Zsizsmann Erika

Zsizsmann Erika

1984-ben születtem Kolozsváron, ugyanitt ismerkedtem a filmtörténettel, filmesztétikával, és kóstoltam bele a filmkészítésbe a Sapientia EMTE filmszakán. Ezután a marosvásárhelyi Erdély FM rádiónál szerkesztettem és vezettem elsősorban kulturális műsorokat, közben a BBTE újságírás szakán mesteriztem. Jelenleg a Maszol.ro kultúra rovatát szerkesztem, emellett kritikáim, interjúim és riportjaim jelennek meg a Filmtetten.

Írásai a Filmtetten (66)

Bukarestben látták, hogy tudjuk, mit akarunk – Interjú Fazakas Szabolccsal, a Székelyföldi Legendárium alapítójával

2021. november 9.

Miközben a Székelyföldi Legendárium rajzfilmsorozatot hamarosan az egyik legnagyobb internetes tartalomszolgáltató kínálatában láthatjuk viszont, a mögötte álló székelyudvarhelyi csapat Muszka Sándor íróval és László Marcell animációs rendezővel kiegészülve egész estés animáción dolgozik. „A legnagyobb székely”, Orbán Balázs író, utazó, fotográfus kalandos életéről eredetileg rövidfilm készült volna a Nemzeti Filmintézet és a Román Filmközpont támogatásával, de a bukaresti Anim’est Nemzetközi Animációs Fesztivál Pitch, Please! nevű szakmai fórumának zsűrije meggyőzte az alkotókat arról, hogy érdemes nagyobb léptékben gondolkodni, véleményüket pedig egy díjjal is alátámasztották. Az alkotók így részt vehetnek a régió legjelentősebb animációs rendezvényén, a CEE Animation Forumon. Fazakas Szabolcs, a készülő film producere és társrendezője számolt be a bukaresti élményekről.

Alkalom szüli a kémet – Oana Giurgiu: Spioni de ocazie

2021. július 28.

A közép-kelet-európai zsidóság történetének újabb szeletét dolgozta fel az Aliyah Dada alkotócsapata: a Spioni de ocazie a náci frontvonalak mögé küldött önkéntes izraeli kémek közül emel ki néhányat, felvillantva mind személyes történetüket, mind a furcsa, sok kérdést felvető történelmi kontextust.

Életmesék kolozsvári filmszakosoktól – Sapientia EMTE First Cut IV, 2021

2021. július 13.

2020-ban a járvány miatt elmaradt, a hétvégén viszont újult erővel tért vissza a Sapientia EMTE kolozsvári Filmművészet, fotóművészet, média szakos (BA), illetve Filmtudomány (MA) szakos hallgatóinak munkáit bemutató évzáró eseménye, a First Cut. A minden eddiginél bővebb filmes válogatás mellől most sem maradtak el a videóinstallációk és fotókiállítások.

„Építőmunka volt, amelyet igyekeztem elvégezni a legjobb tudásom szerint” – Interjú Pethő Ágnessel, a Sapientia – EMTE filmszakának professzorával

2021. február 27.

Pethő Ágnes professzor 2020 őszén, 17 év után leköszönt a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Média Tanszékének éléről. A volt tanszékvezető, a filmművészet, fotóművészet, média szak curriculumának kidolgozója, a kolozsvári „intermedialitás-iskola” kiépítője interjúnkban a képzés alakulása mellett arról is mesél, hogy hogyan lehetett filmes műveltséget szerezni az 1980-as évek Romániájában, hogy miért tartja fontosnak a filmtörténetet, filmelméletet azok esetében is, akik nem elméleti szakemberek lesznek, hogy miért korszerű ma is Godard, és hogy kiket tart hiteles, érdekes alkotóknak a fiatalabb kortársak közül.

2020 nem múlik el nyomtalanul – Így látják a válságot a romániai filmforgalmazók és mozik

2021. január 22.

Több mint háromnegyedével visszaesett a filmterjesztés romániai piaca 2020-ban. A leálló gyártás és az elmaradó fesztiválok, bemutatók okozta nemzetközi válságot helyi szinten mélyítette az, hogy a mozitermek márciustól szeptemberig zárva voltak, majd alig egy hónapnyi korlátozott működés után októbertől ismét bezártak, és 2021 elején egyelőre csak helyenként nyithattak újra. A szabadtéri, illetve az online vetítések egyelőre nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, az ágazat nem kapott helyi szinten speciális támogatást, a 2020-as év pedig – ha a járványt sikerül is megfékezni – még hosszú ideig érezteti majd a hatását. Filmforgalmazókat és mozikat kérdeztünk.

A mozi és a város – A kolozsvári Művész (Arta) több mint száz éves története

2020. október 30.

A kolozsvári Művész (Arta) mozi jelenleg Románia legrégebbi, eredeti rendeltetése szerint működő filmszínháza. Szinte a filmművészet születésével egy időben nyílt meg, majd háborúkat, politikai változásokat és kultúrharcokat túlélve, többször nevet váltva még mindig része a város életének. Története nem csak egy épületé: az elmúlt évszázadot is tükrözi, amelyben a város és a film története, valamint az emlékezet személyes, szubjektív rétegei ötvöződnek.

„Ha úgy filmezel, mint egy turista, akkor nem szólnak bele” – Erdélyi műhelyben készült mikroköltségvetésű játékfilm nyert közönségdíjat Los Angelesben

2020. október 10.

Közönségdíjat nyert a függetlenfilmek Los Angeles-i szemléjén, a Dances with Films fesztiválon Stuart McBratney rendező ausztrál-román koprodukcióban készült játékfilmje, a Don’t Read This on a Plane. A mikroköltségvetésű filmekre szakosodott világjáró filmes, egyetemi tanár egy könyvbemutató-körútra induló írónő úti- és szerelmi kalandjairól forgatott összesen kilenc országban. A film operatőrét és koproducerét, a nagyváradi Kun Lászlót kérdeztük a merész vállalkozásról.

„Cristi Puiuval a legjobbkor találkoztam” – Interjú Téglás Istvánnal, a Bukaresti Nemzeti Színház székelyföldi színészével

2020. augusztus 12.

Székelyföldön, Baróton nőtt fel, Marosvásárhelyen végezte el a színészképzést, majd erdélyi és budapesti próbálkozások után Bukarestben vált sokat foglalkoztatott, elismert színésszé Téglás István, akit az elmúlt időszakban a román filmes szakma is felfedezett magának. Játszott Cristi Puiu Berlinálén díjazott új filmjében, a Malmkrogban, megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Gopo-díjat Corneliu Porumboiu A hegyek szigete (La Gomera) című filmjéért, és szerepel a 19. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) a legjobb román elsőfilm díjával kitüntetett Urma (r. Dorian Boguță) című filmben is. Bár sokáig hiába járt filmes castingokra, a színész utólag úgy gondolja, a legjobb pillanatban találtak rá ezek a szerepek.

Zsizsmann Erika

Friss film és sorozat

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Szavazó

Melyik kilencvenes évekbeli filmnek kellene már egy folytatás?

Friss film és sorozat