150 millió euró támogatást kap a román filmipar 150 millió euró támogatást kap a román filmipar

150 millió euró támogatást kap a román filmipar

A román kormány meghosszabbította a jelenlegi filmfinanszírozási időszakot (2020 helyett 2023-ban zárul), a pályázható költségvetést pedig 150 millió euróval egészítette ki – jelentette be Virgil Popescu gazdasági miniszter ma délelőtt.

A filmipar számára elkülönített alaphoz így 1,2 milliárd lej (kb. 250 millió euró) összértékben lehet pályázni gyártástámogatásért a 2018 és 2023 közötti, illetve állami hitelért a 2018 és 2025 közötti időszakban. A pályázatok elbírálása a benyújtás sorrendjében fog történni. Vissza nem térítendő támogatás a produkció költségvetésének max. 35%-ára, egy-egy filmprodukció előkészítéséhez vagy forgatásához szükséges technikai felszerelés megvásárlásra, bérlésre, különböző javak előállítására, szolgáltatások árának vagy honoráriumoknak a kifizetésére igényelhető. Kizáró feltétel, hogy a projekt teljes költségvetésének legalább 20%-át Románia területén költsék el.

A 35%-on túl további 10%-os támogatás igényelhető, ha a projektnek turisztikai jelentősége is van: valamely tájegységre vagy városra, a román nyelvre, a helyi hagyományokra, kultúrára, művészetre összpontosít, és mindezek explicit módon ábrázolva is vannak a kész filmben.

A miniszter szerint ezáltal új munkahelyek jönnek létre és sikerül új befektetőket is bevonzani a következő három évben, ráadásul „híres filmproducerek és színészek forgathatnak az országban és promótálhatják Romániát és a mi turisztikai célpontjainkat a filmes produkciók révén” – fogalmaz közösségi oldalán Virgil Popescu.

 
Címkék
Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • The Brutalist

    Színes életrajzi, filmdráma, 215 perc, 2024

    Rendező: Brady Corbet

  • Futni mentem

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Herendi Gábor

  • Farkasember

    Színes horror, 102 perc, 2025

    Rendező: Leigh Whannell

  • Bird

    Színes filmdráma, 119 perc, 2024

    Rendező: Andrea Arnold

  • Subteran

    Színes bűnügyi, tévésorozat, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Octav Gheorghe, Daniel Sandu, Anca Miruna Lăzărescu

  • A diplomata

    Színes filmdráma, thriller, 50 perc, 2023

    Rendező: Alex Graves, Andrew Bernstein, Simon Cellan Jones, Liza Johnson, Tucker Gates

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Limonov, a ballada

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 138 perc, 2024

    Rendező: Kirill Szerebrennyikov

  • Asura

    Színes filmdráma, tévésorozat, 420 perc, 2025

    Rendező: Koreeda Hirokazu

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold