2018-ban is több mint százmilliárd forintból készültek filmek Magyarországon 2018-ban is több mint százmilliárd forintból készültek filmek Magyarországon

2018-ban is több mint százmilliárd forintból készültek filmek Magyarországon

Százmilliárd forint fölött volt 2018-ban Magyarországon a filmgyártásra költött összeg, ennek 84 százaléka kizárólag külföldről érkezett, közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely az elmúlt év nézőszámait is összesítette.

333 film készült 110,1 milliárd forintból

2018-ban is meghaladta a százmilliárd forintot a magyarországi filmes összköltés: 2016-ban ez az összeg 125,4 milliárd, 2017-ben 108,2 milliárd, míg tavaly 110,1 milliárd volt az NMHH Nemzeti Filmirodájának nyilvántartása alapján, és ebből átlagosan az összegek 84 százaléka kizárólag külföldről származik.

Nőtt az országban forgatott filmek száma: míg 2017-ben 285, 2018-ban összesen 333 film gyártását regisztrálták Magyarországon, ebből 245 magyar alkotás volt, négy koprodukció és 84 külföldi film. Hazai filmekből harminccal gyártottak többet, mint 2017-ben, és a bérmunka is több lett: 2015-ben és 2016-ban még csak ötven külföldi produkciót forgattak Magyarországon, tavalyelőtt pedig 64-et. Közülük költségvetési szempontból kiemelkedik az Arnold Schwarzenegger és Linda Hamilton főszereplésével készült legújabb Terminátor-film, amelyre 16,9 milliárdot, valamint a Vörös Veréb (Red Sparrow) című Jennifer Lawrence-film, amelyre 11,3 milliárdot költöttek.

Tarolt a Mamma Mia!, az első tízben a Valami Amerika 3

Tavaly 15,6 millióan váltottak mozijegyet Magyarországon, ami félmillióval több, mint a 2017-es 15,1 millió fős nézőszám, a 2016-os látogatószámot pedig egymillióval haladja meg. Egymilliárddal nőtt a filmszínházak jegyárbevétele: bruttó 20,9 milliárd forintról 21,9 milliárd forintra. Enyhén emelkedett az átlag jegyár, a 2017-es 1375,5 forintról 1407,5 forintra. A legolcsóbban Tolna megyében lehetett jegyet váltani átlagosan 854,5 forintért, a legdrágább mozibelépőket pedig Budapesten árulták 1531 forintos átlagáron.

Az összesített nézőszámok alapján a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (Mamma Mia! Here We Go Again) című filmre voltak a legtöbben – 573,3 ezren – kíváncsiak, amelyet a Bosszúállók: Végtelen háború (Avengers: Infinity War) követett 572,3 ezer nézővel. A harmadik legnézettebb film – a mozikínálatban a mai napig megtalálható – a Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) volt 533,7 ezer nézővel. A magyar filmek közül a Valami Amerika 3 volt a legnézettebb, az összes film közül a hetedik helyezést érte el, és összesen 371,2 ezren váltottak rá jegyet.

Négy magyar alkotás a legnézettebb tíz között az artmozikban

2018-ban a művészmozikban is a Mamma Mia! volt a legnépszerűbb, amely összesen 35,2 ezer nézőt vonzott. A musicalt két magyar alkotás követi: a Napszálltára 27,4 ezren, a Testről és lélekről című alkotásra pedig 25,3 ezren váltottak jegyet. Az artmozik tíz leglátogatottabb filmje között további két magyar alkotás szerepel: a Valami Amerika 3 a nyolcadik (21,7 ezer néző), a Ruben Brandt, a gyűjtő (17,9 ezer néző) pedig a kilencedik helyet érte el az éves összesítésben.

Az utolsó negyedévben különösen népszerűek voltak a hazai alkotások az artmozikban: a tizenkét legnézettebb filmből hét volt magyar. Akkor a második helyet a Napszállta érte el, amelyet a Ruben Brandt, a gyűjtő, az Egy nap és a BÚÉK követtek. A Rossz versek a hetedik, a Nyitva a kilencedik, az X – A rendszerből törölve pedig a tizenkettedik legtöbbet látogatott alkotás volt. A negyedévet egyébként a Bohém rapszódia nyerte 24,6 ezer nézővel.

A részletes listák és statisztikák megtalálhatók az NMHH honlapján a Mozgóképszakmai statisztikák között.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Egy újfajta vadon

    Színes dokumentumfilm, 84 perc, 2024

    Rendező: Silje Evensmo Jacobsen

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Egy újfajta vadon

    Színes dokumentumfilm, 84 perc, 2024

    Rendező: Silje Evensmo Jacobsen

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo