Cibulya Nikol első egészestés munkája tematikus értelemben kapcsolódik a rendező rövidfilmjeihez, és megpróbálja folytatni a nem túl gazdag magyar horrorfilmes hagyományt is. Utóbbiban mutat fel valós eredményeket, még akkor is, ha a filmnek bőséggel megvannak a maga gyerekbetegségei.
Úgy kezdünk, ahogyan bármelyik horrorfilm indulhatna. Irma (Kurta Niké) ismeretlen okok miatt egy erdei viskóba utazik, ráadásul babát vár, így még kevésbé értjük, miért vállal ilyen irracionális kockázatot. Kiderül, hogy a történet idejéhez viszonyítva másnap van édesanyja halálának évfordulója, Irma pedig valamiért azt érzi, ő is ugyanazon a napon fog meghalni. Oda is hívja magához barátnőjét, Stefit (Meyer Lili) és féltestvérét, Marcit (Kerekes Márton), de feltűnik a párja, Kornél (Makranczi Zalán) is. A fiatal nő azonban egyre mélyebbre merül saját tudatában.
Ahogy a felütésben is jeleztük, a Holnap meghalok egy gyakorlatilag nem létező filmes hagyományhoz próbál kapcsolódni. A Post Mortem kapcsán születtek remek áttekintések arról, hogy a horror a némafilmes korszak óta szinte teljesen eltűnt a magyar filmes palettáról, így minden ilyen próbálkozásnak kiemelten nehéz feladata van, hiszen a néző nincs hozzászokva a hazai működésmódokhoz, akaratlanul is az amerikai előképekhez hasonlítja az új filmet. A Holnap meghalokra is erősen leselkedett a veszély, hogy a kortárs tendenciák kicsit sárga, kicsit miénk változata lesz, de ezt a készítők többségében ügyesen kerülték el, valószínűleg azért is, mert lokális alapjait nem igazán hangsúlyozza a film (persze ha a Tarr Béla-utalást nem számítjuk).
A Holnap meghalok működésének megértéséhez mégis a külföldi példák és tendenciák felidezése vihet minket közelebb. Cibulya rendezése a poszthorrorok (már ha egyáltalán elfogadjuk ennek a kifejezésnek a létjogosultságát) gyász általi meghatározottságát viszi tovább, de helyszíne, növényi ornamentikái kapcsán a folkhorrorokhoz is kapcsolódik. Újra nem értelmezi ezeket a kereteket, de jó érzékkel nyúl hozzájuk, és átélhető családi dinamikákat ábrázol.
Ha már Tarr Béla, valódi Családi tűzfészek jelenik meg a vásznon. Kiderülnek az Irma édesanyja halála kapcsán elhallgatott körülmények, és egyértelművé válik, hogy ahogy megszokhattuk, ez a család is csak a felszínen működik. Irma és testvére között a különböző anyák, illetve az öcs kivételezett helyzete miatt alakul feszültség, a két barátnő viszonylatában pedig szakmai és szerelmi összefonódásaik miatt. Ezek által válik később egyértelművé, hogy a Holnap meghalok elsősorban a családi és anyai minták továbbvitelétől való félelem mementója. Irma anyja a megcsalás és a háttérbe szorítottság drámáját élte át, a lány pedig elkezdi felismerni, hogy félrelépő párjával és saját munkájának háttérbe szorításával szépen lassan elindult ebbe az irányba. Nem véletlen, hogy a film legfontosabb jelenetében az egykori anya bevarrt szájjal, egy szinte nem emberi maszkon keresztül próbálja magával rántani a lányát, végül azonban a három generáció egyesül, mindenki megbocsájtja a feljebbvalók bűneit. Az már viszont túlzóan klisés, hogy végül a konfliktus a szüléssel oldódik meg, ráadásul ennek a jeleneteknek a megvalósítása is igencsak kétes, a vágás és a színészi játék sem igazán működik benne.
És összességében is az mondható el a filmről, hogy bár tartalmilag nem hoz újat, kompetensen ábrázol egy ismerős családi dinamikát, és az a szála is jól működik, hogy műfaji köntösben tárgyal társadalmi-pszichológiai kérdéseket – ugyanakkor a megvalósításon még erőteljesen lehetett volna csiszolni. Egyrészről a film leglátványosabb problémája a párbeszédekben keresendő, amik visszavezetnek minket a 2000-es évek közönségfilmjeihez. Nem akarok kategorikus lenni, és azt mondani, hogy emberek nem beszélnek így, de az biztos, hogy a dialógusok többsége „leugrik” a vászonról, és láthatóan a színészek is küzdenek a helyenként rosszul hangsúlyozható szövegekkel. Ha már a szereplőknél tartunk, azon gondolkodtam a játékidő előrehaladtával, hogy vajon a magyar színészeknek is meg kell-e tanulnia ebben a műfajban játszania? Azért sem tűnik elrugaszkodottnak a gondolat, mert az amerikai filmtörénetben is vannak ennek a zsánernek mesterei, itt pedig egyébként kifejezetten jó színészek tűnnek helyenként nagyon elveszettnek egyes jelenetekben. És bár senki nem látványos jump scare-eket várt ettől a filmtől, a feszültségépítés sem működik igazán, hiába jó az alapozás, végül pont a fontosnak szánt jelenetekben nem érezzük a bőrünkön a rettegést.
Sok tekintetben igényes mű a Holnap meghalok, szimbolikája helyenként túlzó, de tartalmilag összességében egyáltalán nem kell szégyenkeznie kortársaival szemben. Ezzel együtt mindenféle jóindulatunk mellett is el kell ismerni, hogy a megvalósításban bőven van még előrelépési lehetőség. Valahol azonban mindent el kell kezdeni.
