Pesti balhé készül a filmalap támogatásával Pesti balhé készül a filmalap támogatásával

Pesti balhé készül a filmalap támogatásával

Lóth Balázs mozifilmrendezői bemutatkozását 327 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap. A Pesti balhé címmel készülő vígjáték egy korábban soha nem látott Budapesten játszódik.

Tapasztalt alkotótársakkal együtt vág bele A 200 első randi és a Bűnösök kora tévvésorozatokat jegyző Lóth Balázs első mozifilmje rendezésébe: a Pesti balhé című vígjáték forgatókönyvét az HBO forgatókönyvíró versenyének fődíját elnyerő Kis-Szabó Márkkal és a Merlin Színház társulatából is ismert Inotay Ákossal közösen jegyzi, olvasható a filmalap közleményében.

A film producerei Fülöp Péter és Hutlassa Barnabás. Fülöp Péter 15 éve dolgozik a filmszakmában, magyar mozifilmek mellett Magyarországon forgatott amerikai stúdiófilmekben is dolgozott, köztük a Z világháborúban (World War Z) és a Die Hard – Drágább, mint az életedben (A Good Day to Die Hard). Hutlassa Barnabás pedig producerként Herendi Gábor Kincsem című szuperprodukciójában és Antal Nimród A Viszkis című filmjében, line producerként pedig Nemes Jeles László Napszálltájában is közreműködött, valamint számos reklám és tévésorozat mellett részt vett az Aranyéletben is.

A Pesti balhé operatőre Balázs István Balázs lesz. Az első „Kovács László és Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjjal” kitüntetett, Kodak-ösztöndíjas fiatal alkotó a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett, tanárai voltak többek között Máthé Tibor, Szász János és Enyedi Ildikó.

A Pesti balhé története öt gyerekkori barátról szól, akiket 20 év kihagyás után újra összehoz életük legőrültebb és legkockázatosabb kalandja: a „Pesti balhé”. A forgatás a tervek szerint tavasszal kezdődik és a film 2019-ben lesz látható a mozikban.

„A főváros kiemelt szerepet játszik a filmben. Jellegzetesen nagyvilági helyszíneken forgatunk: exkluzív szállodákban, budai villákban és a város ikonikus pontjain, ebből áll majd össze egy – a reményeink szerint – korábban még soha nem látott Budapest” – mondta el Lóth Balázs forgatókönyvíró-rendező.

Lóth Balázs és Inotay Ákos korábbi rövidfilmje, a Péterfy Bori főszereplésével készült Epilógus itt megtekinthető.

(közlemény)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Szavazó

Melyik a kedvenced a Filmtett-szerzők 2024-es toplistájából?

Friss film és sorozat

  • Say Nothing

    Színes filmdráma, tévésorozat, történelmi, 400 perc, 2024

    Rendező: Michael Lennox, Anthony Byrne, Mary Nighy

  • Maria

    Színes életrajzi, filmdráma, 124 perc, 2024

    Rendező: Pablo Larraín

  • Better Man: Robbie Williams

    Színes animációs film, életrajzi, zenés, 135 perc, 2024

    Rendező: Michael Gracey

  • Nosferatu

    Színes horror, 133 perc, 2024

    Rendező: Robert Eggers

  • Kraven, a vadász

    Színes akciófilm, kalandfilm, képregényfilm, sci-fi, 127 perc, 2024

    Rendező: J.C. Chandor

  • Carry-On

    Színes akciófilm, bűnügyi, thriller, 119 perc, 2024

    Rendező: Jaume Collet-Serra

  • Apă și talpă

    Színes dokumentumfilm, 85 perc, 2024

    Rendező: Mircea Gherase, Lucian Mircu