Nagy Dénes és Scherer Péter első nagyjátékfilmjeit támogatja a filmalap Nagy Dénes és Scherer Péter első nagyjátékfilmjeit támogatja a filmalap

Nagy Dénes és Scherer Péter első nagyjátékfilmjeit támogatja a filmalap

Nagy Dénes első, Temészetes fény című második világháborús mozifilmjére 250 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Magyar Nemzeti Filmalap filmszakmai döntőbizottsága.

A filmalap közleménye szerint a magyar-lett-francia-német koprodukcióban készülő alkotás forgatókönyvét Nagy Dénes Závada Pál Természetes fény című regénye alapján írta. A cselekményről azt írták: a film második világháború idején megszállt Szovjetunióban játszódik „egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben”. A történet egy magyar honvéd gyalogos egységet követ, amely a vidéket járva, eldugott orosz falvakban szovjet partizánokat keres.

A film operatőre Dobos Tamás (Genezis, Apaföld), látványtervezője Ágh Márton (Tiszta szívvel, Jupiter holdja, Tegnap) lesz.

A mozifilm Magyarországon és Lettország Oroszországgal határos keleti tájain - a Campfilm gyártásában - készül, magyar és lett amatőr szereplőkkel. Producere László Sára és Gerő Marcell, magyar koproducere Petrányi Viktória.

Mint a filmalap emlékeztetett rá, Nagy Dénes generációjának kiemelkedő tehetségű filmese. Lágy eső című rövidfilmjével szerepelt a cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű programjában, Másik Magyarország - Töredékek egy falu hétköznapjaiból című, az NMHH Mecenatúra programjának támogatásával készült Bukta Imre portréfilmjéért elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját - idézték fel. Az alkotás a tervek szerint 2021 őszén kerül a mozikba.

A filmalap kommünikéje beszámolt arról is, hogy Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész és színházi rendező neves produceri csapattal közösen - Major István, Geszti Péter, Ditz Edit, Roskó Péter - készül mozifilmrendezői bemutatkozására. Vékes Csabával (Hetedik alabárdos) közösen rendezik A vérovis munkacímen készülő vígjátékot, amely egy apa és kisfia egymásra találásának „eredeti, friss, érzelmes, őszinte, meglepő és mulatságos” története lesz - áll az írásos összegzésben.

A forgatókönyvet Vékes Csaba írta. A gyártás előkészítésére 10 millió forintot szavazott meg a filmszakmai döntőbizottság. A vérovis a Grund, a Filmteam és a forgatókönyvet fejlesztő Blue Duck Arts koprodukciójában készül.

(MTI)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Szavazó

Melyik filmnek drukkolsz az idei Oscaron?

Friss film és sorozat

  • A majom

    Színes horror, vígjáték, 95 perc, 2025

    Rendező: Oz Perkins

  • Grand Tour

    Színes filmdráma, kalandfilm, 128 perc, 2024

    Rendező: Miguel Gomes

  • Elektronikus állam

    Színes akciófilm, kalandfilm, sci-fi, 128 perc, 2025

    Rendező: Joe Russo, Anthony Russo

  • Fekete táska

    Színes bűnügyi, filmdráma, 93 perc, 2025

    Rendező: Steven Soderbergh

  • Hófehérke

    Színes fantasy, kalandfilm, musical, romantikus, 109 perc, 2025

    Rendező: Marc Webb

  • Felfüggesztett idő

    Színes filmdráma, vígjáték, 105 perc, 2024

    Rendező: Olivier Assayas

  • Kamaszok (Adolescence)

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 240 perc, 2025

    Rendező: Philip Barantini

  • Hosszú, fényes folyó

    Színes bűnügyi, filmdráma, tévésorozat, 360 perc, 2025

    Rendező: Hagar Ben-Asher, Gwyneth Horder-Payton, Mona Fastvold, Meera Menon, Nikki Toscano, Jessica Yu

  • A melós

    Színes akciófilm, bűnügyi, 116 perc, 2025

    Rendező: David Ayer

  • Egy Minecraft-film

    Színes fantasy, kalandfilm, vígjáték, 100 perc, 2025

    Rendező: Jared Hess

  • Az amatőr

    Színes bűnügyi, thriller, 123 perc, 2025

    Rendező: James Hawes