Vígjáték

Túltolt látványorgia Pókember-hadsereggel – Spider-Man: Across the Spider-Verse / Pókember: A Pókverzumon át

2023. június 1. – írta

A 2018-as Pókember: Irány a Pókverzum! egy szép, csendes meglepetés-siker volt – legalábbis annyiban csendes, hogy akkoriban teli erővel dübörgött az élőszereplős Marvel-gépezet, és egyre másra halmozta a kassza- és kritikai sikereket bezsebelő képregényfilmjeit. A Pókverzumról kevesebben hallottak, de a kritikai siker igen hamar utolérte a Marvel helyett a Sony égisze alatt létrejött alkotást, hiszen a legjobb animációs film Oscarját is hazavihette abban az évben.

És te ki vagy, ha boldogtalan vagy? – Lee Sung Jin: Beef / Balhé

2023. május 20. – írta

Ki ne gondolt volna már arra, hogy mi lett volna, ha beint az orra előtt becsukódó busz sofőrjének, visszaszól a passzív-agresszív kasszásnak a boltban, vagy egyszer tényleg megmondja az őszintét a főnökének? Az ilyen mindennapi fennakadásokon, kisebb-nagyobb igazságtalanságokon legtöbben csak magunkban puffogunk, néha utólag realizálva, hogy mit és hogyan kellett volna. A Netflix és az A24 égisze alatt született Balhé erre az egyetemes, mégis elfojtott frusztrációra építve hozza le az év legélvezetesebb sorozatát, ami sokkal több meglepetést rejt, mint ahogy azt első ránézésre gondolnánk.

Balsors akit régen tép – Roger Kumble: Beautiful Disaster / Gyönyörű sorscsapás

2023. április 24. – írta

Roger Kumble romantikus komédiája bűnösélvezet-filmként se nagyon működik, és még a könnyed szórakoztatásra vágyóknak is csalódottan kell majd kiballagniuk a moziból. A Gyönyörű sorscsapás katasztrófaturizmusa unalomig ismételt klisékből, egymásra licitáló kínos poénokból és életidegen szituációkból építkezik, amelyekben a két főszereplőn kívül nehéz bárkinek is jól éreznie magát.

Vérterápia – Chris McKay: Renfield

2023. április 21. – írta

Vegyünk némi nárcisztikus személyiségzavart és kapcsolatfüggőséget, házasítsuk össze a szuperhős-akciófilmek dramaturgiájával, a gore esztétikának megfelelően öntsük nyakon egy kamionnyi vérrel, mindennek a közepébe ültessük vértasakokból álló trónra Nicolas Cage-et minden idők leghírhedtebb vámpírjaként, az egészet pedig állítsuk komikus/parodisztikus fénytörésbe – és megkapjuk a legújabb Drakula-mozit.

Bearploitation – Elizabeth Banks: Cocaine Bear / Kokainmedve

2023. március 2. – írta

A Kokainmedve nem több, mint az ún. high concept filmkészítés komolyanvétele minden értelemben: high, mert alaptézise figyelemfelkető és egyetlen mondatban összefoglalható, és high, mert legalább annyi kokaint fogyasztottak az alkotók, mint a címszereplő – legalábbis minden erejével ezt igyekszik elhitetni velünk a stáb.

Szűrő
Rovatok
Cikksorozatok
Filmműfajok
Tematikák

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Szavazó

Ma tölti a negyvenet Henry Cavill. Melyik a kedvenc szereped tőle?

Friss film és sorozat

  • Saint Omer

    Színes filmdráma, 122 perc, 2022

    Rendező: Alice Diop

  • Amitől félünk

    Színes filmdráma, horror, vígjáték, 177 perc, 2023

    Rendező: Ari Aster

  • A galaxis őrzői: 3. rész

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, 150 perc, 2023

    Rendező: James Gunn

  • Halálos iramban 10.

    Színes akciófilm, 140 perc, 2023

    Rendező: Louis Leterrier

  • Balhé (Beef)

    Színes filmdráma, 30 perc, 2023

    Rendező: Jake Schreier, Hikari

  • Pókember: A Pókverzumon át

    Színes akciófilm, animációs film, fantasy, sci-fi, vígjáték, 140 perc, 2023

    Rendező: Joaquim Dos Santos, Kemp Powers, Justin K. Thompson

  • A mumus

    Színes horror, 98 perc, 2023

    Rendező: Rob Savage