Vátesz – Pálfi György: Mindörökké

2022. február 25. – írta Gyöngyösi Lilla

A Mindörökké egy háborús, poszt-apokaliptikus jelenés egy nihilben és vérben fürdő magyar faluból – bár nem hangzanak el konkrétumok, mindez rémületesen közelinek érződik.

„Ha úgy filmezel, mint egy turista, akkor nem szólnak bele” – Erdélyi műhelyben készült mikroköltségvetésű játékfilm nyert közönségdíjat Los Angelesben

2020. október 10. – írta Zsizsmann Erika

Közönségdíjat nyert a függetlenfilmek Los Angeles-i szemléjén, a Dances with Films fesztiválon Stuart McBratney rendező ausztrál-román koprodukcióban készült játékfilmje, a Don’t Read This on a Plane. A mikroköltségvetésű filmekre szakosodott világjáró filmes, egyetemi tanár egy könyvbemutató-körútra induló írónő úti- és szerelmi kalandjairól forgatott összesen kilenc országban. A film operatőrét és koproducerét, a nagyváradi Kun Lászlót kérdeztük a merész vállalkozásról.

Kreatív hullagyalázás – Dan Kwan, Daniel Scheinert: Swiss Army Man / Az ember, aki mindent tudott

2016. szeptember 14. – írta Csiger Ádám

A Sundance idei nagy felfedezettje, a CineFesten kétszer is teltházzal vetített Swiss Army Man esszenciális indie remekmű: meggyőző bizonyíték arra, hogy a szűkös keretek – származzanak bölcs önkéntes minimalizmusból vagy a büdzsé és az alkotói tapasztalat hiányából – ösztönzik a találékonyságot.

Független játék – Székely Dávid: Doktor Sas legújabb kalandja

2014. március 19. – írta Búzás Anna

Egy film, amely nulla forintból készült el két év alatt, direkt kerüli a profizmust, kihasználja a műfajokat, a színészek egytől egyig amatőrök, a rendező egyben operatőr és vágó is, a konzulensek festők, írók, költők, zenészek – ilyen bátor próbálkozásokat még szívesen megnéznénk.

Rodriguez Kills – Robert Rodriguez-portré

2013. október 18. – írta Géczi Zoltán

Egy tejano bandita színes élete és kirívóan termékeny ámokfutása, avagy így vált „egy 23 éves, 7000 dollárral rendelkező filmes hollywoodi játékossá”.

A húzás ideje – ifj. Florin Piersic: Killing Time

2013. március 8. – írta Ferenczi Szilárd

Egy üres nézőtér roppant nyomasztó élmény, különösen ha a rajtam kívül senkinek vetített film úgy edz a közepesen jó végkifejletre, hogy hetvenvalahány percen keresztül, szuszogósan meg-megtorpanva, egyik mélypontról a következő, mélyebb pontra küzdi, nyomja, döngöli pár amerikai forrásból összekalapált, vékonyka cselekményét. Mindeközben pedig másra alig terjedő figyelemmel összpontosít a krimikben javarészt használatos eszközök közül egyetlenegyre, a késleltetésre. De arra aztán nagyon.

Ne untassuk a közönséget! – Az American International Pictures stúdió története I.

2010. december 8. – írta Szalay Dorottya

Az akció, az erőszak és az erotika ábrázolásának hatásmechanizmusára épülő Arkoff-formula¹, illetve a fiatalok nézői magatartásának elemzését célzó Pán Péter-szindróma² elméletének alkalmazása – mely mára elcsépelt alaptörvénynek számít a szórakoztató filmeket gyártó stúdiók körében – az 50-es évek Amerikájában kiugrási lehetőséget biztosított a kor legkülöncebb minimoguljának, az American International Pictures-nek.

Hogyan tovább, függetlenfilm? – Az (amerikai) függetlenfilm története 7.

2010. szeptember 24. – írta Váró Kata Anna

Sorozatunk befejező részében a jelenkor független (és nemcsak) produkcióira leselkedő veszélyekkel (vagy éppen lehetőségekkel) foglalkozunk: mit hozott és mit visz az internet?

A médiumhoz való hűtlen hűség – Joshua Bernhard: The Lionshare

2010. március 17. – írta Iszlai József

Hogyan is élünk? Mai viszonylatban a valós és hétköznapi világunkat leképező filmek, sajnos, akármennyire hűek szeretnének maradni a valósághoz, szinte fényévnyi távolságra vannak tőlünk, akikből lényegében merítkezniük kellene. Mert mit csinál ma egy ifjú kozmopolita? Merem állítani, hogy egy dologban merül ki 24 órájának jókora része (akár talán a kedves Olvasónak): internet! Na, ezt nem sok filmben láttuk még.