A Micimackó: vér és méz rossznak nem elég rossz, helyette igazi felejthető tucatáru. Nem az a fajta szemét, amit kikotrunk a kukából és bekeretezünk – mondván, elképesztő ez a mértékű romlás –, inkább csak szimplán hagyjuk a szemetes közepén rohadni, hogy elszállítsa a kukásautó.
A Kokainmedve nem több, mint az ún. high concept filmkészítés komolyanvétele minden értelemben: high, mert alaptézise figyelemfelkető és egyetlen mondatban összefoglalható, és high, mert legalább annyi kokaint fogyasztottak az alkotók, mint a címszereplő – legalábbis minden erejével ezt igyekszik elhitetni velünk a stáb.
M. Night Shyamalan, a plot twistek mestere, az egykoron új Spielbergnek kikiáltott, mára azonban talán a leghullámzóbb színvonalú életművel büszkélkedő rendező a nehezen komolyan vehető Old után új mozival jelentkezik. Valamelyest jobban sikerült darabról van szó, azonban ez sem elég ahhoz, hogy a középszerűnél erősebb élményben legyen részünk.
Huszonöt évet kellett várnia annak, aki meg akarta tudni, hogy mi történt a Birodalom kórház ápoltjaival, dolgozóival és kísérteteivel Lars von Trier és Morten Arnfred kultikus sorozatában.
A M3GAN valahol egy Chucky, egy Westworld (nem a sorozat, hanem az eredeti film), az Ex Machina, az A.I. – Mesterséges Értelem és a Pinokkió szerelemgyereke, vagy talán inkább összemosása, ugyanis szeretet érezhetően senki nem táplált sem az ötlet, sem a film irányába. Egy zéró kreativitással rendelkező alapsztori, hanyagul kivitelezve.
Az önálló nyomozásba és szörnyüldözésbe kezdő Wednesday Addams története könnyen érthető annak is, aki először találkozik a galád családdal, és szórakoztató lehet azok számára, akik ismerik ezen a spin-offon kívül a franchise egyéb médiatermékeit – ha nem grandiózus elvárásokkal ülnek képernyő elé.
