A Friss Hús nem csupán a fiatal filmesek, de a kisjátékfilmes formátum örömünnepe is.
Különös ellentmondás járja át ezt a „műfajt”: a korlátoltság szabadsága és a autonómia kényszeressége. Kötött a játékidő, alacsony a költségvetés, mégis azok a kezdő, a filmipar sémáitól (akár a fogyasztóközpontúság, akár a politikai akarat mozgatói azok) kevésbé megrontott fiatal alkotók sajátja ez a formátum, akiket épp az uralkodó filmformák le- és újraépítése foglalkoztat, akik még keresik a saját hangjukat, ezért mernek kísérletezgetni. Ez a „saját hang” viszont lehet az egyediség, a tömegízlésről való leválás kényszeres megvalósítási kísérlete is, hiszen valamivel ki kell emelkedni, hogy később új lehetőségekhez juthassanak a filmesek – pláne ha az Inkubátor program segítségére egyre kevésbé lehet számítani.
Az Affrikáta és a 27 győzött a Friss Húson
A magyar versenyfilmek közül az Affrikáta és az Arany Pálma díjas 27 című animációs film győzött, a nemzetközi válogatásból a francia Roadtripper történetét díjazták. A legjobb színész díját Kováts Adél és Székely Rozi vihette haza.
Nem utolsó sorban pedig a Friss Hús a fiatal művészek gondolatvilágának, elképzeléseinek és érdeklődéseinek zanzája, egyfajta útjelző, ami a magyar film lehetséges jövőképeit vázolhatja. A jövő mindenkit izgalommal tölt el – talán ezért is növekszik évről-évre a fesztivál látogatottsága, és ezért költözött tizenegyedik kiadására a Friss Hús a több férőhellyel rendelkező Puskin moziba, ahol a magyar versenyfilmek majdnem teljesen megtöltötték a Metropolis termet. A kínálat egészen sokszínű: szerzői és műfaji, élőszereplős és animációs film, valamint erősen eltérő stílusvilágos keverednek akár egy másfel órás blokkon belül is. Ez a heterogén felhozatal talán kevéssé indokolja azt az egységesítő, tendencia-kereső attitűdöt, amivel a továbbiakban igyekszem megközelíteni a fesztivál filmjeit, ám pont az lehet izgalmas, ha egy ennyire széttartó sokaságban mégis megtalálhatóak visszatérő pontok – márpedig megtalálhatóak.
Inkább egy sárkány, mint a valóság
Az egyik ilyen pont az eszképista jelleg. Ellentétben mondjuk a Larry, vagy a Hat hét által képviselt szembenéző, „tényfeltáró” mozikkal, a Friss Hús talán legkiemelkedőbb alkotásai az eszképizmus szellemében fogantak, és olyan nagyranőtt gyerekek fantáziavilágát jelenítik meg, akik elvesztették viszonyukat a valósággal (jelentsen az bármit is). Szereplőik nem feltétlenül apolitikusak, mint a Moszkva tér kölykei, inkább a feltöredező realitás talajvesztett csellengői. Nagy Dániel A fürdés című filmjében a fiatal értelmiségi karakterek megfogalmazzák saját kapitalizmus-kritikáikat, ám ennek ábrázolása inkább ironikus, komolyanvehetetlen – fáradt, mint a langymeleg tóparti közeg, ahol főszereplőink naphosszat céltalanul ténferegnek. A 60-as évek zátonyra futott fiatalságának filmjeit idéző A fürdés a jelenlét nehézségeit – a szereplők folyton egy DV-kamera lencséje mögé bújva élik meg a közös perceket – járja körül és a hiány-motívumra épít; a szereplők egyetlen tényleges célja, a meglátogatni kívánt tó maga is egy hiány: egy pocsolya van a helyén.
A menekülő (anti)hősök gyakran a mesék világában és a folklórban találnak menedékre. Legyen akármilyen ijesztő, szörnyekkel teli, a mese még mindig „élhetőbb” a valóságnál. A fiatal alkotók közül többen a mágikus realizmus kódrendszerét alkalmazzák, ám nem feltétlenül olyan kedves és veszélytelen módon, mint azt Enyedi Ildikó filmjeiben látjuk. Farkas Marcell a Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének Díját kiérdemlő Sárkánykor c. filmjében a húsbavágóan realista képek, a szocio-melodrámának induló narratíva a dark fantasy elemeivel vegyül, központi témája a halál és a pusztulás. Míg Enyedi a mágiát kivirágzó fák, zöld erdők megnyugtató képeiben találja meg, Farkasnál a mágia a pusztítás és rombolás eszköze. A sötét képi világ mellett az atmoszférazajok – a szél mély dörgése, a lángok berobbanása – valamiféle pokoli víziót eredményeznek.
Külön érdekes, hogy Farkas nem törekszik arra, hogy a fantasy-motívumokat szervesen építse be filmjébe. Kézenfekvő példa erre Néró díszes középkori kardja: nem csak az városi környezet és a MÁV-vonatok ikonográfiájából lóg ki, a cselekmény során sem igazán kapunk indokot arra, miért hordja azt Néró folyton magánál. Nyilván azért, hogy megvédje magukat: különös fegyvere jelzi, hogy nem evilági fenyegetéssel állnak szemben.
A Csókot kaptam az ördögtől című SzFE-s produkció – a maga meglehetősen hamis és kizsákmányoló módján – a cigányság népi hiedelmeit igyekszik megidézni. Az egyik jelenetben feltűnik maga az ördög: a rém smink- és maszkmunkája egészen meggyőző – egy jelenet erejéig a gótikus horrorok ikonográfiája idéződik meg a filmben. Rudolf Olivér Kaktuszembere bár szintén meg-megidézi a horror hatásmechanizmusait, története inkább a szürrealizmusra és az abszurd humorra épít. Továbbá közelebb áll Enyedi mágikus realizmusához – a megmosolyogtató, különös szerelmi viszonyon túl az „élő és érző szobanövény” láttán eszünkbe juthat a Simon mágus hasonló motívuma.
Inkább egy béka, mint egy sárkány
Bóna Jakab filmjében, A királylányban a menekülés és a mesevilág szorosan összekapcsolódik: a férje elől elszökő fiatal nő a kisfiát folyton népmesékkel altatja el. Az anya számára a rémisztő sárkány maga a valóság: a feltehetően bántalmazó férje az. Később a fiú számára megjelenik a tóparton a hétfejű sárkány: hattyúk veszik körül, a sok hosszú nyak pedig egy hüdra látképéve áll össze. Bóna filmjéhez hasonlóan Sándor Lili Rókavadászata sem jeleníti meg a fantasztikumot. A segítőkész békának gondolt kődarab nem mozdul meg, ellenben a gránátként elhajított izzó-foglalatok valóban nagy robajjal csapódnak a földbe.
Míg a Sárkánykor vagy a Kaktuszember esetében teljesül a mágikus realizmus klasszikus alaptétele, és a realista cselekményvilágból kitüremkedik egy-két túlvilági elem, addig a Rókavadászatban ez az éles határ a térszervezésben jelenik meg, azáltal, hogy a valós városi terek a fantázia kalandos erdei ösvényeivel ütköznek. Először átmenet nélkül, egy kíméletlen, a kontinuitást megtörő montázs keretében feszül egymásnak a két tértípus, majd később egy villámgyors svenk folytán összeolvadnak, és párhuzamosan létező, szimultán megélt terekké válnak. Eddig a fantáziavilágokat gyermeklelkű felnőttek lakták, még A királylányban is inkább az anyuka a mesék rabja, a Rókavadászatban a fantázia már csak a gyerekek kiváltsága. A gyerekkor-felnőttkor ellentét – más módon – Konkol Máté filmjének is fontos motívuma. A Ki mint veti ágyát felnőttkorba lépő főhősnője egy játékboltban dolgozik, babákat és műanyag fegyvereket pakolgat a polcokra. Konkolnál a játékok, a gyerekkor ismert ikonográfiája, kellékei politikai tartalommal töltődnek fel: a babák és játékfegyverek óhatatlanul meghatározzák a nemi szerepeket.
Ütközések
A fikció és realitás, fantázia és valóság kettőssége a versenyprogram megannyi filmjét áthatotta. A Cannes-i Arany Pálma díjas animációs film, Buda Flóra Anna 27-je a korábbi filmekhez hasonlóan szintén egy felnőni képtelen huszonéves lány vágyfantáziáit mutatja be, ám ezeket nem népmesei motívumok, hanem a szexualitás szabad megélésének képei tarkítják.
A Friss Hús legjobb magyar élőszereplős film díját bezsebelő Affrikátában a szexuális vágyakat és a testiséget belső lélektani gátak nyomják el a főszereplő édesanyában. Gyimesi Anna azonban pont nem a képzelet és az álmok éteriségének beemelésével, hanem – Szelestey Bianka Pragmájahoz hasonlóan – taktilis, haptikus képsorokkal meséli el történetét, klasszikus kompozíciók helyett a tapinthatóság érzetét igyekszik elérni, ezzel a testfilmek nemzetközi trendjébe is csatlakozik.
