Címke: coen fivérek

A préri új urai – A western a 21. században (4.)

2024. február 3. – írta

Clint Eastwood 1992-ben díszes koporsót ácsolt a vadnyugati filmnek: a korszakos jelentőségű Nincs bocsánat nemcsak a rendező westernéletművét kerekítette le, de kimozdította helyükről a magányos hős mítoszának alappilléreit is. E látnoki erejű revizionista ballada végsősoron a műfaj létjogosultságát tette kérdésessé. Nem is csoda, hogy a következő években a western tetszhalott állapotban vegetált, és az ezredfordulóig életjeleket sem mutatott. Folytatódik húsz évvel ezelőtti műfajtörténeti sorozatunk.

Ötfilmes podcast – Kilencedik epizód: Hollywood Hollywoodról

2023. március 25. – írta

Hollywood önreflexív/önfényező, saját múltját (és jelenét) piedesztálra állító vagy éppenséggel azt maró gúnnyal kritizáló filmjeinek korszakát éljük, melynek egyik legizgalmasabb példánya a tavalyi év végén bemutatott Babylon. Ennek kapcsán tekintettük ezt a korántsem mai témát öt filmen keresztül a huszas évek végétől a kilencvenes évek elejéig.

Amerikai anzix – Ethan és Joel Coen: The Ballad of Buster Scruggs

2018. november 27. – írta

Joel és Ethan Coen húsz-huszonöt év gyűjtögetés után döntött úgy, hogy a meg nem valósított történeteiket filmmé gyúrják össze. A Buster Scruggs balladája nem csak a tesók első digitális technológiával készült munkája, de egyben első közös projektjük is a Netflix-szel. Ugyan a rendezőpáros ragaszkodott a „hagyományos” premierhez, a novemberben bemutatott szkeccsfilm azonban alapvetően csak online érhető el.

Hollywoodi lidércnyom – Ethan és Joel Coen: Hail, Caesar! / Ave, Cézár!

2016. február 19. – írta

A fivérek új filmje egyszerre szeretetteljes szerenád, vitriolos vádirat és nosztalgikus nekrológ Hollywood (első) aranykorához – pontosabban közvetlenül az aranykor utánhoz, az alkonyhoz, amikor már felbukkant a láthatáron a tévé, meghozták az első trösztellenes határozatokat a nagyok ellen, de a mogulok még magabiztosan pöffeszkedtek székeikben.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?