Audiard nem félt tizenkilencre lapot húzni, és úgy tűnik, be is jött neki.
Valaki dúdolni kezd az utcán, mire a háttérben megszólal a zenekar, az illető dalra fakad, és máris az egész utca vele együtt énekel, ha pedig táncra perdül, mindenki ismeri a koreográfiát. Bármilyen képtelenül is hangzik, a musicalek világában ez alapvetés, és egy olyan világban, ahol ez az alapvetés, sok minden más is elképzelhető. Jacques Audiard Emilia Pérez című filmjének története is ilyen képtelenül hangzik, és ezt már csak úgy lehet fokozni, hogy a sokoldalú francia rendező musical-formába öntve tálalja a bűnözéssel felhagyó és új külsőben új életet kezdő kartellfőnök történetét. Audiard műve több megosztó és jelentős társadalmi vitát kiváltó kérdést is felvet, jónéhány műfajt felvonultatva, melyek közül leginkább az említett musical dominál, egyszerre gondoskodva az eredetiségről és a szórakoztatásról, még akkor is, ha az Emilia Pérezben felvetett témák mindennek mondhatók, csak könnyedén szórakoztatónak nem.
A negyvenes éveihez közelítő ügyvédnőt (Zoë Saldana) az egyik nagy médiafelhajtást követő ügye után Mexikó leghírhedtebb kartellfőnöke, Manitas del Monde keresi meg azzal, hogy segítsen neki új életet kezdeni. Hogy milyen új életre is vágyik Manitas, és milyen messzire hajlandó elmenni annak érdekében, hogy végképp leszámolhasson múltjával, megóvhassa feleségét (Selena Gomez) és gyermekeit, még a sokat látott ügyvédnőt is meglepi. Az ügyvédnő teljesíti a feladatát, a végeredmény viszont még legmerészebb álmait is felülmúlja, Manitasra, azaz immár Emilia Pérezre (Karla Sofía Gascón) a saját anyja sem ismerne rá. Az új külsőhöz szükséges radikális átalakítást végző izraeli plasztikai sebész még a beavatkozás előtt figyelmezteti az ügyvédnőt – pontosabban rajta keresztül kliensét –, hogy a külsőt meg lehet ugyan változtatni, de attól még legbelül ugyanaz marad mindenki, aki volt. Vajon Manitas esetében is így lesz? Vagy az új külső valóban a tényleges átalakulás kulcsa lesz, és segít Manitasnak abban, hogy jobb emberré váljon? Sikerül-e múltbéli bűneit ha teljesen nem is, de legalább részben jóvá tennie az egykori drogbárónak? A moralizálás helyett egy javarészt dalban elmondott, feszültséggel és fordulatokkal teli thrillert kapunk, melynek során kiderül, hogy valóban nem egyszerű valakinek teljesen kibújnia a bőréből, az új élet pedig pont azok miatt oly nehéz, akik miatt erre a nem mindennapi döntésre szánta el magát a rettegett mexikói kartellvezér.
Audiard korábbi filmjeiben is előszeretettel foglalkozott a megváltás lehetőségét hordozó változás kérdésével a bűn világában (A próféta), és azzal, miként lehet új életet kezdeni egy olyan esemény után, ami testileg és lelkileg is átformálja az embert (pl. Rozsda és csont). Hősei ezúttal is komplex karakterek, nehéz őket beskatulyázni, még ha első pillantásra adná is magát a „bűnözőkkel cimboráló ügyvéd”, a „jó útra térő bűnöző”, vagy a „fiatal trófeafeleség” skatulyája. Audiard életművén végigtekintve – és ez alól az Emilia Pérez sem kivétel – olyan figurákat látunk, akik élethelyzeteik miatt mintha a különleges sorsokat bemutató színes magazinok vagy tévés bulvárműsorok alanyai lennének, ezekkel szemben azonban az ő filmjeiben nem csak a szereplőket és a mögöttük rejlő sztorit látjuk, hanem összetett és ellentmondásos figurákat, akik minden törekvésük ellenére nem egyszer válnak saját környezetük vagy körülményeik áldozatává. Audiard protagonistái traumák, bűnök, szerencsétlen sorsfordulatok vagy találkozások hatására formálódnak kívül-belül, így megpróbálva alkalmazkodni a változásokhoz. Viszont olyan radikális külső és belső átváltozásnak, mint a címszereplő Emilia Pérez esetében, még aligha lehettünk tanúi. Emilia esetében a fizikai átváltozás csak a kezdet, hiszen ő nem csak külsőre alakul át a felismerhetetlenségig, de véreskezű drogbáróból a társadalom megbecsült nőtagja lesz, aki épp a kartellek áldozatainak családjain akar segíteni.
A sokszínű életmű azt mutatja, mennyire otthonosan mozog a francia rendező a különböző műfajokban, legyen szó vígjátékról, drámáról, melodrámáról, vagy thrillerről – az Emilia Pérez kapcsán pedig azt is láthatjuk, hogy immár a musicalek világában is feltalálja magát. Audiard pályafutása, mint sok más, a kilencvenes években induló alkotó karrierje is a videoklipek világában indult (még jelnyelven is készített könnyűzenei videót), legutóbbi, a zenés filmek világában tett kirándulását mégis az teszi igazán izgalmassá, hogy a filmben ugyanúgy fellelhetők, sőt meghatározóak a thrillerek, drámák, melodrámák és vígjátékok műfaji elemei is. Még ha meglepőek – sőt, várhatóan megosztóak – is a dalra fakadó szereplők és a koreográfiák, ahogy a Pedro Almodóvar A bőr, amelyben élek című filmjét idéző átalakulás is, az Emilia Pérez az első pillanattól az utolsóig kiválóan szórakoztat, miközben végig fenntartja a feszültséget. Az, hogy mindez működni tud, nagyban köszönhető a kiváló színészgárdának és annak, hogy Audiard a színészvezetésben is legalább olyan biztos kezű, mint amikor a műfajokkal való zsonglőrködésről van szó. Nem egy színésze kapott már elismerést, mint például Emmanuelle Devos A számat figyeld! című filmben nyújtott alakításáért, de volt olyan is, akinek konkrétan nála indult el a karrierje, mint például Tahar Rahimnak A prófétában. Az Emilia Pérezben kiderül, hogy Zoë Saldana remekül énekel, Selena Gomez egyre érettebb színésznővé válik, a film igazi felfedezése azonban minden kétséget kizáróan a címszerepet alakító transz színésznő, Karla Sofía Gascón.
Nehéz eldönteni, hogy melyik nagyobb merészség, a Sicario – A bérgyilkosból, az Escobarból, a Narcosból, a Griseldából és Amat Escalante filmjeiből (mint például a 2013-ban Cannes-ban a legjobb rendezőnek járó díjjal jutalmazott Heliből) megismert mexikói drogkartelek kegyetlen világát musicalben idézni meg, vagy egy francia rendezőnek zéró nyelv- és helyismerettel spanyolul mesélni erről a tőle oly távol eső világról, netán épp az, hogy ebben a kőkemény macho közegben olyan drogbárót állítani a középpontba, aki női külsőben kezd új életet és keresi a megváltást. A felsoroltakból már egy is elég lenne, Audiard viszont nem félt tizenkilencre lapot húzni, és úgy tűnik, be is jött neki. Az Emilia Pérez Cannes-ban nem csak a zsűri díját vihette haza, de a négy színésznő – Zoë Saldana, Karla Sofía Gascón, Selena Gomez és Adriana Paz – kapta megosztva a legjobb női alakítás díját is.
