Érzéketlen középszer – Rudy Milstein: Je ne suis pas un héros / Hősök lehetünk

2024. október 14. – írta Nagy Tibor

Elsőfilmes rendező filmje a rovarirtótól megbetegedő emberekről, de fordított nézőpontból, a főszerepbe egy hitvány védőügyvédet helyezve. Mindez egy jó adag szánalmas humortalan szócsépléssel megfejelve az érzéketlenség elkendőzése végett. Ez a Hősök lehetünk.

Más fából faragták – Damian Mc Carthy: Oddity

2024. október 11. – írta Kovács Patrik

Ritka kincs az olyasféle horrorspecialista, mint az ír származású Damian Mc Carthy. A rendező második nagyjátékfilmje érzékletesen bizonyítja, hogy valójában nem a csillogó speciális effektusok és a gépies egymásutánban érkező jump scare-ek érlelnek félelmet a néző szívében, hanem a káosszá duzzadó bizonytalanság, a lassan, de ütemesen adagolt miszteriőz légkör és az apró, de imádnivalóan eredeti ötletek.

Orson Welles és a robotok Anakinja – Josh Cooley: Transformers One / Transformers Egy

2024. október 10. – írta Szabó R. Ádám

Ahogy a Mandalóri esetében is jót tett a Star Wars-univerzumnak a műfaji gyökerekhez való visszatérés, úgy a Transformers-franchise is végre meglépte, amit a sokszázmillió dollárból készült, legtöbbször Michael Bay-vezényelte, CGI-animált „filmek” nem mertek, és a nyolcvanas évek után ismét egy animációs mozifilmmel jelentkezik. Ami ugyan nem kevésbé játékreklám, de legalább néhány fokkal élvezhetőbb, mint „élőszereplős” elődei.

Velünk nem lehet beszélgetni – Hajdu Szabolcs: Egy százalék indián

2024. október 9. – írta Vigh Martin

Hajdu Szabolcs párkapcsolati trilógiájának befejező darabja az életmű egyik legkiábrándultabb filmje, amelyben csak az életünkből, sőt tágabb értelemben a valóságból való menekülés jelenthet vigaszt. Az Egy százalék indián hihetetlenül sűrű, zavarbaejtően őszinte, minden pillanatban magával ragadó darab.

Eltévesztett házszám – Natalie Erika James: Apartment 7A

2024. október 7. – írta Berényi Csaba

A horrorklasszikusokat is elérő olcsó hollywoodi nosztalgiafétis örvén ezúttal a Paramount tákolt össze egy előzményfilmet a Rosemary gyermekéhez, ami jobb esetben totális félreértés, de valójában maga is elköveti a sátáni megrontást és blaszfémiát a forrásművel szemben.

A monotonitás mágiája – Chantal Akerman: Jeanne Dielman, 23 Quai du Commerce, 1080 Bruxelles / Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23.

2024. október 6. – írta Incze Kata

A három és fél órás film, amit a Sight & Sound a világ legjobb filmjének választott 2022-ben. Rettegtem, halogattam, elnapoltam, szándékosan lekéstem. És aztán elhatároztam magam, és egy álmos szombat reggelen végre beültem a moziba. A Jeanne Dielman játékideje 202 perc (csupán 21 perccel hosszabb, mint a Bosszúállók: Végjáték), és egy fölösleges kép sincs benne.

A lélek kozmetikázása – Coralie Fargeat: The Substance / A szer

2024. október 4. – írta Buzsik Turner Kriszti

Megváltozik-e a lényünk attól, ha újra és újra létrehozzuk önmagunkat?

Két farkas egy szemétdombon – Jon Watts: Wolfs / Két magányos farkas

2024. október 3. – írta Szabó R. Ádám

Van, amikor ahhoz, hogy igazán jól elszórakoztasson egy film, nem kell más, csak egy karizmatikus főszereplő. Hát még ha kettő van belőle!

Eloldozhatatlanságotokért – Alexandre Aja: Never Let Go / Ne oldozz el!

2024. október 2. – írta Ferenczi Szilárd

A Ne oldozz el egy viszonylag szelíd, ámde ambivalens értelmezhetőségű expresszionista horror, amely éppen a jelentések patikamérlegre helyezésével állít csapdát önmagának, így az ígéretesen induló film összélményét tekintve középszerű alkotássá mérséklődik.

A kamaszlét elviselhetetlen könnyűsége – Sean Wang: Dìdi

2024. október 1. – írta Bárány Bence

Haragban a világgal, de főleg az anyámmal, vagy mittomén, majd kitombolom magam a spanokkal egy videóban, amit aztán feltöltök erre a tök új weboldalra, a YouTube-ra.