Színdarabot adaptál filmre az Oscar-díjas Mindenki rendezője Színdarabot adaptál filmre az Oscar-díjas Mindenki rendezője

Színdarabot adaptál filmre az Oscar-díjas Mindenki rendezője

Egy színházi sikertörténet, a decemberig több mint 100 alkalommal, folyamatos teltházzal játszott, Egykutya című magyar színdarab filmváltozatán dolgozik Deák Kristóf. A mozi főszereplői Döbrösi Laura, Tenki Dalma, Bakonyi Alexa és Tóth Károly, az eredeti előadás színészei. A film várhatóan 2025. márciusában kerül a mozikba.

Az Egykutya Varga Lóránd elsődarabos szerző pályázatnyertes színdarabja, amelyet Bakonyi Alexa szervezésével formált előadássá a PopUp Produkció. 

„2020-ban láttam egy kis, független társulat kortárs darabját, elsöprő élmény volt… Még aznap este bedobtam, hogy szerintem a sztori remekül működne moziban is” – idézi Deák Kristófot, a Mindenki és az Unoka rendezőjét a gyártó ma délelőtti sajtóközleménye. Az első egyeztetéseket követően a film fejlesztése akkor merült fel valós lehetőségként, amikor a darabot játszóhelyként befogadó ACG Reklámügynökség 2024 tavaszán produkciós cégével, valamint szakembereinek támogatásával is beállt Deák Kristóf filmötlete mögé. Az ügynökség küldetése, hogy állami támogatás bevonása nélkül, pusztán a közönség szimpátiájára támaszkodva vigye sikerre az Egykutya történetét.

Megvan a magyar Oscar

2017. február 26.

Oscar-díjas a Mindenki. A legjobb film esetén először tévesen hirdették ki a győztest, az ünneplő stábot le kellett küldeni a színpadról.

Olvasd tovább  

A forgatás szeptemberben lezajlott, a film jelenleg az utómunka fázisában van és várhatóan 2025 első felében mutatják be a magyar mozikban.

„Négy évig nem hagyott nyugodni minket ez a kósza ötlet, annyira szeretett volna megvalósulni – és most végre megtörténik, hiszen egy szuper hangulatú forgatáson vagyunk túl – osztotta meg a rendező. – Olyan filmek voltak a példaképeim, amelyek néhány remek színésszel és egy jó forgatókönyvvel képesek maradandó hatást elérni. Az Egykutya sztorija rejtéllyel teli és fordulatos, miközben szétveti az energia, szemtelenebb és maibb, mint bármelyik korábbi filmem. A színészek pedig egytől egyig új szintre tudták emelni a színpadi verzióból hozott virtuóz alakításukat.”

A film – akárcsak a színdarab – valós időben meséli el egy viharos este történetét, amikor egyikük váratlan meghívására, hosszú évek után találkozik négy kollégiumi jóbarát. Bár már azt hitték, sosem állnak újra szóba egymással, ezen az estén élet-halál kérdése lehet, hogy ismét szót értsenek. A nézők pedig a csavaros, csípős humorú szócsatákból lassan összerakhatják a rejtvény megfejtését: hogyan is lehetett négy ennyire különböző ember ekkora hatással egymás életére?

A forgatókönyvet Varga Lóránd színdarabja alapján Vörös András írta. A film producere Mentes Endre, co-producerei Angyal Gergő és Katona Tamás. Továbbá executive producerként működik közre Deák Kristóf, kreatív producerként pedig Bakonyi Alexa, a PopUp Produkció alapítója. A filmet az ACG Reklámügynökség gyártja és forgalmazza.

(a produkció közleménye)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins