Március közepéig lehet jelentkezni a Sapientia egyetem kreatív írás és fotópályázatára Március közepéig lehet jelentkezni a Sapientia egyetem kreatív írás és fotópályázatára

Március közepéig lehet jelentkezni a Sapientia egyetem kreatív írás és fotópályázatára

A Sapientia EMTE Média Tanszéke kreatív írás pályázatot és fotópályázatot hirdetett középiskolások számára. A pályázat első fordulójára tetszőleges műfajú, max. 10 000 karakter terjedelmű szövegekkel (novella, esszé, fiktív riport, forgatókönyv, vers), vagy egy min. 7, max. 10 darabból álló fotósorozattal lehet jelentkezni.

A benyújtott pályázatoknak kapcsolódniuk kell az alábbi hívószavak valamelyikéhez:

  • élettér – „Az árnyas főutca nem azért árnyas, mert árnyat adó fák szegélyezik, hanem azért, mert árnyak mutatkoznak mindkét oldalán, emberi lények árnyai. Nem állítható róluk, hogy nem léteznek, hiszen aki valaha létezett, az létező személy marad mindörökre, ám az sem állítható róluk, hogy nem a képzelet szülöttei, mert anynyiban tudnak bizonyságot tenni létezésükről, amennyiben gondolunk rájuk és felidézzük őket; amennyiben pedig gondolunk rájuk és felidézzük őket, annyiban nekünk kell újjászülnünk őket a saját képzeletünkből.” (Márton László: Árnyas főutca)
  • családtörténet – „Édesapám azt kívánta, hogy hagyják egyedül, hadd gondolna mindent még egyszer át, megértést és bocsánatot kért, egy öreg ember, csak néhány hete, hogy a 60. születésnapját ünnepelték. Édesanyámat megrendítették apám könnyei, anyám, kiáltotta apám fia a konyhában, és megfogta anyám kezét, azt hiszed, nekem nincsenek érzéseim, azt hiszed, fiad (egy) szörnyeteg?” (Esterházy Péter: Harmonia Caelestis)
  • lázadás – „Senki sem tudja már Európában, hogyan kell ordítani” (Antonin Artaud)

A fotópályázat esetében elfogadnak telefonnal készült fényképeket, de mesterséges intelligenciával készülteket nem. A fotósorozat mellé csatolni kell egy max. 15 soros indoklást is.

A pályázat díjazottai pénzjutalmat és ajándékcsomagot kapnak. Ezen túl, a kreatív írás pályázat legjobbjai mentesülnek a felvételi szóbeli fordulója alól a filmművészet, fotóművészet, média alapképzésre, a rendezői és az audiovizuális kommunikáció szakirányon, valamint a fotósorozatok díjazottai a kizáró jellegű fotós feladat elvégzése alól mindhárom szakirányon.

A pályázatra beérkezett legjobb munkákat két fordulóban értékelik ki. Elbírálóik a Sapientia EMTE Média Tanszékének kreatív írás oktatói (forgatókönyvírók, dramaturgok, költők, filmrendezők), valamint fotográfiával foglalkozó oktatói lesznek.

Az első forduló jelentkezési határideje március 14-e. A jelentkezési űrlap elérhető itt, a felhívás teljes szövege pedig itt.

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Egy újfajta vadon

    Színes dokumentumfilm, 84 perc, 2024

    Rendező: Silje Evensmo Jacobsen

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Emma és a halálfejes lepke

    Színes filmdráma, történelmi, 129 perc, 2024

    Rendező: Iveta Grófová

  • Egy újfajta vadon

    Színes dokumentumfilm, 84 perc, 2024

    Rendező: Silje Evensmo Jacobsen

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Julie hallgat

    Színes filmdráma, 100 perc, 2024

    Rendező: Leonardo Van Dijl

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh