párhuzamosan pedig a lánya felügyeleti jogáért is harcol (itt jövünk rá, hogy nem mindenkire érvényes az a sztereotípia, miszerint aki egy autóban lakik, szegény). Statham tökéletes férfi mintapéldány: a keményen dolgozik, tartalmas emberi kapcsolatai vannak, szereti a gyermekét és gondoskodni akar róla, emellett természetesen fizikailag is erős és törhetetlen. Ha kell, könyörtelen, legyőzhetetlen, tisztában van a céljával és el is éri azt – nem mellesleg katonai múlttal rendelkezik (és van valami érthetetlen affinitása a vizes kínzásokhoz, legyen szó waterboardingról vagy közvetett vízbefojtásról). Levon tipikusan az a karakter, aki halomra ölheti az embereket, de nem vonható felelősségre, hiszen jó ember – egy sarkított prototípusa „a cél szentesíti az eszközt” bölcsesség fizikai manifesztációjának. A leszerelt katona nemcsak tökéletes, tipikus is – nem harcosi minőségében, hanem verhetetlen főszereplőként. Összpontosul benne Poirot nyomozói ügyessége, Hulk ereje és James Bond célzótehetsége, minden golyó kikerüli, mintha ő irányítaná a Mátrixot, és egy teremnyi ember támadhatja egyszerre, úgy ellátja a bajukat, mint Fekete Mamba O-Ren Ishii 88-át.
Hogyha mindez nem volna még túl közhelyes, lássuk a rosszfiúkat! Mivel szalaggyártott amerikai akciófilmről beszélünk, magától értetődően az orosz maffia a ludas a tizennyolc éves Jenny Garcia (Arianna Rivas) elrablásában, aki áldozat létére meglehetősen harcias. Nem érdemes alámerülni a sok főt számláló antagonista-csoportosulás tagjainak lelki bugyraiba, a felszín ismertetése is éppen elég karikatúraszerű lényük ismertetésére. A hierarchia alján álló drogértékesítő jóízűen szív bongjából, mielőtt a vizes ruhát a fejére húzzák; a rangsor eggyel nagyobb fokán magukat vagánynak tartó újgazdag testvérpárt látunk nevetséges és nevetségesen drága, színpompás tréningszettben (elvégre a szláv virtust életben kell tartaniuk). Két személy azonban végképp elengedhetetlen a klán tagjainak felsorolásából, egyik a hedonista gyenge láncszem, aki emberkereskedelmi hálózatot vezet, Dimi Kolisnyk (Maximilian Osinski), és a család feje, aki látszólag kifosztotta Leonard Cohen ruhatárát, Wolo Kolisnyk (Jason Flemyng). Komikus adalék, hogy az utóbbit hűséges kutyaként követi egy elborult tekintetű fiatal férfi, akinek szerepe kimerül annyiban, hogy mosolyog, miközben gépfegyvere tárát üríti. Mellettük felbukkan két dilettánsnak tűnő emberrabló, akik talán félelmetesnek, esetleg veszélyesnek akarnak tűnni, de irritálónál többre nem futja tőlük – meg kell hagyni, ez inkább a forgatókönyv, mintsem a színészek játékának hibája. Nem mellékesen a felsoroltak mindegyikének érvelési tehetsége kimerül a „fuck you” használatában, úgyhogy az erkölcsi fölény mellett a szónoki díjat is Levon nyeri.
Az nem is kérdés, hogy minden mást is Levon nyer, hiszen az akciófilmeknek sokszor ugyanaz a betegsége, mint sok horror- vagy a thrillersorozatnak: nincs benne konkrét tét. Vagyis a főbb karaktereket ritkán nyírják ki (és írják ki a műből), ők a fizika törvényeit meghazudtolva mindent túlélnek. Ez a tétnélküliség bizonyos értelemben megfosztja a nézőt az akció-thrillerként kategorizált film élvezhetőségétől, és sajnos A melósban az akciójelenetek sem olyan kiemelkedőek, hogy izgalmasnak tűnjön tőle a film.
A pörgős és hangos, de az egyediség jegyeit magán nem hordozó harci koreográfia mellett kapunk még pusztán időhúzás céljából filmre vett légi felvételeket a cselekmény helyszínéről, Chicagóról; egy irreálisan hatalmas Holdat minden éjszakai jelenetnél; a mozilátogatók dobhártyáját is kiszakító pofonokat; tanmesét a szeretet erejéről, meg arról, hogy a család a legfontosabb, akkor is, ha legtöbb tagját magunk választjuk. A szeretet nem rossz motiváció a megalkotott hős tetteinek igazolására – sőt, ez a felmentő erény minden általa elkövetett szörnyűség alól –, de éppen ezért válik a karakter teljesen kétdimenzióssá. Két dolog határozza meg, a szeretet/család és a tehetséges tömegmészárlás, ami már eddig is túl sok hasonló kaliberű film fő komponense volt.
