Öt új tévéfilm készülhet a médiatanács támogatásával Öt új tévéfilm készülhet a médiatanács támogatásával

Öt új tévéfilm készülhet a médiatanács támogatásával

Öt alkotást - köztük két regényfeldolgozást és két történelmi filmet - támogat a médiatanács összesen 600 millió forinttal a televíziófilmek gyártását célzó Fehér György-pályázaton.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleménye szerint Vitézy László Móricz Zsigmond Házasságtörés című kisregényét viszi filmre, amely a Trianon utáni Magyarországon élő kishivatalnok vívódásáról szól. Dombrovszky Linda Szabó Magda Pilátus című regényét dolgozza fel egy idős anya és a róla anyagilag gondoskodó, de rideg lánya történetéről.

A történelmi filmek közül az egyik A mayerlingi rejtély, amelyben Pajer Róbert rendező Habsburg Rudolf herceg 1889-es halálának titokzatos körülményeit járja körbe, a másik pedig A halálügyész, amelyben Novák Tamás az 1956-os események utáni megtorlás egyik kiemelt, győri perét állítja filmje középpontjába egy frissen végzett ügyész, Grátz Endre igaz történetén keresztül.

A közlemény szerint az ötödik film, Miklauzic Bence Nino bárkája című alkotása egy olyan vendéglőben játszódik majd, ahol megváltozott munkaképességű emberekkel együtt dolgozik egy simlis, de szerethető főnök.

Hozzátették, a filmeknek 2019. június 30-ig kell elkészülniük, a közmédia csatornái jövő év végéig mutatják majd be őket. (MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu