Minden bizonnyal hatalmas kiváltság, ha egy elsőfilmes rendező az A24 stúdió égisze alatt készítheti el debütfilmjét. Daina Oniunas-Pusić horvát származású rendezőnek megadatott ez a lehetőség, és ugyan a film jól illeszkedik a stúdió különc filmjei sorába, nem tagadhatja le, hogy elsőfilmről van szó, ami több-kevesebb sikerrel, néha túlbuzgóan próbálja magára felhívni a figyelmet.
A Tuesday lényegében egy rendhagyónak tűnő, gyakran eredetieskedő, mágikus realista köntösbe csomagolt allegorikus tanmese a halálról és az elmúlás elfogadásának fontosságáról. A történet (kissé ferdült) gerincét egy anya-lánya viszony képezi: Tuesday (Lola Petticrew) egy meg nevezett halálos betegségben szenved, és már többé-kevésbé elfogadta a közelgő halálát. Édesanyja, Zora (Julia Louis-Dreyfus) azonban képtelen ezzel szembenézni, és az idegösszeomláshoz közeli állapotát egyrészt pótcselekvésekkel leplezi, másrészt az otthontól való távolmaradással rejti el lánya elől. Tuesday-ért egy nap el is jön a halál egy rekedt hangon beszélő, a méretét időnként változtatni képes arapapagáj formájában. Valamiféle baráti viszony alakul ki a lány és a megszemélyesített (megmadarasított) halál között, mert állítása szerint a lány elhallgattatja a fejében lévő, a halálért könyörgő emberek hangját. A papagáj ad még egy kis időt Tuesday-nek, hogy elbúcsúzzon az édesanyjától, aki azonban a maga eszközeivel felveszi a harcot a papagájjal.
A film alapszándéka mindenképp értékelendő: egy ezerszer látott, halott, és megfogalmazott gondolatnak próbál újszerű történetet, hangulatot és minőséget adni: az elmúlás elkerülhetetlen, és a lehető legtöbb, amit tehetünk, hogy ezzel a gondolattal, szó szerint, megbarátkozunk. Ezt a film világosan – talán ha kissé didaktikusan is – közli, és nincs az a zavarbaejtő érzésünk a végén, hogy nem tudjuk, miről szólt ez az egész. Viszont a tematikai egyszerűséggel együtt kapunk egy hatalmas, hangulati és formai összevisszaságot, ahol tettenérhető egyfajta elsőfilmes „sokat akarás”.
A film gyakran próbál egyensúlyozni a humoros és a komoly, az abszurd és az érzelmes, a fantasztikus és valóságos minőségek között, azonban ezeknek nem egy organikus egyvelege jön létre, inkább különválnak egymástól, mint az olaj és a víz. Így a film legtöbbször eredeti helyett eredetieskedő lesz, humoros helyett vicceskedő, érzelmes helyett komolyanvehetetlen. Mintha valami alkotói kényszer állna az egész mögött, ami próbálná a film egyszerű mondanivalóját ellensúlyozni az erőltetett újszerűsködéssel, pedig a legtöbb esetben nem volna rá szükség – vagy legalábbis nem így. A minőségek keverése önmagában egy nagyon izgalmas filmnyelvi vállalás, a Tuesday esetében azonban a legnagyobb probléma az, hogy nézőként nehéz megtalálni a film fókuszát és ezzel együtt az alkotói szándékot: az intim, elmúlás köré épülő anya-lánya dráma a fontosabb, vagy a rendhagyónak tűnő ötletek és megoldások?
Talán maga a papagáj szemlélteti ezt a legjobban: a piros halálmadár végsősoron sem teljesen ijesztővé, sem teljesen rejtélyessé, sem teljesen komikussá, sem teljesen semmilyenné nem válik, és a végén még egy mindenki számára érthető tanulságot is levon. Az persze dicséretes, hogy ezt a nehéz témát próbálja humorral kezelni (bár mindenki döntse el, hogy az Ice Cube-ra rappelő halálpapagáj őszintén vicces vagy erőltetett poénkodás), és az is szép, ahogy a madár, papagájhoz hűen, néha visszamondja a haldokló emberek utolsó szavait, mintegy visszhangként és az elhunyt személy földi emlékeként, azonban egy átgondoltabb, határozottabb papagáj-koncepció minden bizonnyal a film javára vált volna.
Mindezekkel együtt a Tuesday-nek vannak működőképes, érzékeny és megható pillanatai (ami javarészt a Lola Petticrew és Julia Louis-Dreyfus párosnak köszönhető), kirobbanóan kreatív, meglepő mozzanatai. Ezek miatt a mágikus realista-fantasy filmek kedvelőinek mindenképp egy kedves kuriózummá válhat, ha nem is a legújabb kedvenccé. Az elmúlásról mindig nehéz beszélni, és ha ugyan a film kissé zavarosan is, de mindenképp kellő érzékenységgel, tapintatossággal – és helyenként könnyedséggel – teszi ezt.
