Címke: catherine zeta-jones

Minden sikeres nő mögött fekszik egy meggyilkolt férfi – Rob Marshall: Chicago, 2002

2021. augusztus 20. – írta

13 Oscar-jelölés, ebből hat elnyert díj, köztük a legjobb filmnek járó szobor – bár a hollywoodi musicalek aranykorában teljesen megszokott volt az ilyen tarolás, a Chicago ezt a bravúrt évtizedekkel a műfaj leáldozása után hajtotta végre, egy évvel azt követően, hogy a Moulin Rouge az összes jelentős kategóriában lemaradt a legfontosabb filmes elismerésről. Rob Marshall adaptációja ugyan felkerült párszor a meg nem érdemelten Oscar-nyertes filmeket felsoroló listákra, a Chicago két évtized távlatából is előkelő helyet foglal el az 21. század egy kezünkön megszámlálható kiemelkedő stúdiómusicaljei között. 

Irány az öltöző – Gabriele Muccino: Playing for Keeps / Kispályás szerelem

2012. december 20. – írta

Végignézni a filmet olyan volt, mint találkozni egy exszel: jó látni, hogy még rajta van a térképen, furcsamód a szíved azt súgja, többet kellene érezz iránta, de a vonzalom már nincs meg, és végső soron örülsz, hogy túl vagy rajta. A Kispályás szerelemben Gerard Butler lecsúszott focisztárt játszik, aki fia futballcsapatának edzőjeként próbálja visszaszerezni családját és megelégedni a csendes élet örömeivel – a moziból kijövet úgy tűnik, talán ideje lenne a színésznek is így döntenie.

Ami Európából látszik – Steven Soderbergh: Ocean's Twelve / Ocean's Twelve – Eggyel nő a tét

2005. február 15. – írta

Hogyan lehet szeretni tizenkét (plusz egy) kleptomániást? Úgy, hogy adott ponton (szinte) mindent visszaszolgáltatnak, filmünkben a francia impresszionista festményektől egészen a mobiltelefonig. Aztán meg ott az a vagányság, amiből ezek a negyvenes főhősök nem szenvednek hiányt. A végeredményhez hozzátartozik az EU rendőrségének (?) a lejáratása és még n dolog, ami ma Európából látszik, kellőképpen felületesen bemutatva.

Játék a tojással – Steven Soderbergh: Ocean's Twelve / Ocean's Twelve – Eggyel nő a tét

2005. február 15. – írta

Vannak olyan filmek, amelyekről nehéz beszélni az uralkodó, esztétizáló filmes közbeszédben (ezzel az indítással ez a mondat is rögtön érvényét vesztette). A közbeszéd művelőin értsük azokat, akik nem igazán szeretnek elmenni késő este egy multiplexbe „csak úgy", a szórakozás kedvéért. Pedig az Ocean's Twelve – Eggyel nő a tét (miért kell ezt a magyar címet adni?) ilyen film: önfeledt szórakozást kínál, rögtön az első képkockákkal kellemes viszonyt alakít ki a nézővel.

Szép a zélet – Steven Spielberg: The Terminal / A terminál

2004. október 15. – írta

Steven Spielberg új filmje új húrokat penget. Persze attól még teljes mértékben Spielberg-film, vagyis nagyon ötletes, és nagyon amerikai. A Különvélemény (Minority Report) és a Mesterséges értelem (Artificial Intelligence – A. I.) nyo­masztó sci-fi világa, a Kapj el, ha tudsz (Catch Me If You Can) szédületes száguldása után egy lassúbb, jelen időben, egyet­len térben játszódó, aktuális és emberi történetet akar elmesélni a hollywoodi nagymester.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins