Az Alice T. felkavaró coming-of-age történet egy lázadó lányról, aki sejtjeire hullik, miközben benne egy új élet van alakulóban.
A kamaszkor egyik visszatérő motívuma kétségkívül a megértés hiánya. Középiskolás koromban nem hogy az osztálytársaimat nem értettem, de magamat se. Érthető, hisz nem volt ínyünkre az, hogy határhelyzetben élünk: gyereknek túl nagy, felnőttnek túl kicsi; okosabb, mint egy ötödikes, olyan érzelmi labilitással, mint egy újszülött. A felnövésfilmek bátor ambíciója, hogy megpróbálják feltérképezni a tinédzserek zavaros lelki világát. Bár jópár évtizede készülnek ilyen típusú filmek, az utóbbi évek számai alapján úgy tűnik, az ezredfordulós Z-generációnak nagyobb igénye van minderre, mint őseinknek. Mégis, amikor megnézzük az 1961-es Egy csepp mézet (A Taste of Honey), a 2007-ben készült Junót vagy Radu Muntean Alice T. című filmjét, ráébredünk arra, hogy itt nem pusztán műfaji rokonságról lehet csak szó.
A felsorolt filmek mindegyikében az éles határhelyzetet gyermekkor és felnőttkor között egy nem várt terhesség okozza. A kamaszlány nem élhet tovább a két kor között lébecolva és igazából választása sincs, hiszen helyzete meghaladja a gyermekkor kereteit, immár felnőtté kell válnia. Muntean filmjének címszereplője, Alice (Andra Guți) egy, a világa ellen lázadó kamaszlány, egy problémás gyerekként megbélyegzett középiskolás, akit ráadásul adoptáltak, jelenlegi szülei pedig elváltak. Anyjával, Bogdanával (Mihaela Sîrbu) való viszonya kölcsönös bizalomhiányon alapul, és ezen az sem segít, hogy Alice el akarja anyja elől titkolni terhességét. Bogdana persze rájön a kitartóan álcázott hazugsára és elkezdődik a vita a baba sorsa felől.
Azt szeretni, amit anyánk nem szeret és azt nem akarni, amit anyánk akarna. Ismerős irányelv? Alice az extremitásig képviseli mindezt és ami azt illeti, nem egy olyan karakter, aki szerethetőségével igyekszik a néző bőre alá csúszni. Konszenzust nem ismerve, ösztönösen az oppozíció nyomán próbálja meghatározni magát. Az anya, aki kétségbeesetten kapaszkodik a szülői gyeplőbe, folyamatosan veszíti el az irányítást lánya felett. Félreértés ne essék, anya és lánya egymás áldozataivá válnak: Bogdana mérgében testi fenyítéshez folyamodik, Alice pedig megállás nélkül hazugságokba menekül. A hazugságnak nem mellesleg kiemelt szerepe van Muntean filmjében. Mondhatni fikciók hálójában kóborolunk. Látunk egy történetet, amit a rendező görget előre, és egy olyat, amelynek szerzője Alice. Hazugságai megtévesztik környezetét, a tragédia így tulajdonképpen az, hogy életének szereplői mit sem sejtenek Alice valódi realitásáról.
A film képi világa érzékletesen sugallja, hogyan válik le Alice titkaival együtt környezetéről. Tudor Lucaciu operatőr finoman fókuszban tartja Alice-t, miközben minden más a képen homályos foltként jelenik meg. A keretezés ugyanezt az elvet követi, amikor szabálytalan módon, félig „levágja” a többiek fejét, de a legemblematikusabb kép még mélyebbre megy a karakterértelmezés terén. Alice egy tejüveg mögül látható, amiben egy geometriai minta gravírozása sajátos képet ad a lányról. Profilból látható, fényt nem kapó fekete arca előre bukik és vissza. Az, ahogyan arcának darabjai feltöltik ezeket a geometriai formákat, olyan absztrakt hatást kelt, mintha animációt néznénk. Ezek a formák továbbá felettébb hasonlítanak az emberi sejtekhez. Hirtelen ott áll a előttünk ez a lány, aki kaotikus élete révén mintha sejtjeire hullana, miközben benne egy új élet van alakulóban.
Mindemellett az Alice T. nem keveset köszönhet Andra Guți alakításának, aki elképesztően hitelesen ragadja meg a hazugságokat felépítő lány karakterét. Alice roppant nehezen megfogalmazható női alak, már-már eltúlzott nonkonformizmussal, egy adag pofátlan lazasággal és önfejűséggel. Egyszerűen mintha képtelen lenne zavarba jönni, felveszi a vagány csaj önbizalommal felpumpált maszkját és nekimegy a világnak. Ez az összecsapás a román újhullám hiperrealista köntösében annyira nyers, hogy még a gyakorlott mozinézőt is keményen próbára teheti. Nem meglepetés, hogy az újhullám filmjei nem fognak lámpát tartani a meztelen szereplő intim részei elé takarásképpen, mint ahogyan azt a szégyenlős hollywoodi vígjátékoktól megszokhattuk. Amit az Alice T. megmutat, vakmerő és felkavaró, de időről-időre felmerülhet a kérdés, hogy címszereplője valójában miért is hozza meg ezeket a drasztikus döntéseket.
Úgy tűnik, Muntean sem igazán segít abban, hogy eligazodjunk. Alice ellenáll, de mi ellen is harcol igazából? És mi értelme van a hazugságoknak? Talán elég annyit hozzátenni, hogy hazudtak neki. Vér szerinti szüleiről semmit sem lehet hallani, valószínűleg úgy nevelték fel, hogy sokáig nem tudott arról, hogy adoptálták, egy férfi teherbe ejtette, majd eltűnt a képből. Még mindig ok nélküli lázadónak tűnik? Muntean filmje, bár tartalmaz egy-két vakfoltot, épp ezért válhat a megértést igénylő fiatalok ódájává. Nem kérdez, együttérez.
