Örök téma a szerelem – sugallják az első filmkockák. Különböző korok ruházatában vonulnak elénk a biedermeier rajzfigurák, cukornyilakkal felfegyverkezett angyalkák dongják őket körül. Jane Austen-korabeli hölgy alél puha heverőjén, vadászkalapos úr vési szerelmének nevét az angolpark fájába.
A Coen-testvérek védjegyét viselő legújabb produkció a szerelmi vígjátékok és szalonkomédiák összes közhelyét felvonultatja, szolid paródiát tálalva a nézőnek: akad sírig tartó szerelmi ígéret áprilisi virágzó fák alatt, egyforma ruhába öltöztetett nyoszolyólányok, szív alakú nászágy, gyertyafényes vacsora, klasszikusokból idézett verssorokkal megspékelve. És persze, az a bizonyos ellenállhatatlan vonzalom, ami két ember között létrejön, és őrült cselekedetekre készteti őket. De ami nem akadályozza meg azt, hogy házassági szerződéseket írjanak és írassanak, mert hát szerelmesnek lenni mennyei, de a házasságok papíron köttetnek. És ügyvédi irodákban bontatnak fel.
A Massey-féle szerződésnek csodájára járnak az illetékes körökben. Még senkinek sem sikerült megtámadni feltételeit, és az a fél, aki Masseyt (George Clooney) fogadja ügyvédének, biztos lehet abban, hogy övé lesz házastársának vagyona. Mert Miles Massey csodálatos beszédkészséggel és határtalan cinizmussal rendelkezik, amit sikeresen párosít varázslatos karizmájával és gondosan ápolt reklámfogaival. Még akkor sem mulaszt el egy-egy – a fehérségüket felfrissítendő – pillantást vetni a tükörbe, amikor a legsúlyosabb lelki problémákkal küszködik. Idáig fajul az a stratégiajáték, amit Marilyn Rexroth-tal (Catherine Zeta-Jones), egyik ügyfelének feleségével játszik, aki mesterségként űzi buta és hiszékeny férjek vagyonának a megszerzését. Marilyn tagja a napsütötte vízmedence szélén unatkozó „karrierfeleségek" klubjának, most pedig bosszúból (vagy talán a játék kedvéért, netalán valódi vonzalom sarkallja) Miles Masseyt választja célpontjául. Vadászat lesz ez a javából, váratlan fordulatokkal és gyakori szerepcserékkel, bérelt gyilkossal (ugyanaz mindkét fél részéről) és bérelt vér(öl)ebekkel.
Első látásra nem tűnik úgy, hogy az a tipikus coeni világ ez, túlságosan megszoktattak már az istenháta mögötti, eldugott vidéki városkákkal, jelentéktelen átlagemberek furcsa történeteivel vagy éppen a társadalmon kívül rekedt svihákok mindennapjaival. így elég meglepő, hogy itt mindenki jólöltözött és stílusos (túlzottan az), s életmódja kényelmes nagyságú bankszámlát takar. Csupa fényűzés, csupa glamour.
Jellegzetességeket találni azért. A furcsa, kimondhatatlan nevek, a részletek meghökkentő, groteszkig fajuló társítása, a gondosan megteremtett háttér mind javára válnak a vígjátéknak, s különösképpen néhány mellékszereplő hordozza a sajátos rendezői látásmód jegyeit. Például ott van Clooney főnöke: rémlátomásszerű, Belzebub-alakja megmegzavarja a film könnyed-ironikus hangvételét. Aszott aggastyán, ott ül fülledt kamrájában, egy életen keresztül összegyűlt csecsebecséktől roskadozó íróasztala mögött, intravénás tápszerek éltetik, s közben alárendeltje felhalmozott sikereit számlálgatja: ennyi és ennyi protokollvacsora, ennyi és ennyi ügyfél, sok-sok felhalmozott pénz.
Nem csoda, ha szegény Massey a feltétel nélküli szerelem délibábját kergeti. Nem is annyira hiszékeny ő, mint inkább hinni akaró. Olyannyira, hogy a jellegzetes „mindent feladok, éljen a szerelem" jelenetet is megrendezi egy konferenciányi ügyvéd előtt. Mégis újabb bosszútervet forral, amikor megtudja, hogy ismét rászedték. Barátnője magányát látva Marilyn is megtorpanni látszik, hogy aztán kiderüljön, hogy csak egy trükk volt az egész. Sehogy sem tudják eldönteni, melyik irányba induljanak, de épp határozatlanságuk engedi azt, hogy a film parodizáljon, vagy egy-egy pillanatra akár szemünkbe kiáltsa a szomorú valóságot. Na, de szó sincs moralizálásról, itt mindenki úgy boldogul, ahogy tud, és ahogy lehet. Elvégre a pénz, ha nem is boldogít, roppant kellemessé tudja tenni az ember életét. Ebben mindannyian egyetértünk, akár vidéki városkákban lakunk, akár az úszómedence szélén.
