Miért ne lehetne jogdíjmentes a kultúra? – Beszélgetés Lucian Georgescuval, az idén 10 éves Cinepub alapítójával

2025. február 21.

Ha jelenleg valaki román filmet nézne legálisan otthonról, akkor minden bizonnyal először a Cinepub platformon keresgél. A projekt alapítójával a Lynch halála utáni napokban ültünk le egy bukaresti kávézóban, a Cinepub kapcsán pedig sok minden szóba került, pl. Barry Gifford, Lynch egyik forgatókönyvírója, felemlegettük közös filmjüket is, beszéltünk a TIFF-ről, filmgyártásról és filmforgalmazásról, majd az egyetemi oktatásról. Mert ahogy ki fog derülni, minden mindennel összefügg.

„Egy asztal mellett és egy közösségben éltem le az életem” – Beszélgetés Ulieriu-Rostás Emília vágóval, a Magyar Adás munkatársával

2021. február 20.

Ulieriu-Rostás Emília 1949-ben született Parajdon, a marosvásárhelyi Elméleti Líceumban érettségizett. 1971-től él Bukarestben, 1974-től munkakönyves alkalmazottja a Román Televízió magyar adásának. A filmvágást a televízió tanfolyamain tanulta ki. Az adás 1985-ös megszűnése után a filmes szerkesztőségben dolgozott, majd a 89-es újraindulás után visszatért a magyar szerkesztőségbe. 2000-es nyugdíjazása óta is folyamatosan dolgozik, az adás archívumát kutatja és filmeket készít elő digitalizálásra.

Van itt egy „bolond” ember, aki úgy, de úgy rajzol... – Beszélgetés Szilágyi Varga Zoltán Balázs Béla-díjas grafikussal, animációs rendezővel

2019. február 15.

A Monológ, az Aréna, a Gordiuszi csomó, valamint A jókedvű örmény temetése rendezője nemrég Bukarestben – pályakezdő városában – tartott pitchfórumot és mesterkurzust, és mint a romániai rajzfilm fejlődéséhez komolyan hozzájáruló művészt, a legnagyobb kitüntetéssel jutalmazta a Romániai Filmesek Szövetsége (ACIN). Szilágyi Varga Zoltán erdélyi származású képzőművészt, animációs rendezőt ebből az alkalomból sikerült elkapni egy alapos nosztalgiázásra.

„Az élet nehéz, de az embernek mindent át kell élnie. Még a saját halálát is” – Csép Sándor-portré

2017. december 21.

Csép Sándor a romániai magyar televíziózás egyik „atyja” volt, aki Bodor Pál mellett kezdte a tévés szakmát. Mindig is újságíró szeretett volna lenni, bár papfiúként  teológiát is tanult, majd filozófiát végzett. Nagyratörő, művelt, tájékozott volt, elveihez mindig hűen ragaszkodott, felelősségteljes és céltudatos volt. Mindezek  mellett azonban értelmes és érzelmes volt egyaránt. Ezen tulajdonságai a terepen is megmutatkoztak, megtalálta a hangot a tudóssal, színésszel, íróval éppúgy, mint a piaci kofával, vásárlóval, parasztemberrel. Munkásságával egyértelműen beírta nevét az erdélyi és az egyetemes magyar kultúra történetébe.

A filmarchívum poézise – Beszélgetés Anca Mitrannal, a román Országos Filmközpont (CNC) igazgatónőjével

2016. június 14.

Bár jelenleg a filmközpontot vezeti, nagyjából két évtizedig állt a Román Nemzeti Filmarchívum élén. Nála részletesebben senki nem mesélhet a hazai filmarchiválási, -tárolási és restaurálási szokásokról, vagy a digitális technológia e területen való térhódításáról.

Szeretni kell a filmet – Beszélgetés Velvet Moraru producerrel

2005. február 15.

Amikor először hívtam fel telefonon Velvet Morarut, hogy beleegyezését kérjem az interjúhoz, ő meglepetten visszakérdezett: Velem? De miért? Mondtam, hogy elsősorban azért, mert producer, másodsorban azért, mert nő. Márpedig a szakmához kevesen tartoznak a „gyengébb nemből". Nem éppen kitörő örömmel, de elfogadta a találkozást és a beszélgetést. A Vizuális Művészetek Alapítvány irodájában megpróbált még egyszer lebeszélni, azzal érvelve, hogy nem ő a legmegfelelőbb erre a beszélgetésre, talán inkább Titusszal (Munteanu), Raduval (Igazsag) vagy bárki mással kellene leülnöm. Szerencsére én is határozottan kiálltam a véleményem mellett, így végre sikerült egy csendesebb sarokban leülnünk azzal a bevezetővel, hogy legyünk túl rajta, végül is ő is kibír egy félórát. A beszélgetés másfél óráig tartott.

„Emelt fővel tekinthetünk vissza erre a 12 évre.” – Beszélgetés Vivi Drăgan Vasilével, a FAV művészeti vezetőjével

2004. február 15.

Kissé nehéz szívvel indultam útnak a FAV (Fundaţia de Arte Vizuale / Vizuális Művészetek Alapítványa) irodája felé, Bukarest szívébe. Az alapítvány vezetőjét, Vivi Drăgan Vasilét, mintegy húsz játékfilm sokszorosan díjazott operatőrét még nem láttam élőben, de úgy gondoltam, hogy harapófogóval kell majd kihúznom belőle minden szót, ami ugye megnehezíti egy riporter dolgát. Az iroda nagy meglepetésemre egy, a főúttól eldugott kis lakónegyedben van, egy kétemeletes bérház földszintjén. Vivi maga nyitja a háromszobás lakás ajtaját és bevezet. Közben folyamatosan prüszköl, orrot fúj, köhög. Elmondása szerint a Dallas befejezését ünneplő búcsúbulin hűlt meg, annak ellenére, hogy az egész csapat „locsolgatta” magát a vírusűző italokkal.

A filmek börtöne – Interjú Anca Mitrannal, a Román Nemzeti Filmarchívum igazgatójával

2003. október 15.

2550 ágy, több mint 3000 „lakó” – ezek a jilavai börtön legfőbb jellemzői. A Bukarest melletti település leginkább fogdájáról „híres”, kevesen tudják, hogy ugyancsak itt van a „filmek börtöne” is, vagyis a Filmarchívum. A főváros központjától úgy másfél órányira, poros kis faluban áll meg az egyetlen arra közlekedő autóbusz. Vezetője készséges, a kapuban áll meg, hogy leszállhassak.

„Inkább sört iszom” – Beszélgetés Hanno Höfer filmrendezővel

2003. április 15.

Bukarestben és nemcsak a Nightloosers együttes ismert és kedvelt. Koncertek sorozata, turnék, klubbeli fellépések. Néhány nap „üldözés” után sikerül találkozni az Art Jazz klubban, a román főváros szívében Hanno Höfferrel, az együttes frontemberével, akit filmes tevékenységéről kérdezek. Természetesen sör mellett…

„Sikerült egy olyan filmet forgatnom, amit nem szégyellek” – Kávéházi beszélgetés Cristian Mungiuval

2003. január 15.

Bukarest, október. Napok óta zuhog az eső. Felhívom Cristian Mungiut, aki egy belvárosi kávézóba, ahogy ő mondja, lokálba hív. Már teázom, amikor megérkezik. Elhoztam magammal Papit¹ is, ugye nem baj? Meglepetten felnézek. Egy nappal korábban láttam a Nyugatot, de ma nem ismerek rá a kedves arcú, néha kissé bárgyú Lucira. Hát nem, persze, hogy nem, dadogom zavartan. Akkor teázunk? És kezdhetjük?