Túlzottan kézenfekvő, bizonyos értelemben viszont mégiscsak találó, hogy az elsőfilmes Emilie Blichfeldt Hamupipőke-parafrázisát mind a marketingkampány, mind a nemzetközi kritika A szer norvég párdarabjaként harangozta be, hiszen Coralie Fargeat sokkoló testhorrorja mellé állítva a végeredmény pont olyan benyomást kelt, mint a csúf mostohatestvér az üvegcipellőt viselő hercegnővel szemben.
Az idén már nyolcvankettőt taposó Mike Leigh ezúttal is egy keserű, de humanizmussal átszőtt karakterdrámával állt elő. A Covid-járvány miatt éveket késő Keserű igazságok bár egy Londonban élő középosztálybeli család hétköznapjaiba enged betekintést, sírós-nevetős élethelyzetei és kimondatlan traumái annyira univerzálisak, hogy bárhol és bármikor megállnák a helyüket, nem lehet nem felismerni őket.
A Váratlan dallamok tragikus témája ellenére is felemelő hangnemben meséli el egy halálos kórral küzdő férfi családi kálváriáját: Emmanuel Courcol betegségmelodrámája a játékidő előrehaladtával testvérek közötti haverfilmmé fejlődik.
Saját színdarabját adaptálta sorozattá Molly Smith Metzler a Szirénekkel, aminek premierjét nem véletlenül nyár elejére időzítette a Netflix. Szép tájak, karizmatikus színészek, intrika, és egy olyan recept, ami már csak rossz értelemben tudja sokkolni a nézőt.
Jesse Armstrong első egészestés rendezésével arra szolgáltat bizonyítékot, hogy nem igazán érti a techmilliárdosok társadalomra gyakorolt széleskörűen megosztó hatását és ijesztő mértékű befolyásuk valódi kockázatát, így aztán szimplán csak nárcisztikus pojácáknak láttatja őket.
Ha Matt Remicken múlna, a Continental Stúdió nem látványos tucatfilmeket, hanem a legújabb Annie Hall-t, vagy Rosemary gyermekét gyártaná le. Csakhogy nem rajta múlik – legalábbis szerinte. De hogy valójában kin, az az első évadának végére sem lesz teljesen tiszta, de az, hogy mekkora bajban van a hollywoodi stúdiórendszer, annál jobban.
[Cannes 2025] A platóni idea szerint a művészet az élet utánzása. Linklater új filmje szerint a művészet a művészet utánzása: fullba tolja az omázst a francia új_hullám* alkotói, a korszak akkorisága, na de leginkább nyilvánvalóan Godard előtt. A Nouvelle Vague egy teljesen felesleges, de szeretetfűtötte, ezért szerethető balzsam az idén 65 éves Kifulladásig múmiáján.
