A bár-micva előtt álló srác bakelitlemezt hallgatva készül a tóraolvasásra egy tipikus amerikai kertvárosi nappaliban, valamikor a hatvanas években. A tóra, mint minden kanonizált, szent szöveg, megváltoztathatatlan előre megírtságából meríti erejét, és ez biztosítja a közösségen belül elfoglalt helyét. Előre rögzített, minden alkalommal ugyanúgy visszaadott szavak – nem csak a szent szövegek, de a (hang)felvételek definíciója is ez.
Coenéknek ez az alapvető metaforája a sorsszerűségre alapozott tradicionális zsidó világképet és életvitelt karikírozó, enyhén vontatott, néhol erőltetett, de különlegesen komplexen elgondolt szatírájában. Hol hordozható kisrádiót koboznak el a héber iskolában a rakoncátlan nebulótól, hol lejár a lemez marihuánaszívás közben, hol pedig kifizetetlen rockalbumokat kér számon főhősünkön a kereskedő. Valamelyik amerikai kisváros erős zsidó közösségében vagyunk, ahol mindenki minden ügyben a közösség tagjaihoz fordul, függetlenül attól, hogy papot, orvost, vagy ügyvédet keres.
Hősünk egy környékbeli egyetemen oktat matematikát és fizikát, ám a film első perceiben egy megbuktatott koreai diák átmenő jegyért próbálja megvesztegetni. A szilárd erkölcsű Larry Gopnik természetesen visszautasítja, ám hazaérve káosz fogadja: felesége kijelenti, hogy válni akar, mert beleszeretett a mézesmázas, közhelyesen szentenciózus Sy Ableman-be. Nemsokára kiderül, hogy fentebb említett tóratanuló fiának legfontosabb tevékenysége füvet és ahhoz pénzt szerezni, valamint a család legdrámaibb pillanataiban a rosszul működő televízióra panaszkodni, lánya orrplasztikára gyűjt, beteges öccse pedig – állítólag zseniális matematikai képletek felhasználásával – szerencsejátékkal kapcsolatos botrányokba bonyolódott.
A motelbe száműzött, események által megtört Larry a történet különböző pontjain rabbikhoz fordul vigaszért, tanácsért és útmutatásért – a velük való találkozások tagolják a filmet fejezetekre. A bevezetőben emlegetett determinista gondolkodásmódnak ugyanis két nagy, általában feloldhatatlannak vélt paradoxona van. Az egyik arra vonatkozik, hogy ha minden előre meg van írva, akkor miért vár el tőlem a tanítás, a közösség, adott esetben az Úr ilyen vagy olyan viselkedést, ha úgyse tudok sorsomon változtatni? A másik paradoxon – amelynek feloldásában Coenék szerint a megakadt lemezként ugyanazt ismételgető rabbik nagy művészek – a mindig változó valóság és a változatlan írás összeegyeztetésével kapcsolatos. A rabbikkal való találkozások azonban inkább csak elbizonytalanítják Larry-t, hiszen azok – a filmben oly sokszor használt metafora módjára – a körülmények befolyásától független hanglemezként működnek, és a bölcsesség megmerevedett álcája mögött képtelenek az adott helyzethez alkalmazkodni, és valóban használható eligazításokkal szolgálni. A film háromnegyede táján aztán Larry arra is rájön, hogy egy ilyen determinisztikus világképben az őt folyamatosan sújtó sors is csak egy hanglemez: bármit tesz, bármiképpen próbál az életén változtatni, úgyis ugyanaz a vége.
Kis költségvetésű, szerény film ez a Coen-életműben, ahol egyetlen sztár sem szerepel a főcímben, hiszen a hangsúly azon van, hogy minél tipikusabb arcokkal elevenítsen meg egy minél tipikusabb zsidó közösséget. Ám valószínűleg épp az erős színészi alakítások hiánya miatt válik egy idő után érdektelenné ez a mozi. Azokat a jeleneteket, amelyekben a három rabbi az üresen puffogó frázisokat és használhatatlan tanmeséket mondogatja, Coenék nyilván parodisztikusnak szánták, ám mégsem nevetünk igazán rajtuk. S bár jó szokásukhoz híven komótosan hagynak időt arra, hogy a karakterek gesztusai megjelenhessenek, torzító kameraállásokat használnak, hogy a szituáció jellegzetességei minél nyilvánvalóbban kirajzolódjanak, az egésznek az erőteljes benyomás helyett sokszor látott elemek újrajátszásából álló stílusgyakorlat-hatása van. No meg egy idő után az a kérdés is óhatatlanul feltevődik bennünk, hogy mi a tétje ennek a valószínűleg elsősorban a szerzők gyerekkorából táplálkozó (Coenék egyetemi tanár apa házában nevelkedtek Minneapolisban), vidékre átírt woody allen-i ihletésű zsidóéletmód-szatírának?
Zseniális alapmetaforából kiinduló, de minimális erőfeszítéssel kivitelezett ujjgyakorlat ez a Coen fivérek kezéből – de add, Uram, hogy csak ilyenek legyenek mások mesterművei, s akkor nem lesz nagy baj a mozikban. Azonban – valószínűleg – ez nem így van megírva a mozgóképek sorsának nagy könyvében.
