Ausztrál szellemidézős horror ismeretlen színészekkel, kis költségvetéssel, influenszer-rendezőkkel – nem feltétlenül a kasszasiker megszokott alapkövei. Hogyan lehet akkor mégis az év egyik legjobb horrorfilmje a Beszélj hozzám?
Talán kevesen gondolták volna három évvel ezelőtt, a Beszélj hozzám forgatásának kezdetekor, hogy egy idióta ausztrál youtuber ikerpár – akik véres effektekkel és prosztó humorral megspékelt rövid videókkal értek el nagy nézettséget – első nagyjátékfilmje olyan hangos sikert fog aratni, hogy rögtön a Sundance-en találják magukat, ahol aztán több stúdió is licitháborúba kezd a film forgalmazásáért.
Végül a (pár éve még függetlennek nevezhető, mostanra az egyik legsikeresebb amerikai stúdióvá vált) A24-nek sikerült megszerezni a forgalmazás jogait, ennek köszönhetően pedig hamarosan az Egyesült Államokban nagyjából 2000 moziban kezdik el játszani a Beszélj hozzámot. És egyáltalán nem csoda a film szinte azonnali sikere, hiszen a kis költségvetést elképesztően okosan felhasználva, egy csapat ismeretlen, fiatal színésszel valóban hátborzongató horrorfilmet rakott össze Danny és Michael Philippou, ami ugyan nem olyan újító, mint pl. Blair Witch Project volt a maga korában, de kenterbe veri az utóbbi évek jumpscare-logikára épülő álomgyári franchise-ok filmjeit.
Mia (az első főszerepében kiválóan alakító Sophia Wilde) és Jade (Alexandra Jensen) elmegy egy buliba, ahol amolyan partidrogként egy csapat fiatal azon élvezkedik, hogy ha valaki megfog egy rejtélyes eredetű kerámiakezet, és kimondja, hogy: „Beszélj hozzám!”, akkor mindig megjelenik az ezt bevállalónak egy halott lelke (mindig másé). Ráadásul, ha kimondja azt is, hogy: „Beengedlek”, akkor egy időre a halott átveszi az ő testét, ami pedig valamiért kimondhatatlan gyönyört okoz a befogadónak. Csak egyvalamire kell vigyázni: hogy az önként magára vállalt megszállás ne tartson tovább egy percnél, mert akkor az idegen szellem átveszi a test irányítását – de nem gond, elég csak kivenni az illető kezéből a kerámiakezet, és máris minden rendben. Az elején csak ártalmatlan, bulis attrakcióként szórakozik mindenki a kézzel – kivéve Miát, akinek két évvel korábban édesanyja öngyilkos lett, a gyász feldolgozására képtelen lány pedig mindent megtenne, hogy beszélhessen anyja szellemével, még akkor is, ha ennek nem lehet jó vége.
Maga a történet tehát nem tartalmaz sok újdonságot, szellemidézésről (pl. Ouija-filmek) és bosszúálló, rosszindulatú halott lelkekről szóló horrorokkal tele már a padlás, a Beszélj hozzám azonban egyrészről bravúrosan kerüli el a sztoriban rejlő kliséket, másrészt úgy tárgyal igen komoly témákat (fiatalkori droghasználat, öngyilkosság, depresszió, felelősségvállalás), hogy azok jórészt a háttérben maradnak, de érezhetően és intelligensen adnak mélységet a filmnek.
A rendező testvérpár mozgóképes rutinja pedig a film technikai oldalán erősen érződik: nagyrészt nagyközelikben játszódik a történet, ettől pedig igen hatásosan klausztrofób hangulata lesz az egész filmnek (másrészt nem kell sokba kerülő nagytotálokkal duzzasztani a költségvetést). A legfélelmetesebb, leghátborzongatóbb képek pedig sokszor életlenek, az amúgy meglehetősen alpári humorral és effektekkel operáló videókon edződött filmkészítők valahogy elképesztő érzékkel használnak minimalizmust, amikor arra van szükség, és hagyják, hogy a néző a hiányzó részeket a képzeletével egészítse ki, ezzel pedig nagyságrendekkel félelmetesebb végeredményt kapunk, mintha folyamatosan hangos jumpscare-ekkel riogatnának minket.
Nem újító jellegű a Beszélj hozzám, inkább két kiváló érzékkel és nagy tanulási vággyal megáldott fiatal (és a köréjük szerveződött stáb) műve, akik összeeresztették a James Wan-féle szellem-horrorok közönségkedvenc eszközeit egy Jordan Peele-stílusú, okos forgatókönyvvel és a saját kiterjedt, videós tapasztalatukkal (elég csak pár videójukba belenézni a RackaRacka nevű csatornán, hogy lássuk, mennyire jó érzékkel választanak ki például ijesztően kinéző, valós embereket szereplőknek). A kevés pénzből, de annál több lelkesedésből készült végeredmény pedig egy lényegesen jobb és hatásosabb horror lett, mint amilyeneket ötlettelen stúdiók dollármilliókért, futószalagon gyártanak. Az pedig külön örömteli, hogy az A24-nél landoltak a film jogai, talán így nem egy részről részre gyengülő minőségű folytatáscunamival, hanem ehhez hasonlóan egyedi filmekkel bővül majd az ausztrál testvérpár életműve.
