Ekkor látható a tévében az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje Ekkor látható a tévében az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje

Ekkor látható a tévében az Oscar-díjas Deák Kristóf új filmje

Az indiai világpremier után hétfő este Budapesten is bemutatták az Oscar-díjas Mindenki című kisfilm rendezőjének új filmjét. Deák Kristóf Foglyok című alkotása hamarosan a tévében is látható, moziban csak exkluzív vetítéseken lehet majd elcsípni.

December 28-án, magyarországi idő szerint 19 óra 40 perckor tűzi műsorra a Duna TV a Foglyokat, amely az ötvenes évek elején, a Rákosi-korszak legsötétebb napjaiban játszódik Budapesten. Egy család életébe két ÁVO-s alakjában betoppan a hatalom, és innentől kezdve nem csak ők nem hagyhatják el a lakást, de minden érkező rokon és ismerős is fogságba esik – és egyikük sem sejti, hogy miért. Az igaz történetet feldolgozó film abszurd humorral ötvözi a korszak fojtogató, paranoid hangulatát.

A Foglyok főbb szerepeiben Sodró Eliza, Szamosi Zsófia, Fekete Ernő, Porogi Ádám, Molnár Levente, Lengyel Ferenc, Jászberényi Gábor, Soltész Bözse, Kardos Róbert, Csőre Gábor és Vasvári Emese láthatók. Szamosi Zsófia mellett több alkotó neve is visszaköszön az Oscar-díjas Mindenki stáblistájáról, többek között Balázs Ádám zeneszerző, Csillag Mano vágó, Steinhauser Andrea casting director és Péterffy Máté hangmérnök is erősítette a csapatot.

A film a Filmfabriq gyártásában, a Magyar Média Mecenatúra program Fehér György-pályázatának támogatásával készült, a MasterGood főtámogatói részvételével.

 

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Szavazó

Ki a kedvenc Napóleonod?

Friss film és sorozat

  • Caravaggio árnyéka

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 119 perc, 2023

    Rendező: Michele Placido

  • A gyilkos (The Killer)

    Színes bűnügyi, thriller, 113 perc, 2023

    Rendező: David Fincher

  • Elfogy a levegő

    Színes filmdráma, 105 perc, 2023

    Rendező: Moldovai Katalin

  • Marvelek

    Színes akciófilm, fantasy, kalandfilm, sci-fi, 105 perc, 2023

    Rendező: Nia DaCosta

  • Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, thriller, 165 perc, 2023

    Rendező: Francis Lawrence

  • Nyad

    Színes életrajzi, filmdráma, sportfilm, 121 perc, 2023

    Rendező: Jimmy Chin, Elizabeth Chai Vasarhelyi

  • Warboy

    Színes filmdráma, történelmi, 88 perc, 2023

    Rendező: Marian Crişan

  • Kívánság

    Színes animációs film, fantasy, musical, 95 perc, 2023

    Rendező: Chris Buck, Fawn Veerasunthorn

  • Napóleon

    Színes életrajzi, háborús, 158 perc, 2023

    Rendező: Ridley Scott