Láthattuk már az Antikrisztus felcseperedését, az apa (vagy apák) kétségbeesett hadakozásait a Sátán épülő birodalmával, most pedig női szemszögből kísérhetjük végig a kis Damien születését: az anyaméh válik a jó és rossz küzdelmének színterévé.
Alighanem meglepő és zavarbaejtő húzás a Paramount stúdió részéről a Bajos csajok remake-je. Persze érthető az elképzelés, hogy egy kultuszfilm, ami a 90-es és 2000-es évek generációinak közkedvelt, kis túlzással definitív felnövéstörténetévé vált, talán még mindig képes ugyanezt a kulturális szerepet betölteni némi „ráncfelvarrás” után. Az már kevésbé egyértelmű, hogy a ráncfelvarrás eszközévé miért egy kihalt, mára már csupán csodaszámba menő műfajt választottak az alkotók: a musicalt.
A Kokainmedve nem több, mint az ún. high concept filmkészítés komolyanvétele minden értelemben: high, mert alaptézise figyelemfelkető és egyetlen mondatban összefoglalható, és high, mert legalább annyi kokaint fogyasztottak az alkotók, mint a címszereplő – legalábbis minden erejével ezt igyekszik elhitetni velünk a stáb.
A fantasy-műfaj „kard és boszorkányság”-filmjeit boncolgató cikksorozatunk második felvonásában a cselekmény és a tárgyi világ szimbolikus rendszerét igyekszünk feltárni.
A kortárs mozgóképkultúrát leuraló fantasy-dömpinget látva felmerülhet az igény a műfaj eredetének, korai alakváltozatainak vizsgálatára. Honnan indult a fantasy, és miből áll sajátos szabályrendszere? A zsáner egyik legfontosabb állomása mindenképp a több évtizeden átívelő „kard és boszorkányság” (sword-and-sorcery) irányzat, aminek szemlézése és összevetése egy-két kortárs alkotással új – műfajelméleti és egyéb – perspektívákat nyithat meg.