Címke: terhesség

„Nem hiszem, hogy van bármi érdekesebb a filmkészítésnél” – Beszélgetés Cibulya Nikollal, a Holnap meghalok rendezőjével

2024. november 26. – írta

Cibulya Nikol 2013-ban végzett az ELTE filmszakos hallgatójaként, majd olyan sorozatokban dolgozott, mint például a Barátok közt, a Dr. Balaton és a 200 első randi. 2018-ban forgatta első rövidfilmjét, az Irinyit, majd következett a Láz és a Mária Terézia szül. A Holnap meghalok az első nagyjátékfilmje, amely különdíjat nyert a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon, és amelyet Nikol elsőként „feminista horrorként” határozott meg. A nők helyzetéről, a transzgenerációs traumákról, a filmrendezőségről és a női barátságokról is szó esett.

Anyád csak nehogy idejöjjön – Cibulya Nikol: Holnap meghalok

2024. november 8. – írta

Cibulya Nikol első egészestés munkája tematikus értelemben kapcsolódik a rendező rövidfilmjeihez, és megpróbálja folytatni a nem túl gazdag magyar horrorfilmes hagyományt is. Utóbbiban mutat fel valós eredményeket, még akkor is, ha a filmnek bőséggel megvannak a maga gyerekbetegségei.

Eltévesztett házszám – Natalie Erika James: Apartment 7A

2024. október 7. – írta

A horrorklasszikusokat is elérő olcsó hollywoodi nosztalgiafétis örvén ezúttal a Paramount tákolt össze egy előzményfilmet a Rosemary gyermekéhez, ami jobb esetben totális félreértés, de valójában maga is elköveti a sátáni megrontást és blaszfémiát a forrásművel szemben.

Terhes társaság – Orosz Dénes: Seveled

2019. december 5. – írta

Orosz Dénes a Coming Out és a Poligamy után ismét egy romantikus vígjátékot készített Tenki Réka és Mészáros Béla főszereplésével. A Seveled bár szórakoztató film lett, a szokásos buktatókat mégsem tudta kikerülni.

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Szavazó

A Minecraft-film sikerén felbuzdulva: mit kéne még nagyvászonra adaptálni?

Friss film és sorozat

  • Csongor és Tünde

    Színes animációs film, fantasy, romantikus, 82 perc, 2025

    Rendező: Máli Csaba, Pálfi Zsolt

  • Paradise

    Színes akciófilm, sci-fi, tévésorozat, thriller, 2025

    Rendező: Glenn Ficarra, John Requa, Hanelle M. Culpepper, Gandja Monteiro

  • TWST - Things We Said Today

    Színes dokumentumfilm, 91 perc, 2025

    Rendező: Andrei Ujică

  • Mennydörgők*

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 126 perc, 2025

    Rendező: Jake Schreier

  • The Alto Knights

    Színes bűnügyi, életrajzi, filmdráma, 123 perc, 2025

    Rendező: Barry Levinson

  • Until Dawn

    Színes horror, 99 perc, 2025

    Rendező: David F. Sandberg

  • A négy évszak

    Színes filmdráma, tévésorozat, vígjáték, 240 perc, 2025

    Rendező: Shari Springer Berman, Lang Fisher, Robert Pulcini, Oz Rodriguez, Colman Domingo, Jeff Richmond