Kritika | Charlie Kaufman: I'm Thinking of Ending Things / A befejezésen gondolkozom Kritika | Charlie Kaufman: I'm Thinking of Ending Things / A befejezésen gondolkozom

A képzelet titokzatos tárgya

Charlie Kaufman: I'm Thinking of Ending Things / A befejezésen gondolkozom

ÉRTÉKELD A FILMET!
A befejezésen gondolkozom (I'm Thinking of Ending Things)
Charlie Kaufman
2020
A befejezésen gondolkozom

A befejezésen gondolkozom

Adatlap Filmadatlap Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint: 9 10 1

9

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Charlie Kaufman új filmje minden bizonnyal az egyik legkülöncebb darab a Netflixen, és jól rávilágít egy mostanában kibontakozó jelenségre: rengeteg markáns szerzői világgal rendelkező alkotó viszonylag szabadon készítheti el filmjét a Netflix égisze alatt (Spike Lee, Alex Garland, de akár Scorsese-t is említhetnénk), amire nem biztos, hogy a klasszikus stúdiógyártásban ma már lehetősége lenne. A befejezésen gondolkozom Kaufmanhoz hűen egy igazán izgalmas darab, talán az Egy makulátlan elme örök ragyogása távoli rokona, de van benne minden, amiért szeretjük az excentrikus adaptációkba bocsátkozó író-rendezőt (hisz ez a film is Iain Reid regényén alapszik).

Egy fiatal nő (Jessie Buckley), akit talán Lucy-nak, Louise-nak vagy Amy-nek hívnak, épp a barátjával, Jake-kel (Jesse Plemons) készül meglátogatni a férfi szüleit, miközben folyamatosan kétségei vannak a kapcsolatot illetően és a szakításon gondolkodik. Egy viszonylag hosszú autózást követően megérkeznek a szülőkhöz, ahol mindenféle furcsaság történik, majd elindulnak haza, miközben tesznek egy kitérőt Jake egykori iskolájához. A történet nagyjából összegezhető is ennyivel, hisz Kaufman az eddigi filmjeivel ellentétben a klasszikus narratívának még a látszatát sem szeretné kelteni, sokkal inkább egy szokatlan nézői élmény létrehozása a cél, amiben a konkrétumok kimondása helyett a nézői interpretáción van a lényeg.

A látogatás alatt történő mindenféle furcsaság többek között abból áll, hogy a női főszereplő személye időről időre megváltozik: hol festőként mutatkozik be, hol fizikus, hol költő, de gyakran szinte indokolatlanul változik az öltözéke is, miközben a klasszikus időkezelés is felbomlik, a szülőket például fiatalon és öregen egyaránt látjuk. Egy idő után persze érezhetővé válik, hogy a valóság megkérdőjelezéséről és valamiféle mentális folyamat ábrázolásáról van szó, semmint a klasszikus értelemben vett történetmesélésről, de mindez elegánsan, mértéktartóan történik és a film egyik előnyére válik az is, hogy az információ adagolása nem narratív csavarok formájában történik, sokkal inkább apránként és folyamatosan kapunk jelzéseket. A megszokott történetmesélési elemek és a kontinuitás szétszedésével valóban belengi a filmet egyfajta nyugtalanító érzés, így a thrillerekre jellemző veszélyforrás nem egy konkrétum lesz, hanem maga a hangulat, a bármikor széteső valóság. Persze ettől nem lesz ez műfaji film, pláne nem horror (a címkézés ellenére), viszont egy kiválóan megjelenített nyomasztó, kínos, helyenként fekete humorú atmoszférát kapunk. A film egyik legnagyobb erénye talán pontosan az, hogy hangulat-filmként is remekül működik, ahol a logikus narratívát elengedve, csak a képek egymásra hatásának élményére figyelve ténylegesen érezve lehet nézni a filmet – de igény szerint, az apró jelek és utalások tömkelegéből konkrétan is összerakható, hogy pontosan mi történik.

A filmnyelvi eszközök is ennek megfelelően alakulnak: a szorongató 4:3-as képarány, a többnyire nem folyamatos, szándékosan pontatlannak tűnő vágás, a néha szinte önkényesen megmozduló kamera mind jó eszközei ennek a furcsa, elemelt világ és nézői élmény létrehozásának, nem beszélve a végig igényesen fényképezett képekről. A fiatal nőt játszó Jessie Buckley alakítása külön kiemelendő, hisz könnyedén váltja a szerepeket és gond nélkül kelti életre nemcsak a visszahúzódó lányt, aki először találkozik barátja szüleivel, hanem az értelmiségi filmkritikust is. Az anyát és apát alakító Toni Colette meg David Thewlis is remekül hozzák a bizarr-kínos szülőpárost.

Kár, hogy a film a végére kissé felrúgja a saját maga által létrehozott kereteket és néhány olyan jelenetbe bonyolódik, amik nem föltétlenül illeszkednek a film szövetébe. Persze egy ilyen film esetében szinte minden belefér, de a történet első kétharmada mégis annyira átgondolt és irányított, hogy a végén lévő néhány jelenet egész egyszerűen kilóg, túlságosan előzmények nélkül következik és nem biztos, hogy találóan jeleníti meg a történet csúcspontját. Ilyesfajta túlkapások máshol is tapasztalhatóak, például remekül működne a film a hosszúra nyújtott, kissé öncélú Cassavetes-filmelemzés nélkül is.

Az I’m Thinking of Ending Things egyértelmű szokatlansága ellenére mégis talán Kaufman legkevésbé eredeti filmje és nem nyújt egy olyan markáns élményt, mint mondjuk a Synecdoche, New York. Nehéz megmondani, hogy pontosan miért, minden bizonnyal köze van ahhoz, hogy ha nem is pont ebben a formában, de láttunk már ehhez hasonló filmeket: a legkézenfekvőbb persze az említett Makulátlan elme (Eternal Sunshine of the Spotless Mind), de muszáj megemlíteni a Mr. Nobody című Jaco Van Dormael-filmet is, ami logikájában egészen közel áll ehhez, ám említhetnénk David Lynch munkásságát is, vagy mondjuk a kevésbé ismert Réalité című Quentin Dupieux-alkotást is. Ez persze önmagában nem von le a film értékéből: hatékonyan, igényesen és látványosan kelti életre a sötét szürrealista atmoszférát és az eddigi Kaufman-filmekre jellemző témákat és érzésvilágot (magány, szorongás, a döntésekkel kapcsolatos kétségeink) is jól adja át, sőt, filmnyelvi kísérletként is remekül működik. Különösen pozitív dolog az, hogy bátor, nem narratív filmek viszonylag nagyobb közönséghez is eljutnak – reméljük, hogy a rengeteg megkérdőjelezhető minőségű film mellett változatlanul fog ilyeneket is támogatni a Netflix.

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?

Na de mi van akkor, ha megígérjük, hogy legfeljebb heti egy hírlevelet küldünk, és mindegyik hasznos lesz?
A befejezésen gondolkozom

A befejezésen gondolkozom

Színes filmdráma, thriller, 134 perc, 2020

Rendező:
Szereplők: , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

9

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

    Színes bűnügyi, thriller, vígjáték, 139 perc, 2021

    Rendező: Rian Johnson

  • Guillermo del Toro: Pinokkió

    Színes animációs film, fantasy, musical, 117 perc, 2022

    Rendező: Guillermo del Toro, Mark Gustafson

  • Bardo

    Színes filmdráma, vígjáték, 159 perc, 2022

    Rendező: Alejandro González Iñárritu

  • M3GAN

    Színes horror, sci-fi, 102 perc, 2022

    Rendező: Gerard Johnstone

  • Babylon

    Színes filmdráma, vígjáték, 189 perc, 2022

    Rendező: Damien Chazelle

  • Az ember, akit Ottónak hívnak

    Színes filmdráma, vígjáték, 126 perc, 2022

    Rendező: Marc Forster

  • Taximetriști

    Színes vígjáték, 97 perc, 2023

    Rendező: Bogdan Theodor Olteanu