Ízléses stilizáltságának és profán egyszerűségének köszönhetően a Sound of Metal egy bravúros hangi eszköztárral megformált dráma egy metáldobos megsüketüléséről.
Mennyiben helyes a boldogságot behazudni? A filmtörténet kikerülhetetlen fenegyerekének új, fikció és dokumentum közötti produkciójában a formai idomtalanság esztétikának minősül.
A konvencionális elbeszélések sorából kitérve az Aniara izgalmasan jelentékteleníti el hőseit és egyúttal a természet féktelen igazságát avanzsálja szereplővé. Párhuzamos valóságunk a címadó űrhajó fedélzetéről köszön vissza, vesztegzárra kifejezetten ajánlott.
Justine Triet harmadik nagyjátékfilmje, a Cannes-ban bemutatott Sybil szépen folytatja a Franciaországban népszerű, látens szexuális feszültséget piszkáló melodrámák sorát.
William Eubank harmadik nagyjátkfilmje szinte alig tér el a rendező-operatőr korábbi munkásságától. Az űr-sci-fik rajongója ezúttal a víz alá helyezi ugyanazokat a régen bejáratott elemeket, amelyek együgyűen tükrözik az ember tehetetlenségét és a hatalomvágy kritikáját egy ízléstelenül összeollózott pastiche-ban. Brian Duffield és Adam Cozad forgatókönyve a látványra és olcsó ijesztésekre hajt, de legalább felsorolja a műfaj ismertetőjegyeit, amelyeknek rosszul alkalmazva is megvan egyfajta B-filmes varázsa.
Az Ida fergeteges sikerét követve Pawel Pawlikowski előlépett egy dallamosabb érzékenységű történettel, amely két ember lehetetlen szerelmét dolgozza fel, enyhítve a második világháború utáni Lengyelország sajgó valóságán.
A mostanában kizárólag Playstation-exkluzívokat készítő Quantic Dream stúdió legújabb interaktív mozijában három öntudatra ébredő android párhuzamos, de végül természetesen egybe fonódó sztorija irányításá(nak illúziójá)t kapjuk.
A Breivik-féle terrortámadást bemutató alkotás hiába vérzik több sebből, a norvég nemzet traumáját feldolgozó téma mintha meggátolna abban, hogy részleteit kifogásoljuk.
A berlini Arany Medvével díjazott film sajtóvisszhangját követve már meggyőződésem volt, hogy Adina Pintilie első nagy lélegzetvételű projektje nem a kimerített új román filmes irányelveket követi. Az első képkockák egy hideg és elidegenítően szabályos környezetű világ részleteit vázolják fel, majd két férfi összeszerel és a nézőkre szegez egy kamerát. Kijelzőjén a rendezőnő arcközelije látható. A szerző feltekint, majd a közönség szemébe néz.
A borús időben tolongó vasárnapi tömeget semmi nem készíthette fel az elkövetkező két és fél órányi vérontásra. A bonchidai vetítés nyitóbeszéde alatt úgy tűnt, sokan nem is tudták, hogy a film jelentős harmadát kolozsvári helyszínek, kolozsvári színészhallgatók statisztálása, és a kolozsvári állami román színház színészének kókadt játéka fogja kitenni. A hosszasan vérző vászon előtti székek lassanként szabadultak fel.