Sean Baker Vörös rakétája rakétaként robbant 2021-ben a Covid-szünet után újjáéledő cannes-i filmfesztiválon, egyaránt megnyerve magának a filmes szaksajtó képviselőit és a közönséget. Nem csoda, hogy idén Baker legújabb filmje volt az egyik legjobban várt alkotás Cannes-ban.
Az ötvenhárom éves amerikai rendező nem okozott csalódást: az Anora jött, látott és győzött, nem csak a fesztiválozókat és a kritikusokat nyűgözte le, de a Greta Gerwig (Barbie) vezette zsűrit is. Baker a díjkiosztón a szexmunkásoknak ajánlotta a díját, és van is mit köszönnie nekik, hiszen eddig pályafutása során leginkább velük foglalkozott, az ő történeteik filmrevitelével (pl. a Sundance-közönségdíjas Tangerine, a már említett Vörös rakéta vagy utóbb az Anora) lett nemzetközileg jegyzett alkotó.
Úristen, very big – Sean Baker: Red Rocket
Sean Baker a Floridai álom és a Tangerine után újra azok felé fordul, akikről mások elkapják a tekintetünket az utcán.
Az Anora címszereplője a húszas éveinek elején járó táncosnő, Anora (Mikey Maddison) – vagy ahogyan ő szereti, Ani. Ani már harmadik generációs bevándorló: Amerikában született, itt nevelkedett, nincs akcentusa, bevándorló voltára leginkább az üzbég vérvonalnak köszönhető vonásai és a nagymamájától elsajátított minimális orosz nyelvtudás utal. Utóbbi lesz az, amiért a főnöke őt küldi, hogy járjon a pénzes fiatal orosz fiú, Vanya (Mark Eydelshteyn) kedvében. A két hasonló korú és gyökerekkel rendelkező, ám nagyon más társadalmi hátterű fiatal között azonnal beindul a kémia. Vanyát annyira megigézi a lány szépsége és talpraesettsége, hogy a sztriptízbáron kívül is látni akarja őt, meginvitálva Anit szülei luxusrezidenciájára, ahol naphosszat leginkább csak videójátékokkal tölti idejét. Vanya egy gazdag orosz oligarcha csemetéje, míg a szülők az anyaföldön gyarapítják a vagyont, fiuk az általuk nyert kiváltságokat és az így megnyíló ajtókat élvezi. Aninak köszönhetően Vanya hamar rákap az egyébként bulizással és semmittevéssel töltött napjaiba változatosságot hozó, pénzen vett gyönyör ízére, olyannyira, hogy nem kevés anyagi ellenszolgáltatásért cserébe megkéri a lányt, legyen egy hétre a barátnője.
Aki napjaink Pretty Woman-remake-jét várja, az csalódhat is, meg nem is. A felállás kétségtelenül kísértetiesen hasonló a Garry Marshall 1990-es filmjében látottakhoz, ám a Micsoda nő! esetében a szerelem és a lánykérés azonban csak a végkifejlet volt, Baker alkotásában ez sokkal hamarabb bekövetkezik – mint kiderül, számára jóval érdekesebb, hogy létezhet-e „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezés két egymástól ennyire különböző ember számára. Ami a Richard Gere és Julia Roberts által megformált párosnak a boldog befejezés volt, itt csupán minden bonyodalmak kezdete. Az Anora esetében egyáltalán már maga az is kérdéses, hogy lehet-e szerelemről beszélni, vagy inkább egy mindkét fél számára kellemes, kölcsönös előnyökkel (úgy, mint például Vanya számára a zöld kártya) járó üzleti tranzakcióról van szó. Az elhamarkodott Las Vegas-i házasságkötés Ani és Vanya számára megkeseríti az édes élet cukormázát és csak elérhetetlenebbé teszi a happy end lehetőségét. Vanya szülei ugyanis hallani sem akarnak a frigyről, odaérkezésükig pedig a fiú keresztapja, Torros (Karren Karagulian) és a kíséretében lévő két nehézfiú (Jurij Boriszov és Vache Tovmasyan) próbálják meg-nem-történtté tenni a dolgokat, ám mint kiderül, korántsem olyan könnyű érvényteleníteni a fiatalok házasságkötését.
Baker úgy zúzza porrá a romantikus ábrándjainkat, hogy közben az első pillanattól az utolsóig remekül szórakozunk, és a végén mégis a dolgok jóra fordulásába vetett hitünk visszanyerésével hagyhatjuk el a mozitermet. És jól is van ez így, hiszen Ani és Vanya korántsem Rómeó és Júlia. Vanya, bár lázad szülei ellen, jól tudja, hogy nélkülük, pontosabban a vagyonuk nélkül senki sem lenne, Ani pedig inkább a házasság adta társadalmi státuszba és a megvalósulni látszó tündérmesébe éli bele magát. Aninak ha csak egy rövid időre is, de megvalósul az álma, és ő lesz az, akit egy tehetős, jóképű és korban hozzáillő királyfi emel ki a sörszagú, pocakos, kopaszodó kuncsaftok öléből. Hogy ez tényleg szerelem-e, vagy a megvalósulónak látszó álom fölött érzett önfeledt öröm, azt mindenki maga döntse majd el. Az író-rendező Baker úgy ábrázolja a sztriptízklub és alkalmazottai világát, no meg a páratlan vagyont felhalmozó és annak egy részét külföldre menekítő orosz oligarchák csemetéinek kiváltságos életét, hogy egyik felett sem ítélkezik. Az aranyifjak és a testüket áruba bocsájtó hölgyek is társadalom termékei jóformán emberemlékezet óta, mert kinek a vagyon, kinek pedig a vagyonosok kiszolgálása jutott osztályrészül. Az viszont jól látszik, hogy ekkora társadalmi és anyagi különbség esetén aligha a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” a valószínű végkifejlet. Még akkor sem, ha a Vanyánál alig 1-2 évvel idősebb, ám jóval érettebb gondolkodású Ani mindent megtesz a házassága és az azzal járó kiváltságok megtartásáért. Igazi harcos amazon, aki nem csak az eszét használja, ha önvédelemről van szó.
Az Anora rengeteget köszönhet a címszereplőt megformáló Mikey Madisonnak, aki feltűnt már Quentin Tarantino Volt egyszer egy … Hollywood című filmjében és a 2022-es Sikoly-rebootban is, és aki ezúttal csak úgy sziporkázik Ani szerepében. Madison fizikailag épp oly felkészült és hiteles az erotikus táncosnő szerepében, amennyire megállja a helyét a drámai vagy komikus jelenetekben. A törékeny termetű színésznő egyedül is elvinné a hátán a filmet, ami viszont pont attól lesz teljes, hogy a mellékszerepekben is olyan színészek tűnnek fel, mint például a generációjának legtehetségesebb és legtöbbet foglalkoztatott orosz színésze, Jurij Boriszov, aki legutóbb Cannes-ban a Hatos fülke (Hytti nro 6), Velencében pedig a Volkonogov százados szökésben (Kapitan Volkogonov bezhal) című filmben láthattunk. Sean Baker egyik állandó színésze a Vanya keresztapjának, Torrosnak a szerepében feltűnő Karren Karagulian. Karagulian rutinosan mozog a rendező világában, jól hozza az egyszerre nagyhatalmú patriarchát és a Vanya szüleinek haragjától megrettenő middleman figuráját, aki bár nagyhal a saját közegében, hatalma és befolyása meg se közelíti az őshazában élő rokonáét. Ha csak rövid időre is, de Vanya apjának szerepében olyan ismert orosz színész tűnik fel, mint Alekszej Szerebrjakov, akit pl. Fekete Ibolya Bolse vitája mellett a szintén Cannes-ban debütált Leviatánban is láthattunk.
Cannes 2024, percről percre
Idén is eljöttünk Cannes-ba, a világ (még mindig) legfontosabb filmfesztiváljának immár 77. kiadására. Naplószerűen (a legfrissebb van legfelül) számolunk be a Croisette-en és környékén történtekről rövid jelentésekben, az ezzel a hírfolyammal párhuzamosan megjelenő hosszabb szövegeinket is be-beszúrva.
A remek párbeszédek és komikus szituációk, valamint az azokat tolmácsoló színészek mellett az Anora másik fő erénye, hogy nem ítélkezik és nem válik tanmese-jellegűvé. Baker ugyan lerombol egy tündérmesét – mert a pénz és az általa nyert befolyás világában nincs helye az ilyesminek –, de felépít egy olyan női figurát, akit mindez megerősít, és aki a végére megtanulja felismerni a valós érzelmeket, és azt, hogy mi is képvisel igazán értéket, miközben maga a film egy pillanatra sem veszít a lendületéből és a humorából. Baker nem csak a szexmunkásokért tesz sokat, de filmjeiben legtöbbször ismeretlen vagy pályájuk elején álló színészeknek kínál igazi bizonyítási és kiugrási lehetőséget. Ha nem lenne a remek forgatókönyv és a humoros jelenetek egész sora, a színészi alakítások miatt akkor is érdemes lenne megnézni Baker eddigi legszórakoztatóbb és legkiforrottabb alkotását.
