Kapcsolatok, amiért Istennel is, vagy egymással sem érdemes harcolni; macskák és kardok, amelyek nagy jelentőségre tesznek szert; és az ördög, aki nem tud választani a lelkek közül. A Freeszfe 6x6-os vetítése váratlan műfaji és tematikai sokszínűséget hozott.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltás előtti utolsó éveinek nóvuma volt a 6x6-os alapképzés, aminek keretében a filmes szakok (rendező, filmíró-dramaturg, operatőr, vágó, hangmester és gyártásvezető-producer) hallgatói az első évtől kezdődően egy alkotóközösségben dolgoztak együtt, így olyan szakmai szövetségek alakulhattak ki, amelyek bőven túlmutathatnak az egyetem falain.

 A „régi” egyetem utolsó ilyen évfolyama által készített filmek közös vetítése az ismert okok (lásd még: egyetemfoglalás, a diplomaszerzés körüli nehézségek, az azóta egyre jobban kikristályosodó filmpolitikai irányvonal) miatt nem tud nem arról szólni, hogy milyen lehetőségei vannak ma Magyarországon egy indulásra készülő generációnak. A filmek azonban nemcsak emiatt izgalmasak, hanem mert felülírják azt a nyilván elég közhelyes képet, ami a fejünkben él a vizsgafilm szó hallatán.

Istent és embert

A Puskin moziban vetített filmek központi tematikai eleme egyértelműen az emberi kapcsolatok, azon belül is leginkább a szerelem vizsgálata volt. Nincs persze ebben semmi meglepő, a kapcsolódás az egyik legősibb emberi igény, így örök művészeti téma. A tekintetben azonban már élesen elválnak egymástól az egyes filmek, hogy az emberi kapcsolatoknak éppen mely aspektusát emelik ki.

A legklasszikusabb megközelítés Kizlinger Lilláé, aki A naprendszer közepe című filmmel volt jelen a vetítésen. Kizlinger színésznőként szerepelt többek között Reisz Gábornál (Magyarázat mindenre), ő volt Szacsvay László partnere a Valami madarakban, fontos mellékszerepet játszott a Semmelweisben, Ezüst Medvét a Rengeteg – Mindenhol látlak-ért kapott, saját rendezői munkáiban pedig tudatosan épít a már-már kegyetlen önanalízisre, a referencialitásra, az autofikciós olvasatokra és a színészi-rendezői kettős identitásból adódó kreatív ötletekre. A Mit csináljak, hogy jobban érezd magad? című előadásban film és színház nyelvét egyaránt használva egy lány identitásdrámáját, a generációkon átívelő kapcsolati mintákat vizsgálta, a mostani film rokonprojektjének is tekinthető Nem vagy itt és nem is voltál elnevezésű fotókiállításán képekből rakta össze, majd bontotta le eddigi leghosszabb párkapcsolatát. A naprendszer közepe interjúkban jól dokumentált módon szintén önreflexív, és egy olyan lányról szól, aki fontos szakmai elismerést kap, és ez féltékennyé teszi a szintén szakmabeli barátját.

A naprendszer közepe

A fiú (Nagy Péter István) érzelmeit egyre keresetlenebb stílusban jelzi, ami egyébként némileg el is távolítja a nézőt filmtől. Nehéz egy ennyire egyértelműen saját élményből táplálkozó történetről írni, hiszen nyilvánvalóan nem tudjuk rekonstruálni az igazságot (már persze ha két ember kapcsolatában van olyan), de a film belső világában nem éreztem hitelesnek, hogy ez a fiú ennyire kegyetlen a barátnőjével. Végig azt éreztem, hogy a cél itt a finom odaszúrásokon alapuló elnyomás ábrázolása lehetett, de ehhez helyenként túl direkten törtek fel a fiúból az indulatok. Amiben viszont Kizlinger nagyon jó, az itt is a helyén van: olyannak ábrázolja és úgy alakítja a főszereplőt, mint aki igazából még magát keresi, és szinte jobb híján erőlteti bele magát ezekbe a kapcsolatokba.

Egészen más típusú magány jelenik meg Varga Gábor Cicaharc című filmjében, ami a válogatás legkönnyedebb alkotása volt. Két idős nő (Nagy Mari, Pogány Judit) történetét ismerjük meg, akik a cselekmény nagy részében ugyanannak a vörös macskának keresik a kegyeit. A cica valódi szerelmi háromszöget hív köztük életre, hiszen hol ide, hol oda szokik, de viszonylag hamar megértjük, hogy ő csak az ürügy, valójában itt két idős nőt látunk, akiket a családjuk (ha van) sem vesz már emberszámba, és későn ismerik fel, hogy egymásban bizalmasra lelhetnek. Varga rendezése jól illeszkedik az idősekkel empatizáló magyar filmes hullámba (többek között Az unoka, Ma este gyilkolunk), és tankönyízű fordulatai ellenére is szépen építi a két nő kapcsolatát.

Cicaharc

A szerelem absztrahálódik a Sárkánykor és a Most, hogy már nem tudom merre van, most féltem (CSONK) című filmekben. Előbbi a kortárs párkapcsolati darabok alapvető dinamikáit hozza a szélsőségesen passzív fiúval, és a lánnyal, aki erős akaratával irányítja őt. Ám a fantasy-köntös (erről később bővebben) ad annyi frisseséget a történetnek, amellyel nem tűnik az említett klisék egyszerű újramesélésének. A Sárkánykoron átüt a tehetség, fantasztikus atmoszférája és remek beállításai vannak, ugyanakkor teljesen reflektálatlanul hagyja azt az igen retrográd szerelemvíziót, ami megjelenik a történetben. Firma (Major Irma) és Néró (Babinchak Atanáz) szó szerint nem létezhet egymás nélkül, szerelmük pedig annak ellenére marad érintetlen, hogy az egész világnak lángba kell borulnia miatta.

Bagossy Bálint hosszú és talányos című filmje még elvontabb fogalmak felől közelít a szerelemhez. Egy párbeszédek nélküli, rendkívül absztrakt alkotásról van szó, ahol a testiség egy törzsi rituálé része. Ebben a világban mindenki együtt lélegzik a fiatalokkal, és figyelemmel kíséri, mikor végre megtörténik, aminek meg kell. Bagossy és színészei elérik, hogy az elidegenítő formanyelv ellenére valós érzelmek jelenjenek meg a történetben.

Most, hogy már nem tudom merre van, most féltem (CSONK)

Az utolsó lélek az ördögé történetében a szerelem helyett a testvéri viszonyok, illetve az apa-fia kapcsolat kerül a fókuszba. Egy apa eladja magát  az ördögnek (Podlovics Laura), három fia (Góg Tamás, Fröhlich Kristóf, Orbán Levente) közül egy így a lelkével tartozik a sötét erőknek. Ám nem tudjuk, hogy ki, és a szereplők is csak egy feszült éjszakán, a haldokló apjuk mellett deríthetik ezt ki. A film nagyon szépen bontja ki a három karakter életfelfogása közötti különbségeket, és felszínre hozza azokat az ellentéteket, amelyek az apához fűződő viszony miatt alakultak ki a testvérekben. A történet vége pedig egyszerre keserű és katartikus: a legkisebb fiú visszamegy a házba, felismeri, hogy minden negatívum ellenére neki ezekkel az emberekkel kell élnie.

Az utolsó lélek az ördögé

Virágom, világom

Mindezek mellett azért is találtam rendkívül izgalmasnak ezt a válogatást, mert az alkotók a világépítéssel is foglalkoztak, és műfajilag is sokszínű palettát vonultattak fel. A naprendszer közepe és a Cicaharc hozza játékba a legklasszikusabb formulákat, a megszokott párkapcsolati, illetve vígjátéki (annak is a vidéki változata) sémákat használják fel új köntösben.

A Sárkánykor szintén megtartja ezeket a párkapcsolati elemeket, ugyanakkor a fantasy felé is kacsingat. Megjelenik például a történetben egy rejtélyes kard, amelynek a jelentősége talán pont enigmatikusságában ragadható meg. De még Isten is szerepet kap a történetben, akinek az elvárásaival meg kell küzdenie a szerelmeseknek, ha együtt akarnak maradni. És maga a kapcsolat is a természetfeletti irányába tolódik, hiszen Firma és Néró fizikailag sem tudnak egymás nélkül létezni.

Sárkánykor

A Most, hogy már nem tudom merre van, most féltem (CSONK) nem nevezhető egyértelműen fantasynek, világából nagyon keveset látunk az efféle kategorizáláshoz, de az egészen biztos, hogy teljesen más befogadási módot kíván meg, mint a többi vetített mű. Lassabb, kontemplatívabb, absztraktabb, kizökkent abból a világból, amit a többi film felépített (minden bizonnyal nem véletlen vetítették utoljára).

De sajátos világot épít Az utolsó lélek az ördögé is, amely egyrészről a múltba, másrészről egyfajta eastern-környezetbe helyi a szereplőket. Füzes remekül építi az atmoszférát, eléri, amit nagyon sok mozi játékfilmes költségvetésből sem tud: a mondatok nem hatnak idegennek, a díszletek élettel teliek, a színészek otthonosan érzik magukat a közegben, és végül egy szintén szinte kísérletifilmes táncjelenet tetőzi be a történetet.

*

A Puskin mozi 6x6-os vetítésén nem hibátlan filmeket láthattunk. De ebből az ötből egyikre sem tudnám azt mondani, hogy ne lettek volna benne olyan elemek, amelyek tehetséges alkotókat feltételeznek. Ez a generáció a rövidfilmek alapján ismerős ismeretlen lehet a magyar filmtörténetben: felhasználják a hagyományok számukra érdekes és értékes részeit, de képesek ezeket új keretek közé helyezni. Nagy kérdés, hogy ennek a korosztálynak mennyire alakul majd szerencsésen a szakmába való belépése.