Mi teszi családdá a családot? – Dér Asia, Haragonics Sára: Anyáim története

2021. március 15.

Dér Asia és Haragonics Sára Anyáim története című, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon is díjazott alkotása pontosan úgy és arról szól, ahogy azt a cím is sugallja: két nő szülővé és családdá válásának történetéről, sallangok és mellébeszélések nélkül.

A világ új arca – Jan Komasa: Sala samobójców. Hejter / Hater: A gyűlölet új arca

2021. február 5.

A lengyel író-rendező-páros, Jan Komasa és Mateusz Pacewicz a Corpus Christi után egy újabb komplex és releváns témákat boncolgató filmmel jelentkezik, ám a rurális közegben játszódó „bűn és bűnhődés”-történet helyett ezúttal nagyvárosban, klubokban, silent partykon és elsősorban a szociális média bugyraiban folydogáló thrillert kapunk. A Hater: A gyűlölet új arca egy kevéssel ugyan elmarad a Corpus Christi zsenialitásától, azonban változatlanul alaposan járja körbe a témáját, okosan kérdez, és többnyire jól állít szembe nézőpontokat.

Szerelem, te mutáns szörny! – Michael Matthews: Love and Monsters

2020. december 22.

A Love and Monsters címet meglátva az ember valószínűleg valamiféle kellemetlenül ügyetlen, nívótlan bóvlira gondolhat, de meglepetésünkre ez csak részben igaz, hisz a szóbanforgó film, ha semmi kimagaslót nem is mutat a nézőnek, semmiképp nem nézhetetlen, sőt, akár a „könnyed szórakozás” jelzős szószerkezet is megilletheti. Ha összeeszkábáljuk például Az út (The Road), Zombieland és főleg a Papírvárosok (Paper Towns) című filmeket, akkor megkapjuk a Love and Monsters-t, ami végsősoron egy posztapokaliptikus coming-of-age road movie kaland-vígjáték.

A jelentés elveszett – Sofia Coppola: On The Rocks

2020. november 26.

Sofia Coppola legújabb moziját talán valamiféle könnyed szerzői műfajfilmnek szánhatta, de sajnos egyik tekintetben sem váltja be az ígéreteit: műfajfilmhez képest túlságosan sovány a cselekménye, szerzői mozihoz képest pedig kevés a lényegi tartalom és a stílus.

Közös kísértetek – Mike Flanagan: The Haunting of Bly Manor / A Bly-udvarház szelleme

2020. október 22.

A Bly Manor végsősoron egyetlen dolgot akar igazán megmutatni: az elmúlást.

Óvatos emlékezés – Emmanuel Osei-Kuffour: Black Box

2020. október 15.

Az emlékezet és a kortárs technika viszonya egy igen hálás, releváns és filmnyelvi lehetőségekben is gazdag téma (pl. Memento), azonban a Black Box inkább lesz egy elfogadható, de nem túl ötletes vagy emlékezetes Black Mirror-feldolgozás, mintsem egy önálló, erős koncepcióval rendelkező film.

A képzelet titokzatos tárgya – Charlie Kaufman: I'm Thinking of Ending Things / A befejezésen gondolkozom

2020. szeptember 16.

Charlie Kaufman új filmje minden bizonnyal az egyik legkülöncebb darab a Netflixen, és jól rávilágít egy mostanában kibontakozó jelenségre: rengeteg markáns szerzői világgal rendelkező alkotó viszonylag szabadon készítheti el filmjét a Netflix égisze alatt (Spike Lee, Alex Garland, de akár Scorsese-t is említhetnénk), amire nem biztos, hogy a klasszikus stúdiógyártásban ma már lehetősége lenne. A befejezésen gondolkozom Kaufmanhoz hűen egy igazán izgalmas darab, talán az Egy makulátlan elme örök ragyogása távoli rokona, de van benne minden, amiért szeretjük az excentrikus adaptációkba bocsátkozó író-rendezőt (hisz ez a film is Iain Reid regényén alapszik).

Hány kiló egy űrruha a Földön? – Kocsis Ágnes: Éden

2020. augusztus 18.

Kevés rendező képes megőrizni a stiláris és tematikai egységét több filmen keresztül úgy, hogy közben ne váljon önismétlővé. Kocsis Ágnes határozottan ezen kevesek közé tartozik, hisz mindegyik filmje gyakorlatilag ugyanazt a témát járja körbe nagyon hasonló filmnyelvi eszközökkel, mégis megőrzik érvényességüket. Ez javarészt az Édenre is igaz, bizonyos elemeiben azonban eltér az eddigi filmektől (Friss levegő, Pál Adrienn), ami nem mindig válik a nézői élmény és a film előnyére.

A fájdalmam nagyobb, mint a tenger – Rodrigo Sorogoyen: Madre / Mother

2020. augusztus 7.

Rodrigo Sorogoyen két igen erős műfajfilmjét követően (Que Dios nos perdone / May God Save Us; El reino / A rendszer) visszatér az intim, személyes drámához, így a Madre valamelyest a 2013-as TIFF fődíját is elnyerő Stockholm nyomdokaiba lép, ám annál egy jóval elemeltebb, tágabb érzelmi dimenziót jár körbe.

Ezt láttuk a 19. TIFF-en 2. – versenyfilmek – Sestra / Sister; Vernost / Fidelity; A Hairy Tale / Maskharehbaz; Apóstratos / Defunct

2020. augusztus 4.

Egy újabb csokor versenyfilm a 2020-as TIFF-ről, hátha ezzel segítünk dönteni, hogy melyiket vállald be a sokszor párhuzamosan vetített alkotásokból.