Charlie Kaufman új filmje minden bizonnyal az egyik legkülöncebb darab a Netflixen, és jól rávilágít egy mostanában kibontakozó jelenségre: rengeteg markáns szerzői világgal rendelkező alkotó viszonylag szabadon készítheti el filmjét a Netflix égisze alatt (Spike Lee, Alex Garland, de akár Scorsese-t is említhetnénk), amire nem biztos, hogy a klasszikus stúdiógyártásban ma már lehetősége lenne. A befejezésen gondolkozom Kaufmanhoz hűen egy igazán izgalmas darab, talán az Egy makulátlan elme örök ragyogása távoli rokona, de van benne minden, amiért szeretjük az excentrikus adaptációkba bocsátkozó író-rendezőt (hisz ez a film is Iain Reid regényén alapszik).
Az Egy makulátlan elme örök ragyogása (Eternal Sunshine of the Spotless Mind) és a John Malkovich-menet (Being John Malkovich) forgatókönyvírója nem először ül rendezői székbe.
Descartes-idézettel kezdődik Barthes munkája – azonban a látszat ellenére nem filozófiai vagy irodalomelméleti értekezésről van szó. A szerző ugyanis nem Roland, hanem a vele csupán névrokonságban álló Sophie Barthes, akinek első, Sundance-fesztivált illetve annak forgatókönyvíró workshopját megjárt játékfilmje lényegében a descartes-i dualizmus teljes elfogadásán és szőrmentén való kifigurázásán alapszik.
Egy gyermek játékosságát és egy 1920-as évekbeli párizsi szürrealista képzelőerejét egyesíti briliáns (ha nem éppen makulátlan) elméjében. Charlie Kaufman köpönyegéből bújt elő, de már videoklipjeivel megelőlegezte későbbi játékfilmjeinek sajátos látásmódját és formai gagjeit. A 46 éves, Oscar-díjas, New Yorkban élő rendező Berlinben beszélt eddigi életművéről.
...jegyezte meg oly találóan Shakespeare, bár védelmére legyen mondva, nem szó szerint értette. Ezzel szemben próbáljuk csak elképzelni, milyen is lenne egy óriási, élethű díszletben lakni és egy képzelt beteg utasításai szerint élni. Ijesztően hangzik, tudom. Nos, valaki mégis elképzelte.
Bármennyire poétikusnak is tűnik a cím egy filmkritika vonatkozásában, mégis a legtalálóbban jelzi a legújabb Spike Jonze-film működési mechanizmusát. Mezei módon szólva az Adaptation az „adaptáció” szó három rokon értelmű, ám egymással metaforikus kapcsolatban lévő jelentését bontja ki – egy több idő- és cselekménysíkot ötvöző, talán értelmiségi kalandfilmnek nevezhető alkotásban.
