Eperjesi János

Írásai a Filmtetten (7)

Filmipar Európában – 7. rész – A filmgyártás alternatív finanszírozási forrásai

2007. április 15.

A nemzetközi szervezetek és az egyes államok által nyújtott finanszírozási források mellett alternatív források is elérhetőek a filmgyártó cégek számára produkciójuk finanszírozására. Az ezekhez a forrásokhoz való hozzáférés azonban a produkció műfajától és az egyes országokban kialakult finanszírozási struktúráktól függően változhat. A filmek gyártásának finanszírozása kapcsán az egyes finanszírozókat nem lehet külön kezelni, azok szerepe, és az általuk megszerzett filmjogok felhasználása szervesen kapcsolódnak egymáshoz.

Filmipar Európában – 5. rész. – Közvetlen filmtámogatási rendszerek

2007. február 15.

A nemzeti, kulturális identitás megőrzése és a filmipari kapacitásaik lehető leghatékonyabb kihasználása és annak járulékos hasznai miatt szinte valamennyi európai állam fontosnak tartja saját filmiparának, filmművészetének fenntartását, fejlesztését. A kulturális és gazdasági célokat szolgáló állami támogatások egyik formáját a közvetlen támogatások jelentik, azaz az egyes államok a központi költségvetés által is finanszírozott szervezeteken keresztül, pályázatok útján juttatják el a filmipari szereplők, illetve a filmipari területek és tevékenységek részére a támogatásaikat.

Filmipar Európában – 2. rész – Filmforgalmazás és -terjesztés

2006. október 15.

Egy film alkotói számára fontosak lehet a szakmai elismerés, mégis nehéz elképzelni azt, hogy örömükben ne ugranának ki a bőrükből, ha alkotásuk nézőcsúcsokat ostromolna. Ez azonban többnyire nem rajtuk múlik. Egy film nézettsége elsősorban attól függ, hogy mennyi és milyen jellegű, illetve technikai felszereltségű moziban mutatják be, valamint mennyire intenzív reklámkampányt biztosítanak a népszerűsítésére.

Friss film és sorozat

  • L'amour ouf

    Színes bűnügyi, filmdráma, romantikus, 160 perc, 2024

    Rendező: Gilles Lellouche

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Rokonszenvedés

    Színes filmdráma, vígjáték, 90 perc, 2024

    Rendező: Jesse Eisenberg

  • Jelenlét

    Színes horror, thriller, 84 perc, 2024

    Rendező: Steven Soderbergh

  • American Primeval (A vadnyugat születése)

    Színes akciófilm, tévésorozat, thriller, western, 300 perc, 2025

    Rendező: Peter Berg

  • Sehol se otthon

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 141 perc, 2024

    Rendező: James Mangold

  • Amerika Kapitány: Szép új világ

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 135 perc, 2025

    Rendező: Julius Onah

  • Bridget Jones: Bolondulásig

    Színes romantikus, vígjáték, 130 perc, 2025

    Rendező: Michael Morris

  • Az ügynökség (The Agency)

    Színes tévésorozat, thriller, 500 perc, 2024

    Rendező: Zetna Fuentes, Philip Martin, Joe Wright, Neil Burger, Grant Heslov

  • Szeptember 5.

    Színes filmdráma, thriller, történelmi, 95 perc, 2024

    Rendező: Tim Fehlbaum

  • Sweetpea (Aranyom)

    Színes bűnügyi, filmdráma, vígjáték, 275 perc, 2025

    Rendező: Ella Jones

  • Én még itt vagyok

    Színes életrajzi, filmdráma, történelmi, 137 perc, 2024

    Rendező: Walter Salles

  • Vermiglio

    Színes filmdráma, történelmi, 119 perc, 2024

    Rendező: Maura Delpero

  • Nulladik nap (Zero Day)

    Színes filmdráma, thriller, 300 perc, 2025

    Rendező: Lesli Linka Glatter

  • Mickey 17

    Színes filmdráma, kalandfilm, sci-fi, 139 perc, 2025

    Rendező: Joon-ho Bong

  • The Gorge

    Színes akciófilm, kalandfilm, romantikus, 127 perc, 2025

    Rendező: Scott Derrickson

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?