Befejeződött a Pesti balhé forgatása Befejeződött a Pesti balhé forgatása

Befejeződött a Pesti balhé forgatása

Június végén Tatán, a részben lángba boruló gyerektáborban játszódó jelenet rögzítésével fejeződött be az új magyar vígjáték, a Pesti balhé forgatása.

A Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint a több kisfilmet és sorozatot jegyző rendező, Lóth Balázs (Nincs mese, 200 első randi) első nagyjátékfilmjét két hónapon keresztül több mint 30 helyszínen forgatta a stáb, dolgoztak a régi Skála Metró áruház tetején, a Király fürdőben és a 150 éves kőbányai pincerendszerben is.

Az akciókkal, bunyókkal, menekülésekkel tarkított komédia fordított rablási történetet mesél el, amelyben egy valódi műkincs és a fiatal magyar művész összetéveszthetetlenül egyedi festménye körül forognak az események.

A közleményi idézi Lóth Balázs rendezőt, aki elmondta, hogy forgattak esőben, zúzmarában, kánikulában, éjszakában, hajnalban, valamint földön, vízen, levegőben, quadról, drónról és még víz alatt is, napi 12-14 órán keresztül. „Az első perctől kezdve az motivált minket, hogy olyan filmet készítsünk, ami humorban, helyszínekben, képi megoldásokban is meglepő, de egyben nagyon szórakoztató élményt nyújt a nézőknek” - tette hozzá.

Mint írják, a színészekre mozgalmas munka várt és intenzív fizikai felkészülés előzte meg a kamerák előtti fellépésüket. A legveszélyesebb feladatok Szabó Simonnak jutottak, aki önként vállalta, hogy kaszkadőr segítsége nélkül oldja meg a nehezebb jeleneteket is. Így ha a helyzet azt kívánta, lezuhant két méter magasból, bunyózott és egyszer még a ruhája is lángra kapott. Alapos tréninget kapott Gulyás Kiss Zoltán kaszkadőr szakértőtől, akivel különórákon gyakorolta be a helyes koreográfiákat.

Pesti balhé

A Petrik Andrea, Mészáros Béla, Elek Ferenc, Szabó Simon, Inotay Ákos és Hegedűs D. Géza főszereplésével készülő film várhatóan a jövő év elején érkezik a magyar mozikba az InterCom forgalmazásában.

A Pesti balhé forgatókönyvét Lóth Balázs, Kis-Szabó Márk és Inotay Ákos írta, a produceri feladatokat Fülöp Péter és Hutlassa Barnabás látja el. Az operatőr Balázs István Balázs, a látványtervező Fekete Anna, míg a film jelmeztervezője Kovács Andrea.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes