Az adókedvezményeknek rendkívül nagy szerepe lehet az iparág, illetve az ország gazdaságának fejlődése szempontjából. Tulajdonképpen minden attól függ, hogy mennyire értékeli az adott kormány saját filmiparának teljesítőképességét.

Képzeletben a dublini Upper Merrion street-en sétálok egy hűvös téli délutánon 2003-ban. Az An Roinn Airgeadais, az ír pénzügyminisztérium impozáns épületéhez érve eszembe jut, hogy nemrégiben igencsak zaklatott emberek adhatták át egymásnak az épület bejárati kilincsét. Történt ugyanis, hogy a filmipari befektetések után járó, és a világon mindenütt jól ismert adókedvezményeket¹ készült megszüntetni Charlie McCreevy pénzügyminiszter. A filmszakma mindent megtett, hogy erre ne kerüljön sor. Érveik között szerepelt többek között az is, hogy az iparág évente 18 százalékkal növekszik, közel 110 millió euróval járul hozzá az írországi GDP-hez (bruttó hazai termékhez) és 4300 munkavállalót foglalkoztat közvetlenül. A lobbicsoportok kérték a kormányzatot, hogy tíz évvel hosszabbítsák meg az adókedvezmény-rendszer hatályát. Kihangsúlyozták, hogy 2013-ra az iparágban 11000 munkavállaló foglalkoztatása várható, a GDP-hez való hozzájárulása pedig elérheti majd az 550 millió eurót is. A kormány engedett a nyomásnak, de az adókedvezmény-rendszert 2013 helyett csak 2008-ig hosszabbította meg.

Talán ez a rövid bevezető is érzékeltette annak jelentőségét, hogy az adókedvezményeknek milyen szerepe lehet az iparág, illetve az ország gazdaságának fejlődése szempontjából. A támogatásnak ezt a formáját közvetett támogatásnak nevezik, melynek alapvető célja, hogy az állam külső forrásokat vonjon be egy ágazatba, lehetőleg úgy, hogy az adókedvezményekből eredő adókiesést ellensúlyozzák a bevont tőke felhasználásából eredő adó- és járulékbefizetések. Ebből a szempontból vannak engedékenyebb kormányok, melyek megelégszenek filmiparuk szinten tartásával, amiért cserébe még bizonyos veszteségek elviselésére is hajlandóak azzal a felkiáltással, hogy ez még így is olcsóbb, mintha egyedül csak közvetlen költségvetési forrásokkal támogatnának. Ellenben vannak olyan kormányok is, amelyek legalább mullszaldóra törekszenek a kedvezmények miatti adókiesés és az azok révén bevont tőke által generált adóbevételek egyenlege vonatkozásában. Tulajdonképpen minden attól függ, hogy mennyire értékeli az adott kormány saját filmiparának teljesítőképességét. Hogy két véglet segítségével tegyem érthetővé az előbbi gondolatmenetet:

• egy olyan ország esetében, ahol az állam céljai között szerepel egy saját nemzeti filmipar létrehozása, az adókedvezmények révén megszerzett minden „forint” már értékelhető fejlődésnek számít, hiszen kedvezmények nélkül az elvárt megtérülést vadászó befektetők messze elkerülnék az ágazatot.
• ha egy ország a lehető legmodernebb gyártói infrastruktúrával rendelkezik és az ágazathoz kapcsolódó szolgáltatói piac is világszínvonalú, akkor talán jogosan várható el az állam részéről, hogy az adott infrastruktúra igénybe vételéhez becsábított tőke felhasználásából egy elvárt járulékos haszonra tegyen szert, ami még igazabb akkor, ha ennek az infrastruktúrának a kialakításában tevőlegesen is részt vett.

McCreevy pénzügyminiszter valószínűleg sosem volt filmes lobby tagja, az adókedvezmények megszüntetése mellett felsorakoztatott érvei² nem túl meggyőzőek, így lényegtelenek is, viszont voltak számára égetőbb problémák is, ha figyelembe vesszük, hogy 2003-ban az ír GDP tíz éve nem tapasztalt mélyponton volt. Ebben a helyzetben talán joggal gondolhatta úgy a kormány, hogy elengedi a filmszakma kezét, boldoguljanak egyedül, hiszen olyan bázissal rendelkeznek, amelyet sok ország megirigyelhetne. A filmes lobby azonban mégis sikeres volt. Az állam költségeit és bevételeit ugyanis az adókedvezmény léte mellett viszonylag könnyű megbecsülni, azonban a kedvezmény megszűnésének hatására elmaradt bevételek, illetve az iparág reakciójának előzetes feltérképezésére igencsak össze kell szednie magát az arra vállalkozónak. Az ír kormány akkor még nem kockáztatott, és a kiszámítható jövő mellett döntött.

Az előbbi példákon elgondolkozva érdekes megállapítás tehető: úgy tűnik, hogy a filmipari ágazat egyik sajátossága mindenképpen az, hogy esetében szükség van adókedvezményekre akkor is, ha a nulláról akarják felépíteni, és akkor is, ha már mindene megvan (itt fontos megjegyezni, hogy mindez csak akkor igaz, ha az államnak szándékában áll a nemzeti filmipar fenntartása, illetve fejlesztése). Hogy miért van ez így? A válasz egyszerű: filmet gyártani nagyon költséges, a költségek megtérülése pedig szinte kiszámíthatatlan.

A fentieket figyelembe véve levonhatjuk azt a következtetést, hogy ha egy állam fejleszteni kívánja a nemzeti filmiparát, akkor az adókedvezmények nyújtásának lehetőségét is mindenképpen figyelembe kell vennie. Ha másért nem is, legalább azért, mert közel, s távol sok állam él ezzel az eszközzel Európában, versenyelőnyt biztosítva így saját nemzeti filmiparának a későn észbe kapó államok filmipari kínálatával szemben. Azonban az adókedvezményekkel való támogatás nem tekinthető belügynek egy uniós tagállam részéről, a kedvezmények nyújtásáról való döntés az adott állam, vagy pl. az adott önkormányzat hatáskörébe tartozik. A megvalósítás módjára viszont már az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokat kell alkalmazni, függetlenül attól, hogy milyen állami szinten nyújtják a támogatást. Az EU éberen őrködik a piaci verseny feltételeinek biztosítása felett, és tilt minden, hatálya alá tartozó olyan támogatást, amely a közös piacon a ver-senytorzítás lehetőségével járhat. A filmipari ágazat esetében a „kibúvót” a kulturális kivétel szabálya³ jelenti, amely támogatja a kulturális jelleg és a kulturális örökség megőrzését előmozdító szabályozásokat, ha azok a Közösségen belüli kereskedelmi feltételeket és versenyt nem befolyásolják a közös érdekekkel ellentétes mértékben. Legfrissebb példája ennek az Egyesült Királyság által kidolgozott új adóösztönző rendszer a filmipar támogatására, melyet az Európai Bizottság 2006 novemberében hagyott jóvá 2007. január 1-i hatályba lépéssel.

Írországhoz és az Egyesült Királysághoz hasonlóan számos európai ország rendelkezik adóösztönző rendszerrel a nemzeti filmipar támogatására, mely rendszerek alapvetően az alábbi célterületekhez köthetők:

Filmek előállítása, gyártása

Az erre a területre irányuló adókedvezményekről általánosságban el lehet mondani, hogy:

• adókedvezmény csak olyan film gyártására vehető igénybe, amely nemzeti filmnek minősül, vagy kétoldalú koprodukciós megállapodás, vagy az európai film-koprodukciós egyezmény keretén belül gyártják, illetve melyet valamilyen szinten a támogatást biztosító országban gyártanak,
• azok a produkciók részesülhetnek a kedvezmények által biztosított előnyökből, amelyeket egyébként közvetlen módon is támogat az állam,
• a produkciót az adott ország illetékes szervezete minősíti támogatásra alkalmassá,
• a támogató állam százalékos formában, vagy/és abszolút értékben szabályozza a filmenként igénybe vehető adókedvezmény mértékét,
• az adókedvezményeket azok az adóalanyok vehetik igénybe, melyek székhelye (v. telephelye), illetve állandó lakcíme a támogató államban van,
• a film előállítójának, gyártójának az adott államban bejegyzett cégnek kell lennie,
• csak befejezett filmek után lehet igénybe venni.

Az adókedvezmény rendszerek közül kettő meghatározónak számít abból a szempontból, hogy több államnak is mintát adott saját kedvezményrendszerük kialakítása során. A két rendszer közötti lényeges különbség abban van, hogy milyen kapcsolatot teremt a producer, illetve az általa készített film és a befektető között.

Az ír modell

Az ír kedvezmény lehetővé teszi azt, hogy egy magán-, illetve egy társasági befektető a befektetett tőkéje 80 százalékát leírhassa az adóalapjából. A magánszemélyek évente legfeljebb 31 750 eurót fektethetnek be úgy, hogy ezt a kedvezményt igénybe vehessék, míg a társaságok legfeljebb 10 160 000 eurót egy évben, ami nem lehet kevesebb 3 810 000 eurónál filmenként. A szabályozás kitér arra is, hogy az így bevont tőke mekkora hányadot képviselhet a teljes gyártási költségvetésben. A gyakorlatban a produkciós cég üzleti kapcsolatban áll a befektetővel és garanciát ad a befektető számára a befektetés tőkésített összegének a produkció befejezése után rövid határidővel való visszafizetésére. Ez az összeg általában alacsonyabb, mint a befektetett összeg, mivel figyelembe veszik a befektető által realizált adókönnyítést is. A törvény értelmében a befektető és a gyártó közti szerződésben a gyártó adott összeg visszatérítése helyett – vagy azzal kombinálva – a produkció bevételeinek bizonyos részét is odaígérheti. Az ír társasági adókulcsok csökkentek az elmúlt években és viszonylag alacsony szintet képviselnek jelenleg, ezért a cégek számára már kevésbé vonzó ez a befektetési lehetőség. Ennek eredménye, hogy a filmgyártásba áramló pénzek nagyobb részét a magánbefektetőktől származó források jelentik.

A francia modell

A francia filmipari adókedvezmények szabályozása elsősorban a SOFICA⁴-k, azaz a film- és audiovizuális szektor finanszírozására létrejött kockázati tőkealapokra épül. Ezek a társaságok egyfajta közvetítőszerepet játszanak a pénzüket befektetni akarók és a finanszírozási forrásokra váró produkciók között, tőkét gyűjtenek össze, amellyel aztán a filmek gyártását vagy közvetlenül finanszírozzák, vagy produkciós cég finanszírozásán keresztül közvetve. Alaptőkéjükben társaságok, intézmények, ill. magánszemélyek egyaránt szerezhetnek részesedést. Az alapba történő befektetések során a magánszemélyek a befektetetés összegét adóköteles jövedelmük 25 százaléknak mértékéig, adóháztartásonként legfeljebb 18 000 euró összegig levonhatják adóalapjukból. A társasági-, ill. intézményi befektetők befektetésük 50 százalékát még a befektetés évében, 25–25% százalékát pedig az azt követő első és második évben írhatják le adóköteles jövedelmükből. Az adókedvezmény igénybe vételének további követelménye, hogy a befektető öt évig nem veheti ki pénzét az alapból.

A SOFICA-k bevitt tőkéjük arányában részesednek a projektekből származó jövőbeli bevételekből, ill. a produkciós társaság nyereségéből, és felelősségük csak a befektetésük mértékéig terjed. Jogi élettartamuk legfeljebb tíz év. Annak érdekében, hogy vonzóbbá tegyék a SOFICA-ba való magán és vállalati befektetéseket, a befektetések névértékének 75–85 százalékára visszavásárlási garanciát kapnak a befektetők, attól függően, hogy mikor szállnak ki az alapból. Hogy miért éri meg a befektetőknek ilyen alapokba elhelyezni a pénzüket? A befektetők szempontjából a visszavásárlási garancia és az elért adókedvezmény együttesen már olyan megtérülést eredményez, amely más hasonló kockázatú befektetések megtérülésével azonosnak mondható.

Az ír és a francia rendszer közötti lényeges különbség, hogy míg az ír rendszerben a producer és a befektető általában közvetlen kapcsolatban áll egymással, addig a francia modellben a befektetőnek semmilyen kapcsolata nincs a producerrel, és így az adott filmprodukcióval sincs. Ez a különbség két okból is lényeges, ugyanis:

• egyrészt a közvetlen kapcsolat esetén a producer menedzseri képességétől, szakmai hozzáértésétől függ a befektetők bevonása az adott produkcióba, azaz ha a befektetők befektetési szempontból jónak ítélnek meg egy projektet, akkor részt vesznek annak finanszírozásában akár a kedvezmények által lehetővé tett maximális mértékig is, a kockázattűrő képességük függvényében. A SOFICA-k, viszont természetükből fakadóan a rendelkezésre álló tőkét, a kockázatok megosztása érdekében több produkcióba helyezik ki, ami azt eredményezheti, hogy a producer a rendszer viszonylagos korlátozottsága miatt kevesebb pénzhez jut annál, mint amit az ír kollégája be tudna gyűjteni ugyanarra a projektre Írországban.
• másrészt a SOFICA-k kizárólag pénzügyi szempontból ítélnek meg egy adott projektet, míg a közvetlen kapcsolatokra épülő rendszerben egy esetleges nagybefektető döntésénél a pénzügyi szempontok mellett egyéb tényezők, járulékos előnyök (pl. reklámlehetőség) is szerepet játszhatnak. Ez azt is eredményezheti, hogy az ír producer nagyobb összegeket tud a produkciójába csatornázni.

A magyarországi kedvezményrendszer⁵ az írhez hasonlóan a közvetlen kapcsolatokra épül, habár megvan a lehetőség bizonyos alapok létrehozására is a támogatási pénzek összegyűjtésére. A magyar rendszerben adókedvezményt lehet igénybe venni egy produkció magyarországi közvetlen költségének 20 százalékos részére, amely a következőképpen néz ki a Filmiroda Igazgatóság példáján⁶ keresztül:

• az adóalany (pl. egy kereskedelmi bank) úgy dönt, hogy egyebek mellett adómegtakarítási megfontolásokból pénzügyi támogatóként részt vesz a kiválasztott filmalkotás létrehozásában,
• az adóalany, azaz a film támogatója szerződést köt a filmgyártó társasággal,
• a támogató a közvetlen magyarországi filmgyártási költségek 20 százalékig terjedő részére adókedvezményt kap. A támogató a társasági adóalapját és a társasági adóját a Filmiroda által kiállított támogatási igazolás összegével csökkentheti, azaz:
• a filmgyártó cég elkészíti a filmet, amelyből legalább 70 egységet (pl. millió forintot) költ közvetlen filmgyártási ráfordításnak minősülő költségnemekre,
• a 70 egység közvetlen filmgyártási ráfordítást a Filmiroda tételesen megvizsgálja és kiadja az igazolást a gyártó számára a teljesítésről,
• az adóalany pénzügyi támogatása 14 egység,
• a filmgyártó és a támogató közötti szerződés alapján teljesített befizetésekről szóló bizonylatok és a Filmiroda igazolásának birtokában a támogató az adóalapját 14-gyel, és a fizetendő adóját szintén 14-gyel tudja csökkenteni, ami számára összesen 14 x 0,16 (társasági adókulcs) + 14 = 16,24 egységnyi adómegtakarítást jelent szemben a 14 egységnyi költésével.

A fentiekben bemutatott magyar adókedvezmény-rendszer mindenképpen szolgálja a nemzeti filmipar fejlődését, de a kedvezmény igénybe vételének egy bizonyos korlátja miatt nem olyan hatékonyan, mint ahogyan azt tehetné, ill. a példában is jól tetten érhetően esetenként az állam szélesen értelmezett érdekeivel is ellentétes eredményre vezethet. Az említett korlát nem más, mint az, hogy a törvény nem teszi lehetővé a pénzügyi támogatók számára a támogatott produkcióból való részesedésszerzést az adókedvezmények igénybe vétele mellett. Ez a törvény elfogadásának, illetve módosításának kronológiáját tekintve logikusnak is mondható, de a törvény előkészítője szempontjából súlyos szakmai bakit jelent, hiszen a parlament elé benyújtott, majd elfogadott törvény még tartalmazta ezt, azonban a kidolgozott kedvezményrendszer struktúrájába elejétől fogva beilleszthetetlen volt. A módosítás során a törvény szövegét megváltoztatták a kedvezményrendszer formáját viszont nem. Mit jelent mindez? A fenti példánál maradva, ha egy adott filmhez összesen 14 egységnyi támogatási pénz érkezik, akkor a támogatók kockázatvállalás nélkül keresnek ezen összesen 2,24 egységet. Természetesen 14, illetve 16,24 egységnél nagyobb összegekkel is támogathatják a filmet, ami annak függvénye, hogy a támogatók milyen egyéb járulékos hasznot (pl. reklámlehetőség) várnak a filmtől. A támogatási összegeknek azonban van egy még ésszerű felső határa a jelenlegi rendszerben, amely mindenképpen kitolódhatna bizonyos produkciók esetében, amennyiben a támogatók a film bevételeiből is részesednének, ha az állam hasonló, vagy megegyező mértékű adóbevétel-kiesésre lenne hajlandó természetesen egy másfajta felépítésű kedvezményrendszeren belül. A jelenlegi rendszer továbbá felvet egy másik problémát is, amely a Filmiroda példájából is kítűnik. Tegyük fel, hogy az állam egy koprodukcióban készülő film költségvetését 50 százalékban támogatja közvetlen módon, a külföldi koproducerek további 40 százalékot hoznak, a fennmaradó 10 százalékot pedig a törvény értelmezése szerinti adóalany biztosítja pénzügyi támogatásként. A magyarországi támogató a kedvezmény révén a támogatási összegnél magasabb összegű adómegtakarítást ér el, kvázi a magyar államnak többe kerül ilyen módon támogatót bevonni a filmhez, mintha ezt a részt is közvetlen támogatással biztosította volna. A fentiek tekintetében elmondható, hogy a magyar adókedvezmény-rendszer közelebb áll a közvetlen költségvetési támogatásokhoz, mint pl. az ír adókedvezmények által biztosított közvetett állami támogatásokhoz.

Gyártói infrastruktúra kapacitáskihasználásának támogatása

Az adókedvezmény célja ebben az esetben a meglévő gyártói infrastruktúra jobb kapacitáskihasználásának elősegítése. Ez a kedvezmény elsősorban a külföldi produkciós cégektől megszerezhető bérmunkára alapoz. Jó példáért nem kell messzire menni, ugyanis a Magyarországon érvényben lévő jogszabályok jól kezelik ezt a kérdést. Ezek szerint, ha egy külföldi stúdió Magyarországra hozza a produkciója forgatását vagy annak egy részét, akkor a produkcióval kapcsolatosan az országban felmerült közvetlen gyártási költségek után kedvezményben részesül. A kedvezmény mértéke és analógiája megegyezik az előző pontban vázoltéval, csakhogy itt a pénzügyi támogató nem a film gyártójának fizeti meg a támogatási részt, hanem a megrendelőnek. Ezzel a kedvezménnyel Magyarország jelentőset lépett előre a filmgyártói bérmunkáért folytatott európai versenyben. E döntés pozitív hatásai már jelentkeznek.

Gyártói infrastruktúra létrehozása

Az előző két pontban említett célterületek adókedvezményekkel való támogatásának hatékonysága meszsze az elvárások alatt maradhat, ha a filmek létrehozásához szükséges gyártói bázis hiányzik, vagy nem alkalmas arra, hogy olyan színvonalon készítsék a filmeket, ami a külföldi koproducer, a befektető, illetve a megrendelő megelégedésére szolgálna. Nehéz elképzelni azt, hogy egy külföldi produkció csak az adókedvezmények miatt döntene úgy, hogy egy olyan országba viszi a gyártást, illetve annak egy részét, ahová a kamerát is magával kell vinnie a forgatáshoz. Több európai ország (pl. Csehország) mellett Magyarország is felismerte ennek a kérdésnek a jelentőségét, és a szükséges jogszabályok létrehozásával adókedvezménnyel támogatja, akár egy világszínvonalú gyártói bázis kialakulását is. Ugyanakkor meg kell említeni azt is, hogy egy állam „csak” feltételeket teremt, a megvalósítás már a piaci szereplőkre vár, akik Magyarországon már léptek is, hiszen hamarosan elkészül az etyeki Korda Filmstúdió.

Az adókedvezmények mellett léteznek más közvetett támogatási megoldások is, mint pl. az adóhitel lehetősége (pl. Franciaország), ahol az adott célterületre való befektetés révén a számított társasági adó befizetésének egy részét későbbre lehet halasztani, megteremtve ez által ezeknek az összegeknek az újrabefektetési lehetőségét, vagy a közvetett támogatások körébe sorolják még a felvett hitelek kamattámogatását is.

Az iparág fejlődését az adókedvezmények nem garantálják, ahogyan említettem is, csak lehetőséget biztosítanak ahhoz. Sok tényezőtől függ, hogy egy befektető miért éppen a filmipari ágazatba helyezi ki pénzét, vagy egy produkciós társaság miért éppen az adott országba viszi a gyártást. Mindezek mellett az egyes államok célja, hogy a közvetlen és közvetett állami támogatási mechanizmusok kialakítása során a két támogatási forma közötti egyensúlyt megteremtsék és megtalálják az állam és az üzleti szektor együttműködésének azt a pontját, melyen az ágazathoz kapcsolt kulturális és gazdasági célok egyenlő mértékben teljesíthetők. Ha elő is fordulnak egyensúlytalanságok a rendszerekben azok kezelése mindig attól függ, hogy az adott állam milyennek ítéli meg filmipara teljesítőképességét.

¹ 1997. évi ír adótörvény 481. szakasz

² http://www.budget.gov.ie/2004/downloads/speech04.pdf

³ EK-szerződés 87. cikk, 3. bekezdés, d. pont összhangban a filmtámogatásokról szóló bizottsági közlemény COM (2001)534, 26.09.2001 által tartalmazott elvekkel

⁴ Société pour le Financement de l’industrie Cinematigraphique et Audiovisuelle

⁵ 2004. évi II tv.

⁶ www.nemzetifilmiroda.hu