A Mindenkivel Oscart nyerő Deák Kristóf első mozifilmjében két egymástól látszólag igencsak távol álló műfajt ütköztet. Az unoka egyszerre egy talajvesztett idős ember melodrámája, és a magáért végre kiálló unokája bosszúhadjárata. Előbbi kifejezetten jól is áll a filmnek, utóbbinál már azért rezeg a léc.
Ha csak a nemzetközi sikereket nézzük, a magyar film elmúlt évtizede tulajdonképpen egybefüggő sikertörténet, ennek pedig a Mindenki Oscar-díja volt az egyik legfényesebb diadala. Sokáig nem kell gondolkodnunk, ha rá akarunk jönni, miért válhatott ennyire sikeressé Deák Kristóf rövidfilmje: a Mindenki egy univerzális történetet mesélt el az elnyomásról, a barátság erejéről. Az Oscar után talán meglepő is, hogy eddig kellett várni Deák első mozijáig (közben azért volt egy Foglyok című tévéfilm), Az unokát pedig abból a szempontból mindenképpen dicsérnünk kell, hogy olyan témához nyúl, amit ritkán látunk hazai filmekben, és olyan műfajokat használ, amelyek szintén hiánycikknek számítanak itthon. Ezzel együtt azonban sajnos sok vállalást nem sikerült teljesíteni.
Rudi (Blahó Gergely) egy call centerben dolgozik, eközben pedig igyekszik gondoskodni idős, egyedül maradt nagyapjáról, Ferencről (Jordán Tamás). Utóbbi egy nap különös hívást kap, a telefon túlvégén közlik vele: unokája súlyos balesetet szenvedett, raádásul nem volt biztosítása, így minden forintra szükség lesz, ha segíteni akar neki. Ferenc össze is szedi megtakarításait és a családi ereklyének számító órával együtt átadja egy titokzatos nőnek. Hamarosan kiderül azonban, hogy az idős férfi csalás áldozata lett, Rudi pedig úgy dönt, hogy a rendőrség tehetetlenségét látva saját kézbe veszi az ügyet. Legalább az órát szeretné visszaszerezni, hiszen az oly fontos a papának...
Az unoka tehát valóban egy keveset látott, nagyon fontos témával foglalkozik. Mi történik idős hozzátartozóinkkal, mikor egyedül maradnak? Milyen veszélyek leselkednek rájuk? Hogyan küzdenek meg a feleslegesség érzésével? Bát elsőre viszonylag nehéz összekötni a zsarnok tanárnő ellen lázadó kórista kislányokat a szocializmus rabjaival és egy kifosztott idős emberrel, ám mélyebbre menve szépen kirajzolódik egy tematikai kapcsolat Deák munkái között. A fiatal rendező – az eddigiek alapján – a kiszolgáltatottak hangja akar lenni, nekik kíván igazságot szolgáltatni. A morális jó megtalálása talán Az unoka leglátványosabb aspektusa, mely sokszor mindent felülír. Ez egyébként szinte végig megbocsájtható a filmnek, hiszen konzekvensen vezeti végig, ám sajnos nem találja az arányokat (e téren sem), a mozi legvége például menthetetlenül hajlik a már-már kellemetlen giccsbe.
Pedig amikor Deák nem akar szájba rágni, hanem hagyja a nézőt elgondolkodni a film által felvetett kérdéseken, akkor nagyon izgalmas dilemmákkal szembesülünk. Például azzal, hogy tulajdonképpen miben különbözik Rudiék cége a csalóktól? Hiszen használhatatlan és felesleges termékeket akarnak rásózni idősekre, így tulajdonképpen ugyanúgy a pénzüket akarják kicsalni. Vagy a film kulcsmotívumává váló óra, ami egy családi történeteken keresztül beszél remekül a kelet-európai létállapotról. Arról, hogy miben is élünk mi itt, milyen történelmi bűnök, hazugságok, elhallgatások szövik át a mindennapjainkat. Ezt a vonalat Rudi karaktere is továbbviszi, hiszen nyomozása során számtalanszor lépi át a törvényi és erkölcsi határokat. De izgalmas még a filmben megjelenő további áldozatok dinamikája is, akik azt mutatják be remekül, hogy hányféle eltérő módja lehet a gyásznak.
Jól látszik tehát, hogy Az unokában bőven volt ötlet, a thriller-vonalon azonban egyértelműen elbukik a film. Szerencsére a mértéket jórészt sikerült tartani, így nincsenek úton-útfélen harcjelenetek – igaz, ami van, az teljesen hiteltelen. A mesterkéltség, a műviség sajnos az egész filmre rányomja a bélyegét, Rudiék cége például valószínleg nem szándékosan, de egy utópisztikus Black Mirror-epizódra emlékeztet. Ráadásul a karakterek terén sikerül a legalapvetőbb közhelyekbe belecsúszni: Rudi a klasszikus jófiú, akit mindenki kihasznál, és akit egyetlen ember vesz emberszámba, Zsuzsi (Döbrösi Laura). Ő minden bizonnyal szerelmes is belé, ám a fiú persze nem veszi ezt észre. A cselekmény előrehaladtával pedig neki kell cselekvővé előlépnie, és végre kiállni az igazáért.
Jordán Tamás azonban úgy játssza Ferencet, ezt az idős embert, hogy egyszerűen nem lehet nem együttérezni vele: élő példa arra, hogy miért nem szabad elfelejteni a nagy színészeinket a filmen. Az első pillanattól az utolsóig hiteles alakítás, konzekvensen végigvitt karakterív. Ferenc őrlődése, kiszolgáltatottsága a film legerősebb aspektusa, emellett egyébként kisebb szerepekben Pogány Judit és Hámori Ildikó is kiváló.
Jó, hogy elkészült Deák Kristóf első mozija. Itt volt az ideje, hogy lehetőséget kapjon, és dicséretes, hogy nem a könnyebbik utat választotta. Az unoka hibái ellenére sem rossz film, ennek pedig főleg az az oka, hogy Jordán Tamás személyében sikerült tökéletes nagyapát találnia.
