Modern gladiátorok: Batoru rowaiaru / Battle Royale (2000); The Running Man / Menekülő ember (1987); Ojing-eo geim / Squid Game / Nyerd meg az életed (2021-); az Az éhezők viadala-sorozat (Hunger Games); The Tournament / Bérgyilkosok viadala (2009). Nem minden gladiátor kardos-szandálos, van aki pisztolyt forgat, van aki íjat – a lényeg viszont változatlan: élet-halál harc a nagyérdemű szórakoztatására.

Maciste – Mark Forest, 1964

Maciste, aki maga Herkules (Héraklész), de lehet, hogy inkább valami más, több, szinte köznevesült gumifogalom – a filmtörténet egyik legérdekesebb visszatérő karaktere, az originál peplumhős, ponyvafigura, minden izomemberek őse, az időtlen, nagybetűs Férfi. Temérdek inkarnációja van, jellemzően olcsó olasz exploitation-mozikban (habár először az 1914-es, ikonikus Cabiriában bukkan fel), ezek közül csak az egyik korszaka a hatvanas évek, ahol – nyilván a Spartacus és a Ben-Hur sikere miatt – gladiátorként is megküzdött az ellenséggel a The Terror of Rome Against the Son of Hercules (Maciste, gladiatore di Sparta), illetve a Colossus of the Arena (Maciste il gladiatore più forte del mondo) című „remekművekben”. Érdekes, hogy a spagettiwesternekhez hasonlóan ez(eke)t a karakter(eke)t is néha amerikai (vagy legalább angolszász) színészek-testépítők játszották, mint például Mark Forest vagy Reg Lewis – ha pedig nem, akkor olyan „amerikás” neveket kaptak, mint pl. az Alan Steel. Bűnrossz filmek ezek, amelyeket mégis jó nézni.

Conan – Arnold Schwarzenegger, 1982

Ugyan nem a római korban játszódik, hanem egy fiktív térben és időben, minden egyéb stimmel Conan, a barbárral, ha a gladiátorság felől nézzük: dagadó izmok, bosszúszomj, folyamatos küzdelem az arénában, szolgasorsból való felemelkedés. Ja, és minden idők egyik legjobb filmzenéje. A kard-és-boszorkányság alműfajról itt írtunk bővebben: Kaland, játék, kockázat.

Marcus Superbus – Frederic March, 1932

Messze nem A kereszt jele (The Sign of the Cross) a legrégebbi film, amiben gladiátorharc látható (már az 1914-es Cabiriában is csattogtak a kardok), de ebben jelenik meg első alkalommal teljes pompájában a hivatalától megfosztott, letaszított, majd gladiátorként visszatérő és ha nem egyéb, bár erkölcsi jóvátételt szerző harcos karaktere. Cecil B. DeMille eme korai hangosfilmje pazar látványvilágú mozi, amit a Hays-kód bevezetése után szétvagdostak, hogy 1938-ban is mehessen a filmszínházakban.

Demetrius – Victor Mature, 1954

Delmer Daves rendező és Victor Mature színész neve főleg a western második aranykorából lehet ismerős a filmszeretőknek, de a Demetrius és a gladiátorok (Demetrius and the Gladiators) azt bizonyítja, hogy bizony megállják ők a helyüket a szandálos zsánerekben is. A különbség a többi gladiátoros filmhez képest az, hogy most nem Néró, Tiberius vagy Commodus előtt zajlik a harc, hanem a hírhedt Caligula császár előtt, de más filmekhez hasonlóan a korszakra jellemző keresztényüldözést is tematizálja.

Mamawi és Bodicia – Pam Grier és Margaret Markov, 1974

The Arena, másik címén Naked Warriors – egy film, ami blax-, sex-, ex- és gladiátorploitation egyben – nyilván Roger Corman cége finanszírozta és forgalmazta, Olaszországban, a szandálos műfaj kulturális és produkciós bölcsőjében forgatták, és bőven elég annyit tudni róla, hogy egy fekete és egy szőke csaj küzdenek meg benne. Miért? Mert ez a hetvenes évek, azért.

Barabbas – Anthony Quinn, 1961

Mindenki kedvenc Zampanója és Zorbásza, Quinn „mindössze” 45 éves volt a Barabás forgatásán, de sokkal öregebbnek tűnik. Nem véletlen, hiszen karaktere egy fél életet eltöltött a szicíliai bányákban, ahol nemcsak a törvény marcangolta, hanem a lelkiismerete, amiért ő élt, Jézus pedig meghalt, amikor a tömeg rá szavazott Pilátus ítélethirdetése előtt. Később Néró előtt gladiátorkodik, ahol egyébként van egy harci nagyjelete Jack Palance-szel – de még Vittorio Gassman is szerepel ebben a nagyívű produkcióban, amit amúgy Hollywood egyik legnagyobb átalakuló auteure, Richard Fleischer (Zöld szója / Soylent Green) rendezett.

Maximus – Russell Crowe, 2000

Nem ezzel kezdődött, de ezzel kezdődött újra (kb. harmadszorra) a szandálos film (egyik) hollywoodi aranykora és Ridley Scott karrierje is. A filmről két ízben is írtunk, a nyomtatott Filmtett első évfolyamában (A mesének vége), és tíz évvel később az Oscar-maraton rovatunkban is (Colosseumi tiszteletjegy).

Judah Ben-Hur – Charlton Heston, 1959

Ugyan itt a gladiátorkodás nem kardozást, hanem „csak” egy nagyívű – és azóta is utánozhatatlan (pedig megpróbálták) – kocsiversenyt jelent, a címadó karakter Ben-Hur története a legvegytisztább gladiátori felemelkedéstörténetek egyike. És még Jézussal is találkozik. A filmről az Oscar-maraton rovatban írtunk: A 41-es kocsihajtó.

Spartacus – Kirk Douglas, 1961

A filmtörténet legmarkánsabb állkapcsát valószínűleg nem kell senkinek bemutatni, de még a Kirk Douglas filmográfiájában is előkelő helyet foglal el a fiatal, feltörekvő Stanley Kubrick által rendezett, a karakter nevével azonos című eposz. A Spartacus évfordulója kapcsán szedtük össze pár éve a film körüli érdekességeket, pletykákat: Nem egy római vakáció.