Közönségdíjat nyert a függetlenfilmek Los Angeles-i szemléjén, a Dances with Films fesztiválon Stuart McBratney rendező ausztrál-román koprodukcióban készült játékfilmje, a Don’t Read This on a Plane. A mikroköltségvetésű filmekre szakosodott világjáró filmes, egyetemi tanár egy könyvbemutató-körútra induló írónő úti- és szerelmi kalandjairól forgatott összesen kilenc országban. A film operatőrét és koproducerét, a nagyváradi Kun Lászlót kérdeztük a merész vállalkozásról.
A nagyváradi Amazing Visuals produkciós cégnek ez az első olyan nagyjátékfilmes projektje, amit teljes egészében legyártott. Kun László vállalata egyébként főleg reklám-, cégbemutató- és eseményvideózással foglalkozik, valamint a Naked Pixel branden keresztül technika bérbeadásával is. A járvány az elmaradó fesztiválok, események miatt itt is éreztette a hatását: 10–12 főről 4–5 főre csökkent az állandó alkalmazottak száma, igaz, emellett a cég rendszeresen foglalkoztat külsősöket is.
A negyedik játékfilmjénél tartó Stuart McBratney ausztrál filmrendező szintén foglalkozik reklámfilm-készítéssel, emellett transzmédia-történetmesélést oktat a Newcastle-i Egyetemen. A 2015-ös Pop-up című filmje szászsebesi forgatásán dolgozott először Kun Lászlóval, aki kiutazott a film Los Angeles-i bemutatójára, itt barátkoztak össze. Amikor a rendező egy filmstúdió kedvezőtlen szerződésajánlata után úgy döntött, hogy saját forrásokból forgatja le új filmtervét, és megkérdezte nagyváradi kollegáját, hogy segítene-e ebben, ő – szkeptikusan bár – de igent mondott. „Mikor már elkezdtük, és nem volt visszaút, megcsináltuk” – jegyezte meg Kun László.
A Don’t Read This on a Plane-t [kb. Ezt ne repülőn olvasd] 2018-ban forgatták: a főszerepet alakító Sophie Desmarais kanadai színésznőt (Sarah préfère la course) mindössze négyfős stáb kísérte két hónapon át Ausztrália, Kína, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Portugália, Magyarország különböző helyszíneire – például olyan izgalmas könyvesboltokba, mint a portói Livraria Lello –, majd a belső felvételeket Romániában, Nagyváradon készítették el. Az egyes helyszíneken más színészek is csatlakoztak, Nagyváradra pedig többen elutaztak. A történet szerint Jovana Fey kiadója csődbe megy, az írónő ezért saját költségen, elegáns szállodák helyett kanapékon, matracokon meghúzódva utazza be a világot új könyvével, amely azonban elég pikáns ahhoz, hogy hamarosan világsikerré váljon. Jovana ugyanis saját szerelmi kalandjait veti papírra, és gyűjt melléjük újabbakat, többek között nagyváradi könyvbemutatójának szervezőjével, akit Dorotheea Petre (Cum mi-am petrecut sfârsitul lumii) alakít.
Egy filmet eladni is pénzbe kerül
A film költségvetése fele-fele arányban oszlott az ausztráliai és a romániai fél között. „Először elkezdtük venni a repülőjegyeket a stábnak meg a színészeknek, aztán a szállásokat intéztük el. Soha nem kellett egyszerre hatalmas összeget kitenni. Így ki lehetett fizetni a különböző költségeket, mindig azt, amire egy adott helyszínen szükség volt” – magyarázta Kun László. A forgatási és utómunkaköltségek végül 150–200 000 euró közötti összegbe kerültek (ez kb. egy Inkubátor programos film költségvetésének felel meg), ezt viszont még ki kellett egészíteni az eladás költségeivel.
A film jogait ugyanis a Cardinal XD ügynökség közvetíti a forgalmazók felé, ehhez azonban különböző trailereket, klipeket kellett biztosítani neki, illetve pénzbe kerül a filmek kötelező minőségi, jogi ellenőrzése is. „Ahhoz például, hogy a film végére felírd, hogy bármilyen hasonlóság a valósággal a véletlen műve, egy ügyvédi iroda láttamozása kell, emellett biztosítást kell kötni arra az esetre, ha valaki panaszt tenne amiatt, hogy akarata ellenére benne van a filmben, illetve az ügyvédi iroda egy csomó ajánlattal jön, hogy kinek kell még a beleegyezését kérni. Konkrét eset: a filmben van egy jelenet, amiben a főszereplő egy metróállomáson van, és van egy nagy poszter fölötte, egy étterem reklámja egy hamburger képével. Nem csak az étteremnek kellett a beleegyezése, hanem meg kellett keresnünk azt a fényképészt is, aki a hamburgert fotózta” – sorolta Kun László, hozzátéve, hogy még mindig egyszerűbb utólag beleegyezéseket kérni, mint újravágni a filmet.
Kis stáb, sok improvizáció
Operatőrként az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy ki voltak szolgáltatva az adott körülményeknek. „Egy-egy helyszínen újra kellett forgatni valamit másnap, teljesen más fényviszonyok között. Ezt nehéz volt kontrollálni, mert kicsi volt a stáb és kicsi volt az eszközpark is, így nem volt könnyű ugyanazt a fényt megteremteni” – idézte fel. A történetből adódóan ugyanakkor több felvétel készült repülőn, repülőtéren, ezeket valóban utazás közben, dokumentumfilmszerűen vették fel. „Egyszer történt csak meg, hogy repülőn ránk szóltak, hogy ne filmezzünk, de igyekeztünk mindenhol közeli képeket csinálni a főszereplőről, nagyon kevés olyan kép került be a filmbe, ahol felismerhető egy repülőtér, a légitársaságok logóit pedig kihagytuk a képből. Úgy próbáltunk filmezni, hogy ne legyen nagyon feltűnő, hogy igazából egy nagyjátékfilmet filmezünk. Ha úgy filmezel, mint egy turista, akkor nem szólnak bele” – mondta az operatőr.
Bár a forgatási helyszíneket előre egyeztették, előfordult, hogy improvizálni kellett, például ha nem jelentek meg az előző este felkért statiszták. „Ha reggel forgatnunk kellett, este odamentünk a helyszínre, és megkértünk turistákat, hogy másnap reggel legyenek ott a forgatáson. Volt úgy, hogy ez abszolút nem jött össze, és akkor ott helyben kellett improvizálni, olyan szöget felvenni, hogy a kép ne kérje a plusz embereket. Egyik helyszínen például a könyvüzlet alkalmazottait kértük meg, hogy álljanak be a képbe, és akkor ameddig ráértek, rövid idő alatt kellett leforgatni a jelenetet” – beszélt a kihívásokról Kun László. Nagyváradon, ahol a belső jeleneteket vették fel, már sokkal olajozottabban működtek a dolgok, mindenki segítőkész volt, a repülőtér és a Partiumi Keresztény Egyetem is engedélyezte a forgatást a belső terekben, ahogy a színház és több kocsma is. Csak egy színházi jelenetnél szorultak kényszermegoldásra, amikor 200 statiszta helyett végül csak 50 jelent meg, így mozgatni kellett őket, hogy teltház benyomását keltsék.
„Nem egy leányálom, amikor ilyen kevés pénzből kell egy filmet összehozni: arra vágyik az ember a legjobban, hogy konkrétan forgasson, de a napi teendőkből sokkal több jut egy emberre, mintha lenne egy 20–30 fős stáb. Ez a legnehezebb része, de azért szép” – összegzett a filmes.
A Don’t Read This on a Plane jelen volt az idei Berlinálé csatolt rendezvényén az Európai Filmvásáron, itt kezdődtek a tárgyalások többek között a Gravitas Venturesszel, a céggel, amely az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában forgalmazza a filmet különböző internetes tartalomszolgáltatók felületein. Emellett európai országokba is rendelhető DVD-n, Blu-Rayen. Tárgyalás alatt áll a film ázsiai és európai forgalmazása is, nem csak internetes tartalomszolgáltatókkal, hanem tévécsatornákkal is, viszont érezhetően lassabban halad minden, hiszen a járvány miatt több filmvásár elmaradt. „Ha legalább az a pénz visszajön, amit belefektettünk, akkor lesz még közös projektjük Stuarttal” – biztosított Kun László.
Pillanatkép az erdélyi magyar filmes műhelyekről című dossziénkból:
- „Ha úgy filmezel, mint egy turista, akkor nem szólnak bele” – Erdélyi műhelyben készült mikroköltségvetésű játékfilm nyert közönségdíjat Los Angelesben
- Megtalálni a kiskaput – Pillanatkép az erdélyi magyar filmes műhelyekről 6.
- Fiatal kreatívok egy fiatal piacon – Pillanatkép az erdélyi magyar filmes műhelyekről 5.
- Több lábon állva – Pillanatkép az erdélyi magyar filmes műhelyekről 4.
- Jó célokra mindig lehet pénzt szerezni – Pillanatkép az erdélyi magyar filmes műhelyekről 3.
- Pályázat, megrendelés vagy spórolt pénz? – Pillanatkép az erdélyi magyar filmes műhelyekről 2.
- Kolozsvári kockák – Pillanatkép az erdélyi magyar filmes műhelyekről 1.
