Címke: filmtámogatás

Túl a Río Grandén – A mexikói film története

2021. október 15. – írta

„Szegény Mexikó, oly távol van Istentől, de közel az Egyesült Államokhoz”. A Porfirio Díaz mexikói elnöknek tulajdonított, de valószínűleg inkább egy történész-újságírótól származó megállapítás tökéletesen körülírja, hogy a történelem során milyen kapcsolat állt fenn a két észak-amerikai ország1 között. Az sem lehet kétséges, hogy kettejük közül melyiknek származott több hátránya a szomszédi viszonyból. Elsősorban történelmi, politikai és gazdasági téren beszélhetünk viharos kétszáz évről, de Mexikó filmkultúrája sem ismerhető meg anélkül, hogy ne kerüljön szóba az északi „nagy testvér” hatása.

Lemeztelenített női lélek – Beszámoló az EVA Filmmakers Festről

2021. szeptember 14. – írta

Mélyrehatóan őszinte, intim hangulatban zajlott az ország első női filmrendezőknek dedikált filmfesztiválja Sepsiszentgyörgyön. A hét napon át tartó, hét női rendező nevével fémjelzett esemény párbeszédei főként arra keresték a választ, hogy milyen nőként alkotni Romániában és Magyarországon. Kocsis Ágnes rendező, Dana Bunescu vágó, hangmérnök és társrendező, Vincze Teréz filmesztéta, Flora Pop zeneszerző, Felméri Cecília rendező, Carmen Lidia Vidu multimédiás rendező beszéltek személyes tapasztalataikról. Kiemelt eseménye volt a fesztiválnak a Fám Erikára való emlékezés, mely során Kóstoló című portrésorozatának a Kali Ágnessel készült interjúját láthattuk.

Öt animációs filmsorozat nyert filmintézeti támogatást

2021. május 26. – írta

A televíziós vagy streaminges bemutatásra szánt animációk pályázati kategóriájában Bárdos Csaba, Gellár Csaba, Lerch Tamás, Máli Csaba és Miklósy Zoltán projektjei számára szavazott meg összesen 427,8 millió forint gyártási támogatást a Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága. 

150 millió euró támogatást kap a román filmipar

2020. augusztus 20. – írta

A román kormány meghosszabbította a jelenlegi filmfinanszírozási időszakot (2020 helyett 2023-ban zárul), a pályázható költségvetést pedig 150 millió euróval egészítette ki – jelentette be Virgil Popescu gazdasági miniszter ma délelőtt.

Folytatja támogatási tevékenységet a Nemzeti Filmintézet

2020. március 31. – írta

A Nemzeti Filmintézet (NFI) tevékenysége továbbra is zökkenőmentes, a pályáztatás folyamatos. A Filmszakmai Döntőbizottság legutóbbi ülésén hét pályázat támogatásáról döntött, a megítélt támogatások több száz filmes szakembernek adnak megbízást a következő időszakra – közölte a szervezet ma az MTI-vel.

„Bizonyos szempontból súlyosabb a helyzet, mint Aczél elvtárs idejében” – Interjú Nagy Ervinnel

2020. február 16. – írta

Hosszabb filmes szünet után a Terápia című sorozatban tűnt fel az arrogáns vállalkozó, Máté szerepében, játszott a Testről és lélekről című filmben, majd a Kincsem főszerepében láthatták a magyar nézők százezrei. Bár színpadon többször alakított komikus szerepet is, mozivásznon először Bodzsár Márk szocialista vámpírvígjátékában, a Drakulics elvtársban figurázta ki a „macsó ősbunkót”. Nagy Ervinnel a film kolozsvári díszbemutatója előtt beszélgettünk, többek között arról mesélt, hogy milyen gyerekkori emlékeket hozott fel a film, miért alapmű színészeknek Ceaușescu tárgyalása, mit gondol Andy Vajnáról, és mit szeretne még szakmai szinten elérni.

Portréfilm készül Hosszú Katinkáról

2020. február 5. – írta

Három újabb alkotás – a Hosszú Katinkáról szóló portréfilm mellett egy indián mesemotívumokból szőtt családi animáció és a trianoni magyar békedelegációról szóló dokumentum-játékfilm – nyert támogatást a Nemzeti Filmintézettől.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins