Az isteni röntgengép önszeretetbe merevedik – Jeles András: A rossz árnyék

2018. március 12.

Testekbe és képekbe látnak fura, önmaguknak való figurák Jeles András legújabb filmjében – mi pedig ezt távoli űrteleszkópon keresztül szemléljük elvarázsolva vagy megilletődve.

Videóművészet, avagy hogyan semmizte ki a képzőművészet a mozit

2017. november 10.

A monitorok, projektorok és mozivásznak alapfelszereléssé váltak a világ összes kortárs művészeti múzeumában az elmúlt ötven év során, így film és képzőművészet kapcsolatát firtató sorozatunknak ezt a darabját a videóművészetnek, illetve annak mozival való kapcsolatának szenteljük.

Hová menne ma moziba Rozika? – Filmforgalmazás Magyarországon

2013. december 23.

Bezáró artmozik, stagnáló nézőszámok és túlélésért küzdő művészfilm-forgalmazók közepette a magyar mozipiacot a kommersz film és a multiplex tartja életben. A forgalmazás szereplői egyelőre úsznak az árral, és remélik, hogy a mozi aranykora egyszer majd magától visszatér. Összefoglaló.

Kardélre hányt magyar midcult – Bodzsár Márk: Isteni műszak

2013. október 28.

Az Isteni műszakban minden megvan ahhoz, hogy kultuszfilm legyen. Hogy mégsem az, leginkább a túl óvatos rendezőnek köszönhető, akiről kiderül, hogy szándéka ellenére nem ő Guy Ritchie és Tarantino magyar keresztezése.

Illegalitás, másolat, boldogság – 63. Cannes-i Filmfesztivál, 2010. május 12–23.

2010. május 24.

A Screen folyóirat nem hivatalos, nemzetközi kritikusokból álló zsürijének pontozása szerint Mike Leigh szénája állt a legjobban – mindhiába. Kiarostami személyes kedvenc lett egy olyan versenyprogramban, amit inkább a csalódás kategóriába lehet sorolni. Mivel egyetlen, egyértelműen kiemelkedő film sem volt a versenyprogramban, az utolsóként vetítendő versenyfilm rendezőjének, Mundruczó Kornélnak is esélye lehetett volna a végső győzelemre.

A Paul Giamatti-menet – Sophie Barthes: Cold Souls

2010. április 6.

Descartes-idézettel kezdődik Barthes munkája – azonban a látszat ellenére nem filozófiai vagy irodalomelméleti értekezésről van szó. A szerző ugyanis nem Roland, hanem a vele csupán névrokonságban álló Sophie Barthes, akinek első, Sundance-fesztivált illetve annak forgatókönyvíró workshopját megjárt játékfilmje lényegében a descartes-i dualizmus teljes elfogadásán és szőrmentén való kifigurázásán alapszik.

A sors meg a hanglemez – Joel & Ethan Coen: A Serious Man / Egy komoly ember

2010. március 16.

A bár-micva előtt álló srác bakelitlemezt hallgatva készül a tóraolvasásra egy tipikus amerikai kertvárosi nappaliban, valamikor a hatvanas években. A tóra, mint minden kanonizált, szent szöveg, megváltoztathatatlan előre megírtságából meríti erejét, és ez biztosítja a közösségen belül elfoglalt helyét. Előre rögzített, minden alkalommal ugyanúgy visszaadott szavak – nem csak a szent szövegek, de a (hang)felvételek definíciója is ez.

A tévelygő! – Steven Soderbergh: The Informant! / Az informátor!

2009. december 8.

Kedves Olvasó! Próbálja csak felkiáltó hangsúllyal mondani a fentebb is olvasható filmcímet. Ugye, milyen vádlóan, megbélyegzően hangzik? Vajon miért tette hozzá ezt a felkiáltójelet Soderbergh új filmjének címéhez, mikor az alapul szolgáló könyvből ez hiányzik? Ha egyből nem tudja a választ, nézze meg a filmet. Bár nekem így se sikerült.

Egy életem, egy halálom? – Rebecca Miller: The Private Lives of Pippa Lee / Pippa Lee négy élete

2009. október 20.

A haláltól való félelem napjainkban mindenkit menekülésre késztet. A közfelfogás szerint a divat, a média és a sebészet elsődlegesen a felelős azért, hogy valódi lehetőségünk van megfeledkezni az idő minket is érintő hatalmáról. Rebecca Miller immár második filmjében fordul az időskor felé: mintha ő éppen arra lenne kíváncsi, hogy milyen abba az életkorba lépni, amelyben az emberek már úgy gondolják, életük lényegi részén túl vannak.

Kötelező olvasmány – pólóra nyomva – Steven Soderbergh: Che – Part One / Che – Az argentin

2009. június 18.

„Én most kicsit elmegyek, maguk csak folytassák az ellenállást, míg visszajövök” – mondja a nagyképű, de gyáva helyőrségi parancsnok a beosztottjainak, Castro és Che seregeinek előrenyomulása láttán. Valami hasonlót mondhatott Soderbergh is a stábjának forgatás közben. És úgy tűnik, ezt ő sem gondolta komolyan: valahol a vágószobában kapcsolódhatott be újra a munkálatokba.