Hogyan lehet szeretni tizenkét (plusz egy) kleptomániást? Úgy, hogy adott ponton (szinte) mindent visszaszolgáltatnak, filmünkben a francia impresszionista festményektől egészen a mobiltelefonig. Aztán meg ott az a vagányság, amiből ezek a negyvenes főhősök nem szenvednek hiányt. A végeredményhez hozzátartozik az EU rendőrségének (?) a lejáratása és még n dolog, ami ma Európából látszik, kellőképpen felületesen bemutatva.
Állítólag Steven Soderbergh rendező imádja Olaszországot. Ezzel nyilván mindenki így van, viszont rendezőnk az, aki belátta, hogy elegánsan lezárni egy történetet csakis Európában lehet. A kiindulópont az, hogy Danny Ocean és csapata Amerikában annyira szem előtt van, hogy lehetetlen egy újabb tökéletes rablást véghezvinniük, s ezzel a nyomukra bukkant kaszinótulajdonossal szembeni tartozásaikat rendezni, ezért irány Európa.

Az első rész (Ocean's Eleven) mint korrekt remake tűnt le, a kaszinó fosztogatásától műkincsrablásba elmozduló folytatás annyiban új, hogy nem a rablás precíz megtervezését/végrehajtását mutatja (és csak a hogyan csinálták kérdésre adott választ késlelteti), hanem a tagok egytől egyig amolyan guy ritchie-sen rontják el az akciókat, hogy a vége felé mindannyian egy cellába kerüljenek. A nagy fejetlenségben a rendezőnk pedig tudja, mit tesz: amikor a szereplők közti párbeszéd lankadni kezd, hirtelen rázni kezdi a kamerát.

Az igazi meglepetés azonban a soderbergh-i kilépés a fikcióból: a filmmel való játék már a banda első találkáján elkezdődik. A tagok Danny Ocean (George Clooney) főnökségét, illetve a neve alatt futó rablást (a film címét) kérdőjelezik meg. Majd Linus (Matt Damon) kér nagyobb szerepet a cselekményben Brad Pitt-től (Ryan). Danny Ocean sejthetően háttérbe húzódik, és mivel Brad Pitt képét is tisztára kell mosni, újra megjelenik a prológusban otthagyott nő. A filmtörténeti jegyzés pedig legalábbis az a jelenet lehetne, amelyben a Julia Roberts által alakított szereplőt (Tess) úgy próbálják a rablásban bevetni, mint aki hasonlít Julia Robertsre. Ezen a szándékon túlmenően az említett jelenet a komédia alapszabályait követi, amelyekhez mostantól az is követelmény, hogy Bruce Willist szerepeltetni kell.

Persze az ilyesfajta történetvezetés Soderbergh legjobb oldalát is mutatja, akárcsak azok a jelenetek, amelyekben a színész munka közben-féle gyakorlatokat látunk, mint például Matt Damon (Linus) készülődései és folyamatos reflektálása önnön alakítására. A film nem hagy pihenőt, szinte mindent bemutat a mai európai kultúrából, legyen az múzeum vagy az Arsenal focicsapata. S mikor már az is fárasztó, hogy mindenkivel csupa vicces-izgalmas dolog történik, rendezőnk a nullánál is kevesebbet ad: a Catherine Zeta-Jones alakította detektív az általa körözött legnagyobb tolvajban találja meg a szülőapját. Körülbelül itt fogy el Soderbergh humora, hiszen ezt a szerepet Michael Douglasra is oszthatta volna. Most meg arra gondolok, hogy az ilyen jelenetet értékelő néző amúgy sem bírta volna addig a filmet, szóval kilóg, mint Erin Brockovich az életműből.

Új arcokról szólva Vincent Cassel a titokzatos mestertolvaj epizódszerepében nagyon jó, a záróképekből ítélve ő fog legközelebb bekavarni, ha lesz folytatás. Minthogy a filmet a legtöbb moziban mostanra már vetítették, felesleges akár a slusszpoénról is írni; annyit azonban lényeges megemlíteni, hogy a bandatagok végig szerepet játszanak, félrevezetik a nézőt (néha botrányosan rosszul), aki nagyjából az Isabelle (Catherine Zeta-Jones) szemeivel, tudásával élvezheti a filmet.

A mese pedig úgy fejeződik be, ahogy kell: Danny Ocean ismét előtérbe kerül, mint a világ legnagyobb mestertolvaja című hajsza nyertes menedzsere, az igazi bűnös lakolni fog, lásd két bekezdéssel fennebb. A baj igazából csak annyi, hogy a film cselekménye rengeteg, átlag két perc hosszúságú, különálló jelenetből áll össze, és amelyek a jó vágás ellenére amolyan tévésorozat jelleget kölcsönöznek neki.

Azt hiszem, senki nem elégedetlenkedett, aki látta a filmet, a sok sztár között pedig mindenki megtalálhatja kedvencét, főleg, hogy ők is nagyon törekednek, hisz ott szeretnének maradni az élvonalban.