Nem bocsátkozik felszínes pszichologizálásba, magyarázkodásba, forgatókönyvírói kurzuson tanult karakterépítési trükkökbe és unalomig használt családi traumákba, hanem meghagyja a lélek sötét oldalának titokzatosságát. Így tesz kíváncsivá, így kúszik a bőrünk alá és így válik igazán hátborzongatóvá a Vörös szobák.
Mike Flanagan a kortárs horror egyik legaktívabb alkotója: rendszeresen szállítja (mostanában a Netflixre) színvonalas, valamilyen irodalmi alapokon nyugvó horror-minisorozatait, melyek a nagyközönség számára készült, relatíve könnyen emészthető, de mégis tartalmas és emlékezetes darabok. Az Usher-ház bukása talán mind közül a leggyengébb darab: korrekt, de sajnos elég messze esik például A Hill-ház szelleme zsenialitásától.
François Ozon egy igen termékeny és sokszínű rendező: több mint húsz nagyjátékfilm és megannyi műfaji kalandozás után most újra egy vígjátékkal jelentkezik (valamelyest befejezve a 8 nő és a Született feleség által elkezdett „trilógiát”). A Bűnös vagyok egy látszólag habkönnyű műfaji idézet, azonban közelebbről megvizsgálva igen érdekes témát feszeget.
A szerzői sorozatok egészen ritkaságszámba mennek, és ha végignézzük Nicholas Winding Refn legújabb ilyen dobását, valamelyest talán érthetővé is válik, hogy miért. A Koppenhágai cowboy komolyan próbára teszi a néző türelmét, és különösebben nem is jutalmaz meg a kitartásunkért. De ha valaki szereti a csúcsra járatott NWR-stílust, annak remek élményben lesz része.
M. Night Shyamalan, a plot twistek mestere, az egykoron új Spielbergnek kikiáltott, mára azonban talán a leghullámzóbb színvonalú életművel büszkélkedő rendező a nehezen komolyan vehető Old után új mozival jelentkezik. Valamelyest jobban sikerült darabról van szó, azonban ez sem elég ahhoz, hogy a középszerűnél erősebb élményben legyen részünk.
Alexandru Belc első egészestés fikciós filmje egyenesen Cannes-ig jutott, ahol joggal nyerte el az Un Certain Regard szekció legjobb rendezőjének járó díjat. Belc valamelyest követi a román újhullám hagyományait, de szakít is velük, miközben érzékenyen és kompromisszummentesen beszél az egyén és a hatalom viszonyáról.